Böjte Csabával kapcsolatban tulajdonképpen már 2019 decemberében elvesztettem illúzióimat. A Dévai Szent Ferenc Alapítványt vezető szerzetes tudniillik akkor mondott veretes beszédet a felcsúti Puskás Akadémia évzáróján. Elmondása szerint előző nap angyal jelent meg neki, Böjte pedig előadta a mennyei lénynek kéréseit: jézusi erényeket kívánt az orbáni lázálomban fogant futballakadémiának, no persze gólokat is, azon kívül kifejezte abbéli reményét, hogy minél többen sportolni fognak a Kárpát-medencében.
A szerzetest nem zavarta, hogy a miniszterelnökünk falujában létesített, Mészáros Lőrinchez köthető szervezet milliárdokat nyel el adóforintjainkból, a felcsúti futballcsapat eddig elért eredményeiből ítélve nem sok látható haszonnal. (Nem tudok mit kezdeni azzal, hogy kormánypárti berkekben demagógiának bélyegzik, ha valaki rámutat: a Puskás Akadémiára fordított összegből megoldható lenne többek között a gyermekéhezés felszámolása, vagy az egészségügyi dolgozók béremelése hazánkban.) Az, hogy Böjte Csaba mindennek tudatában angyalokat emlegetett azon a bizonyos évzárón, megítélésem szerint tipikus példája a blaszfémiának.
Ettől függetlenül respektáltam Böjte negyedszázada tartó tevékenységét, melyet az árva gyerekek nevelésében fejtett ki. Idáig. Merthogy nemrégiben meginterjúvolta a ferences barátot a Transindex nevű határon túli magyar portál, s a beszélgetést a Népszava is szemlézte. Egykori bántalmazottként szörnyű volt számomra olvasni Böjte eszmefuttatásait. Nulla empátia a súlyos traumákkal terhelt gyermekek iránt, spártai elvek, melyek köszönőviszonyban sincsenek a krisztusi szeretetparanccsal. Bokszedzésre küldött neveltek, sajátos indoklással. („Vagy megvéded magad, vagy kiütnek.”) Kis túlzással: virtigli szociáldarwinizmus. Személy szerint nem szeretnék Böjte Csaba pártfogoltja lenni.
Azt a körmönfont mellébeszélést, hárítást pedig, amit a szóban forgó szerzetes az interjú során előadott bizonyos közéleti kérdésekkel kapcsolatban, bármely diplomata megirigyelhetné. Gumicsontnak nevezi a melegek diszkriminációjának ügyét, s azt állítja, senki sem bántja őket. (Böjte Csaba ne hallott volna például azokról a meleg orvosokról Pécsett, akiket éppen a homofób törvény megalkotása után bántalmaztak a nyílt utcán felheccelt tettesek?) Azt állítja, mindegyik politikai oldallal szóba áll, a beszélgetésben mégis következetesen a liberálisokat kárhoztatja a társadalmi problémákért. A Fidesz által megtámadott szexuális felvilágosítással kapcsolatban annyi jut eszébe csupán, hogy „a házasság előtti nemi élet bűn”. (Holott éppen ez az ásatag, zsinat előtti szemlélet a felelős a rengeteg lányanyáért, az abúzusok, terhességmegszakítások nagy számáért.)
Igazságtalanság lenne persze Böjte Csaba színeváltozását csupán a szerzetes emberi kvalitásaival indokolni. A magyar katolikus egyház máig nem számolt le a konstantini örökséggel; trón és oltár szövetségének híve maradt. Amíg azonban a honi klerikusok Orbán Viktornak és garnitúrájának halálos bűneit mentegetik, jómagam sokkal hitelesebbnek tartom az üldözött Iványi Gábor katakombakereszténységét.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2021. szeptember 9-án.
