Az ezredforduló után bő két évtizeddel az egykor liberálisként induló, majd önmagát konzervatívnak beállító Orbán Viktor eljutott oda, hogy az oroszbarát európai szélsőjobboldal képviselőit nem csekély eufemizmussal „békepártiakként” aposztrofálja.
Hazánk miniszterelnöke azonban nem csupán az öreg kontinensen tevékenykedő szellemi rokonságát illeti a szóban forgó jelzővel. Legfőbb tengerentúli szövetségeséről is előszeretettel állítja, hogy amerikai államfővé választása esetén, rövid úton véget vet majd a szomszédságunkban immáron két és fél esztendeje dúló háborúnak. De maga a bombasztikus kijelentéseiről és változatos okok miatt folyó büntetőügyeiről elhíresült republikánus elnökaspiráns is váltig állítja: még beiktatása előtt véget fog vetni az ukrajnai konfliktusnak. Nem tudjuk, az ellene megkísérelt merénylet változtat-e a retorikáján, de azt mindenképp érdemes szemügyre venni, Donald Trump miként próbált pacifikálni egy másik háborús övezetet. Ez a történet egyúttal arra is rávilágít, ez a nagyotmondásáról is ismert, excentrikus politikus mit is ért valójában béketeremtésen.
Köztudott, hogy az izolációs külpolitikát hirdető Trump egyik jelszava az: „Amerika az első” (America first). Legyünk azonban igazságosak; adminisztrációja nem csupán emiatt állapodott meg 2020 februárjában a tálibokkal a NATO-erők afganisztáni kivonulásáról. Az Egyesült Államok leghosszabb ideig tartó háborújának befejezése érdekében olyan társadalmi nyomással szembesült az amerikai establishment, hogy az erre irányuló szándékot úgyszólván kétpárti konszenzus övezte. A „birodalmak temetőjeként” is emlegetett közép-ázsiai országban ugyanis végeláthatatlannak bizonyult a konfliktus, a béketeremtésbe, illetve újjáépítésbe beleölt dollármilliók és a számottevő emberáldozat ellenére.
Trump viszont afféle tőrőlmetszett populistaként népének békevágyát érzékelve még arra is hajlandó volt, hogy a konfliktusövezetből való minél előbbi kivonulás érdekében vállalhatatlan engedményeket tegyen fundamentalista tárgyalópartnereinek. Az eredmény: a kabuli kormány hadseregének és a tálibellenes hadurak milíciáinak villámgyors összeomlása, a szélsőségesek akadálytalan hatalomátvétele. Mostanra pedig az „emírség” urai felújították együttműködésüket az al-Kaidával, mely máris rohamtempóban toboroz a Nyugat elleni támadásokhoz.
Donald Trump azt nem ismerte fel korábban sem, hogy egy globális hatalom vezetőjeként korántsem csupán passzióból vagy amolyan „világcsendőri” szerepből kell beavatkoznia földrajzilag távoli konfliktusokba. Elfogadom, legyen Amerika az első. De ha Washington nem állomásoztat hadsereget egy közismert terroristafészekben, számos amerikai érdekeltség ellen számíthat támadásra világszerte. És ugyanígy: ha magára hagyja orosz nyomás alatt álló NATO-szövetségeseit, igazságtalan békére kényszerítve Kijevet, Putyin hadereje bizony egykettőre az USA határainál terem.
Amíg a republikánusok favoritja nincs tisztában még hazájának valódi érdekeivel sem, addig szkeptikusan állok Orbán Viktor Trump iránti rajongásához is.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. július 18-án.
