Egy magánlevél részletét adom közre, a küldő engedélyével.
Félelmetes volt a tegnapi nap. Az asszony vizsgáztatni ment az egyik északi megyébe. A falu nagy része roma. Ilyenkor én sofőr vagyok, nem mehetek be az iskolába, nem is nagyon akarok. Reggel szétnéztem a faluban. Kérdeztem sokaktól, hol tudnék leülni, olvasgatni kicsit. Kiderült, nemcsak vendéglő nincs, de kocsma sincs, semmi… Zárva a könyvtár, a művelődési ház, sőt még az önkormányzat is. Spórolnak a fűtésen. Aztán találkoztam egy közmunkással, akit úgy tizenhét-tizennyolcévesnek saccoltam, szemetet szedett, és hajlandó volt szóba állni velem. Mondta, itt ne keressek semmit sem, de azért elvitt egy bolthoz, ahol van kiülő. Ott töltöttem a napot.
Az első három órában olvastam. Nézelődtem: tanulmány volt, ahogy jöttek, amit vettek… Aztán jött egy srác, cigány, lenyúlt egy százassal, de beszélgetett. Ő is azt mondta, hogy itt nincs semmi. De megy a kristály… Az azt jelenti, hogy aki nagyon belenyúl, az szépen lassan elveszíti a végtagjait. A megélhetés abból van, hogy a családok kivesznek sajátos nevelésű igényű (SNI) gyerekeket, mert azok után fizet jól az állam. Hatot lehet kivenni. A pénzről nem beszélt, mármint hogy mennyi az annyi…
Amit láttam, az elborzasztó. Aztán végzett a feleségem, és elmesélte, hogy a nyolcadikos kislány azt mondja neki: “Mán megint kell mennem kórházba, abortuszom lesz.” A gyerekeket bedrogozzák, és eladják szexre. Amikor ott ült velem a bolt előtt ez a fiú, kommentálta az arra járókat: ez is drogos, ez kereskedik… Az egyiknek odakiabált: Betéptél már? Még nem, majd este.
Egyébként ez nem új dolog. Már legalább tíz éve, hogy láttam egy Bújócska című kisfilmet, ami arról szólt, hogy hogyan árusítják a ***-i cigánytelepen a gyerekeket. Jön a bácsi az autóval, fizet sok pénzt a szülőknek, és viszi a nyolc-tíz éveseket. Az a film visszhang nélkül tűnt el a semmiben, pedig filmként sem volt rossz, a feltárt valóság pedig az égre kiált.
Forrás: Újnépszabadság