George W. Bush 2002-es évértékelő beszédében nevezte először a „gonosz tengelyének” az úgynevezett „lator államok” csoportját, amely akkor Iránból, Irakból és Észak-Koreából állt. Az ifjabb Bush ugyanakkor meghirdette a róla elnevezett külpolitikai doktrínát, melynek legfőbb célkitűzése a rezsimváltás elérése volt a szóban forgó államokban, akár fegyveres beavatkozás útján is.
Az amerikai establishment akkor még a 9/11 okozta sokk hatása alatt állt, le akart számolni tehát mindazokkal a diktátorokkal, akikről feltételezte, hogy támogatják a nemzetközi terrorizmust. A Bush-doktrínát ezen kívül az attól való félelem motiválta, hogy a „lator államok” esetleg saját fejlesztésű atomfegyver birtokába kerülnek. Mindezeket a célkitűzéseket a terv kidolgozói a „demokráciaexport” hangzatos jelszava mögé rejtették el.
A republikánus „héják”, akik közül kiemelkedett Donald Rumsfeld, elsőként a bagdadi rezsimet vették célba. Irak lerohanása akkor is szarvashiba volt e stratégák részéről, ha Szaddám Huszeinért nyilvánvalóan senki sem ejt könnyeket. Egyrészt több entitásra esett szét a térségben az az állam, mely addig ellensúlyt képezett Teheránnal szemben. Másrészt erős központi hatalom híján az ősi Mezopotámia földje újonnan felemelkedő, ambiciózus terrorszervezetek bázisa lett, s az is maradt a mai napig.
A másik két „lator államot” Washington gazdasági és diplomáciai szempontból egyaránt elszigetelte, hogy képtelenné tegye őket atomfegyver kifejlesztésére. Ez Észak-Korea esetében hiú reménynek bizonyult, mert a phenjani diktátor azon az áron is nukleáris robbanófej birtokába jutott, hogy népének millióit éhhalálra ítélte. A perzsa állam viszont belement a sokat vitatott „atomalkuba”, vagyis bizonyos gazdasági engedményekért cserébe számottevően korlátozta urándúsító tevékenységét. A Bush-doktrína eredményeit végül a kalandor külpolitikát folytató Donald Trump tette semmivé, aki felmondta a Teheránnal kötött „atomalkut”, Phenjanba pedig személyesen látogatott el első elnöki ciklusa idején.
Új fejezet nyílt aztán Vlagyimir Putyin Ukrajna elleni inváziójával. A hadianyagban, regrutákban mindinkább szűkölködő orosz elnöknek szüksége van a megmaradt két „lator állam” támogatására. Cserébe feloldja elszigeteltségüket, sőt: gyaníthatóan elősegíti amazok nukleáris programját, például know-howval. Az iráni teokratikus rezsim gyilkos eszközök szállításával támogatja Moszkvát, Kim Dzsong Un viszont expedíciós haderőt is küldött már az ukránok ellen.
Érdekes kérdés, a George W. Bush által egykoron „lator államokként” aposztrofált szereplők számíthatnak-e vajon a Vlagyimir Putyinnal szövetséges magyarországi szélsőjobb segítségére.
Intő jel, hogy a közelmúltban az antiszemita, keményvonalas iráni exelnök tarthatott előadást Budapesten, egy kormányhoz közel álló szervezet rendezvényén. Észak-Korea külügyminisztériuma pedig nemrég kommünikét adott ki, melyben méltatta Orbán Viktornak a nemzeti szuverenitásért folytatott harcát, Brüsszel „birodalmi” törekvései ellenében. Amennyiben Orbán pozitívan reagál e közeledési kísérletre, hazánk is beáll a „lator államok” sorába.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. december 24-én.
