Nem ismertem személyesen Kahána Bernátot, így hát minden elfogultság nélkül beszélhetek róla. Nem tudom, milyenek voltak az arcvonásai, a szeme színe, a mosolya és a hangja, de ismerem a lapot, amely életének egy fontos szakaszát jelentette, s amely ma a romániai magyar újságírás sokszor idézett haladó hagyománya. A Brassói Lapokat Kacsó Sándor főszerkesztői koncepciója és Kahána Bernát vállalkozása tette jelentéktelen, vicinális és konzervatív lapocskából országos rangú baloldali fórummá, a humanizmus, a néptestvériség, az önkényellenesség hirdetőjévé a nagyon nehéz, helyéről kibillent, szakadékba rohanó időben.
Az egykori lapkiadó-tulajdonos halála messze szülőföldjétől és a magunk értelmi-érzelmi nagykorúsodása kötelez arra, hogy reálisan lássuk Kahána Bernát szerepét a haladó romániai magyar sajtó történetében.
Sok minden ködösítheti a képet. Egyebek között Salamon Ernő nagyon indulatos hajdani verse a lapgazda ellen, a tőkés világgal szembeni lázadó haragjának kicsapódása. Csakhogy… a koronatanú Kacsó Sándort is hallgassuk meg ebben a régi pörben. Éppen Salamon Ernőre emlékezve írta meg, hogy a Brassói Lapok, amelynek szerkesztőségében a költő „ostorosgyerek” volt az öregbéresek és béresgazdák mellett, „nemcsak annyiban dalolta az új idők dalát, hogy teljes tagadása volt a patríciusi múltnak, hanem azzal is, hogy tagadni kezdte már azt a pénzszagú újat is, amelynek pedig teremtménye, de egyben kiszolgáltatottja is volt. Nem, a lap nem a pénz gazdáinak, nem is a saját gazdájának a hangján beszélt, hanem a béresek szája íze szerint lázadott, kifogásolt, támadott, gúnyolt, igényelt és – nem is ritkán – szitkozódott is, amúgy jó kocsis módra. Tűrte ezt a hangot a lap gazdája? Nemcsak tűrte, hanem még mosolygott is.” Majd tovább: „A lap gazdájának volt oka mosolyogni, és együttérezni a szerkesztőségével.”
Kahána Bernát olyan egyéniség volt, akit aligha lehetne merev szabályok kánonjai alapján megérteni. Laptulajdonos volt, de nagyon jól tudta, hogy lapja a népelnyomó rendszer alapjait ássa alá, óvatosan, gondosan, de annál szívósabban. Öt testvére kommunista volt, akiket a titkosrendőrség állandóan figyelt, üldözött, s egyikük majdnem elesett a láthatatlan csatatéren. Ha a haszon érdekelte volna, biztonságosabb helyen keresi azt. Szolgálni akkoriban a társadalmi haladást a „másik” oldalon is lehetett, s az idő nagy mérlegén most úgyis egyedül a tettek súlyát jegyzik fel. A Brassói Lapok a maga idejében tett volt a haladás ügye, a romániai magyarság jogainak demokratikus védelme, a román-magyar kölcsönös testvériség jegyében. Kahána Bernát pedig ösztönzője, mosolygó vagy haragvó gazdája a lapnak s ezzel munkása a haladás ügyének. Halála eszünkbe kell hogy juttassa: alakja – és nem ő az egyedüli ilyen példa! – megíratlan regények hőse, bonyolult jellemrajz hordozója, ő maga sokszínű, izgalmas életút vándora.
Meg sem érthetnők ezt a jellemképet a Kahánák családfájának ismerete nélkül. Kahána Mózes, a család kommunista író tagja Íratlan könyvek könyve című munkájában nemrég e családfa gyökereit mutatta fel, a gyergyóbékási szorító szegénységet, a székely-zsidó familia belső életét és azt a dinamizmust, amelyet ez a szegénységés dacos életakarat csiholt ki belőlük. Ezzel a dinamizmussal lép be a család minden tagja az erdélyi életbe s válik, ki-ki a maga helyén és módján, egy-egy hivatás, munkaterület rangos emberévé és sajátos egyéniséggé.
A békási fényképész gyermekei ilyképpen alakítóivá váltak nemcsak saját sorsuknak, de tehetségük szerint egy-egy nagyobb közösség életének is. Meggyőződésükkel, tollukkal, orvosi műszerrel és népneveléssel, helytállással, vagy éppen vállalkozó kedvvel.
Kahána Bernátra a Brassói Lapok régi folyamának kötetei fognak emlékeztetni.
Megjelent A Hét III. évfolyama 15. számában, 1972. április 14-én.
