„Koós naplója elsőrangú, gazdag forrás, de eleddig nem nagyon méltányolták” – panaszolta 1924-ben dr. Bitay Árpád. Az Életem és emlékeimnek, Koós Ferenc élete naplójának megjelenésétől, 1890-től kezdve a lapokban, folyóiratokban időnként fel-felhangzott a csodálkozó elismerés: micsoda remek történetek ezek, regények, novellák anyaga feszül ebben az elfelejtett könyvben! De az izgalmas történetek, tudomásom szerint, továbbra is Koós könyvének lapjai között maradtak, úgy, ahogy nem kevés írói tehetséggel ő maga megírta őket.
Közülük különösen a 48-as szabadságharc katonáinak élete kínált hálás témákat az utókor íróinak. Koós Ferenc közhuszárként verekedte végig a szabadságharcot, és az egyszerű közkatonák életének sorát rögzítette, plebejus szemléletével látva és láttatva az eseményeket. Mindenkor szigorúan ragaszkodott a tények igazságához, noha a művészet igazságai újra meg újra kísértenek ezekben a történetekben arra, hogy tények és írói fantázia ötvözésével még teljesebbé kerekedjék a kép emberekről, eseményekről, az egész korszakról.
Amit Bitay Árpád kívánt, az most, Koós Ferenc emlékiratának újbóli, szemelvényes megjelenése után, úgy látszik, teljesedik. Tavaly tavasszal jelent meg a Kriterionnál az Életem és emlékeim, s néhány hónappal később egy fiatal szegedi író már merített a megismert forrásból, novellát ötvözött a Koós emlékezésében felidézett történetből és saját írói történelemlátásából. Annus József az író, Intermezzo a novella címe, most jutott el hozzám, késve, a Tiszatáj októberi száma hozta.
Annus József az emlékirat egyik mozgalmas epizódját írta novellává, a becsei táborozás idején esett „huszárlázadást”, a kardok leoldását a sértett huszárönérzet ösztönzésére, amely majdnem, hogy tizedeléssel végződött. Koós emlékiratában, vagyis a valóságban a tizedelés, illetve a társai életét saját halálával megmenteni kész két huszár kivégzése elmaradt, a történet derűsen végződött. Annus József novellájában eldördül a sortűz,s az egész történet tragikus hangulatot kap. A mai író, visszatekintve a történelembe, a nagy drámai egymásnak feszülést, az igazi hősök és a sunyin egyezkedni kívánó, árulásra kész vezérek mélységes ellentétét jobban látja, mint Koós, a közvetlen résztvevő és szemtanú. A novella a többi között ezért is érdemes figyelmünkre: lám, a távlat helyezi be igazán – az irodalmi alkotásokban – méltó helyükre, jelentőségükbe a résztvevők által néha másként látott, másként megítélt eseményeket. A közvetlen élmény frissesége nem mindig elegendő, a távlat mélyebb bepillantást enged. S az igazság a mélységek lakója.
Koós Ferenc igazat írt le, saját megélt élményeit. Annus József is igazat írt, átérzett történelmi ítéletét. A két mű ezért élhet, mindegyik a maga igazságával együtt, egymás mellett.
Megjelent A Hét III. évfolyama 6. számában, 1972. február 11-én.
