Az olvasói közvéleményt kutató kérdőívünkre beérkezett válaszok tanúsága szerint olvasóink részéről a legnagyobb érdeklődés lapunk tudományos rovata iránt mutatkozik. Talán nem túlzás, ha úgy véljük, hogy a tudományos publicisztikára kiírt pályázatunk is hozzájárult ahhoz, hogy az olvasói elvárásnak eleget tehessünk.
A köztársaság kikiáltásának huszonötödik évfordulója tiszteletére szerkesztőségünk kétezer lejes díjjal jutalmazza a fél év legjobb tudományos-ismeretterjesztő írását, Bedő Sándor Élő gyógyszer című cikkét, amely számos olvasónk tetszését is megnyerte.
Örömmel fogadtam a hírt, hogy a legjobbak közé sorolták írásomat, hiszen, sportszerű kifejezést használva, erős mezőnyben került az élvonalba. Hosszú – bár nem folyamatos – tudománynépszerűsítő munkám első elismeréssé érett gyümölcsét ízlelgetem ebben az eredményben.
A marosvásárhelyi Ref. Kollégiumban végeztem középiskolát, ahol iskolánk Természettudomány című folyóiratának szerkesztői munkája egyúttal tudománynépszerűsítő tevékenységem első iskoláját is jelentette. A Bolyai Tudományegyetem természetrajzi fakultásán 1952-ben államvizsgáztam, majd a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Főiskola biológiai tanszékén voltam tizenkét éven át tanársegéd. 1966-ban versenyvizsgával megpályáztam a marosvásárhelyi vérközpont főbiológusi állását, ahol azóta a közvetlen termelő tevékenységben és kutatómunkában egyaránt dolgozom.
A modern természettudományos világkép társadalmi szinten való általánosítását szakembereink egyik legfontosabb feladatának tartom. Foglalkozásom szinte megkövetelte ezt a melléktevékenységet, melyet szeretettel és szívesen is végeztem.
Szerintem ehhez a tudomány meggyőződéses misszionáriusaira van szükség, mert különben a hangunk éppen olyan érthetetlenné válik, mint a liturgia latin szövege. Hogy ez mennyire így van, hadd mondjam el egy – ez alkalommal inkább tanulságnak, mint tréfának szánt – kedves élményemet. Menaságon beszéltem az élet eredetéről. Előadás után a kultúrigazgató hosszú, már idegesítő unszolására egy bácsi emelkedett szólásra. – Köszönjük az elvtársnak a szép magyarázatot – mondta –, nincsen amit kérdezzünk, mert olyan jól megmagyarázott mindent, hogy azt a marha is megérthette. Ha pedig nem úgy volna, mint ahogyan mondta, azért az elvtárs nem hibás, mert ő is úgy tanulta.
Évek folyamán sok száz előadást tartottam falusi kultúrotthonokban, népi egyetemen, üzemekben, több tudománynépszerűsítő cikket írtam napilapoknak, néhány előadásom elhangzott a rádióban. A Hét a legigényesebb lap, melynek hasábjain tudománynépszerűsítéssel megpróbálkoztam.
Megjelent A Hét III. évfolyama 52. számában, 1972. december 29-én.