Amint az várható volt, a hazai ellenzék szétesése és demoralizálódása után a kormányellenes megmozdulások immáron konkrét szakpolitikai problémák mentén szerveződnek.
Ezeken a tüntetéseken a pártpolitikusok nem szívesen látott vendégek. Érthetően. Miért akar rátelepedni a pedagógusok demonstrációjára „Őfelsége ellenzéke”, vagyis azok a közszereplők, akik a tisztességtelen feltételekkel megrendezett választásokat követően, kizárólag személyes karrierjüket és megélhetésüket szem előtt tartva beültek a törvényhozás padsoraiba legitimálni Orbán Viktor egyszemélyi autokráciáját? Hogyan akar segíteni az elégedetlen társadalmi csoportoknak az egyetlen pártból verbuválódott „árnyékkormány”, melynek életre hívója jelenleg is úgy tesz, mintha az ellenzéki összefogás alternatívája a széthúzás és nem az Orbán szája íze szerint lebonyolított parlamenti választások bojkottja lenne?
Ezek a közéleti személyiségek mostanra úgy amortizálták magukat erkölcsileg, hogy a Fidesz kommunikációs gőzhengerére sem lett volna hozzá szükség. Persze, a kormánypárti médiumok sem tétlenkednek: az egységes ellenzék romjaira felépült szervezetet, melyet a hódmezővásárhelyi polgármester személye fog össze, most éppen a „dollárbaloldal” névvel illetik, amiért hazai források híján tengerentúli donorok is finanszírozták.
Amilyen egy kormány, olyan az ellenzéke – vonta le a kétes igazságú következtetést április 3. után a magyar társadalom, és saját kezébe vette sorsát.
Az Orbán-kabinet szakpolitikai dilettantizmusának és szociális érzéketlenségének következtében a lakosság elégedetlensége adott, csak épp nincs olyan formáció parlamenten kívül sem, belül sem, mely azt becsatornázhatná.
Az oppozíció levitézlett politikusaiból pontosan az a képesség hiányzik, melyet az „ancien régime” képviselői tökélyre fejlesztettek az elmúlt tizenkét évben: a hatalompolitika iránti érzék. A személyes sérelmeken való felülemelkedésre, tudatos közösségépítésre, baráti médiumok célzott anyagi dotációjára nemigen látunk példát az ellenzéki térfélen. Gyenge, ám reményteli kísérletet ezekre csupán az egyesült ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje tett; meg is rettentette Orbán Viktort, akinek hatalmát egyedül a Vlagyimir Putyin ukrajnai inváziója miatti háborús pszichózis csúcsra járatása mentette meg a választási kampányban.
Szerencsére a mozgolódó civilek nem akarnak tudomást venni „a nemzet miniszterelnökének” legyőzhetetlenségi nimbuszáról. De nem tartanak igényt Orbán tehetetlen és lejáratódott parlamenti opponensének egyetértésére sem. Szeretném hinni, hogy a pesti utcákon hömpölygő tömegben most születik meg az új, a hiteles ellenzék. Úgy tűnik, Orbán Viktor emberére lelt minden tanárban, tanulóban és szülőben, akik példát adtak nekünk szolidaritásból. Kis túlzással, de kijelenthető: az Egyesült Diákfront megalakulása óta többet tett e kártékony és erkölcstelen rezsim megdöntéséért, mint magukat ellenzékinek mondó politikusok siserahada tizenkét esztendő alatt.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. október 22-én.
