Leveleket tesz elém Tőzsér József, a Hargita megyei szövetkezeti gazdasági vállalat könyvterjesztő részlegének vezetője. Friss megrendelésekben újabb és régebbi magyar könyveket kérnek postán az ország minden részéből. E megrendelések többségének nem hivatalos, hanem szinte már családias a hangja. Mint jó ismerőshöz, baráthoz vagy éppen családtaghoz fordulnak Tőzsér Józsefékhez a könyv barátai, akik valamilyen gyorsan elfogyott kötetet szeretnének megszerezni. S milyen sok új magyar könyv fogy el roppant gyorsan, itt látni ezt igazán.
Míg a gyergyószentmiklósi székházban beszélgetünk, valaki beszól: „A Tőzsér-postát keresik.” Így, Tőzsér-postaként emlegetik immár a vállalat munkatársai ezt a részleget, bizalmas közvetlenséggel. De lám, az egyik levél tanúsága szerint, ismeretlenek is ezzel a közvetlen elnevezéssel élnek. „Kedves Márton János! Mivel ön a Tőzsér-posta vidékkel levelező tagja, egyenest Önhöz fordulok” — kezdi levelét Kövessi Zsolt Kalánból, és három példányt kér „három Nyugaton élő hazánkfia számára” a Balladák könyvéből.
Tőzsér Józsefék vállalkozását jó fél esztendővel ezelőtt, A Hétben közölt írásomban neveztem el Tőzsér-postának. Reájuk ragadt hát ez a név, ők is szeretik, megszokták, hízelgőnek tartják. Elismerését látják benne annak a munkának, amit voltaképpen önzetlenül, a könyv iránti szeretetből végeznek. Elégtételt érzek ebben a sikeres „keresztelőben” én is, a krónikás: a leírt betűnek, íme, megvan a visszhangja, ha valóban a köz érdekében áll. Nem pusztába kiáltott szó a szavunk, nem értelmetlen buzgólkodás a törődésünk. Tőzsér Józsei adatai a számok nyelvén beszélnek erről. Tavaly egész esztendőben 18 500 lejre adtak el könyvet postán. Az idén fél esztendőnél is rövidebb idő alatt, A Hétben megjelent első róluk szóló írásom óta 24 200 lejre. A félévi számadás: a postán szétküldött könyvek megkétszereződése. Tavaly összesen 260 levelet kaptak, az idén, illetve az utóbbi fél esztendőben 530-at.
Majdnem mindegyik levélíró hivatkozik A Hét cikkére, hiszen abból ismerte meg alaposabban Tőzsér Józsefék példásan szép tevékenységét.
Nem akarok ezúttal ismét nevekkel, megrendelők elismerő soraival bizonyítani. Tőzsér Józseféknek (ideszámítom Tőzsér közvetlen segítőtársát, Márton Jánost is) nincs már szükségük bizonyítékokra. Legfennebb annyi kívánkozik ide, hogy a megrendelő levelekből az olvasók ízlését, érdeklődését is jól ki lehet tapasztalni. Tamási Gáspár Vadonnőtt gyöngyvirág című kötetéből 6000 (hatezer!) példány kelt el a gyergyói szövetkezeti vállalat közvetítése révén, a megye falusi üzleteib en és postacsomagokban. S nincs olyan Tam ási Áron-könyv, amelyikből ki tudnák elégíteni az olvasói igényeket.
Tőzsér Józsefék országra nyíló könyvesboltja a romániai magyar könyvelosztásban egy jelenleg nagyon érződő hiányt is pótol. Jelesen: az egy vagy két esztendővel ezelőtt megjelent köteteket is sok esetben meg lehet vásárolni náluk. Tőzsérék a pillanatnyi szükségletnél mindig jóval többet rendelnek. Mert egy könyvet megjelenése után egy, két vagy három évvel is kereshetnek. S milyen öröm, ha még akkor is lehet kapni belőle. Olyan munkákból, amelyekből nem, vagy csak nagyon későre nyomnak második kiadást, de időközben egy könyvgyűjtőnek, egy olvasónak, egy diáknak, egy tanárnak vagy üzemi munkásnak szüksége támad erre a könyvre. A könyvkiadó saját könyvesboltjának megszervezése, a saját könyvraktár létrehozása megoldja majd ezt a kérdést, de milyen jó, hogy addig is levelet lehet írni Gyergyószentmiklósra, a Tătarului utca 151. szám alá, a Tőzsér-posta címére.
Írásom a Tőzsér-postáról egy másik elégtételt is hozott nekem. Említettem abban a cikkben egy moldovai csángó diákfiút, a Gheorghe Gheorghiu-Dej városból levelező Bucsak Attilát, aki román nyelvű leveleiben kért magyar könyveket. Nos, ez a moldovai diák A Hét cikke révén került személyes barátságba Kallós Zoltánnal. A folklórgyűjtőnek és a moldovai csángóság fiának, úgy látszik, találkoznia kellett, örülök, hogy írásom lehetővé tette találkozásukat. A diák úgy levelezik a Tőzsér-postával, mint bizalmas rokonaival szokott az ember.
Befejezésül hadd iktassam ide legutóbbi, szeptember 3-án kelt román nyelvű levelének magyar fordítását: „Kedves Elvtársak! Ismét önökhöz fordulok, hogy segítségüket kérjem. Mindeddig Önök nagyon kedvesen segítettek, amiért most is köszönetét mondok. Öt hetet Erdélyben töltöttem, pontosabban Erdély „fővárosában”: Kolozsváron. Kallós Zoltán folklorista barátja vagyok, nála laktam, s ő nagy segítséget nyújtott nekem abban, hogy jól megtanulhassak magyarul. Most már eljutottam odáig, hogy magyarul írhatok leveleket. Önöknek azonban románul írok, mert szeretném, ha valamennyien megértenének az Önöknél dolgozó elvtársak közül. Az Önök által beszerzett könyvek nagy hasznomra szolgáltak, de még sokat kell tanulnom. Olvastam Beke György elvtárs cikkét A Hétben, amelyben rólam is beszél, és szívből köszönöm neki, mert így ismerkedhettem meg Kallós Z-vel (Zoli bácsival) és egy másik barátommal: Kakas Zoltánnal, a Ştefan Gheorghiu Akadémia volt hallgatójával. Beke György Magunk keresése című könyvében nagyon érdekes dolgokat olvastam… s ezek határtalanul megörvendeztettek. Térjek rá jelen levelem céljára: Szeretném tudni, milyen magyar irodalmi művek találhatók raktáron Önöknél. Egy könyvjegyzék hozzásegítene ahhoz, hogy könnyebben kiválogassam a nekem valókat. Ha csak lehet, küldjenek nekem egy ilyen jegyzéket.”
Ezután a moldovai diák újra szívből jövő, őszinte köszönetét mond a Tőzsér-postának.
Egyetlen megjegyzést fűznék ehhez a levélhez. A diák a magyar könyvek címét hibátlanul, egyetlen helyesírási vétség nélkül írta le, kerek, szép betűkkel. Ha grafológus lennék, bizonyára egyenes jellemet, szorgalmat, hűséget, kiegyensúlyozottságot és célratörést olvasnék ki ezekből az energikus betűkből. Vagy nem is kell ehhez az embernek grafológusnak lennie?
Megjelent A Hét III. évfolyama 40. számában, 1972. október 6-án.