Haza, Sepsiszentgyörgyre jött, pedig az északi város, ahol a diplomaszerzés után már-már gyökeret eresztett, ugyancsak marasztalta. Most itthon, a népművészeti iskolában a festészet ábécéjét tanítja.
A diákság kívánságára agyagot is gyúr. De hogy az elkészülő kerámiát ne csak a hasznosság hanem a jó ízlés alapján is mérhessék, egyazon fedél alatt ikebanáznak. Ami ezek mellett energiájából naponta megmarad, azt otthon (nem műteremben!) dolgozza le.
Kiállításra való olajfestményt, temperát, akvarellt mutat. Mintha csak ellenkezni akarna a műfaj hagyományaival – csupa nyugtalanság valamennyi. Annál játékosabb, derűsebb minden textíliája.
A monumentális festészetet tanult fiatal Kiss Bélát kell az elaprózódástól félteni? Legelső, a Kisgyörgy Tamással együtt szignált műve, a sepsiszentgyörgyi Súgás étterem freskója, mindjárt hazatérte után készült, s hogy munkakedve azóta sem lankadt, azt következő, már egyéni vállalkozása bizonyítja. Tervező és építő jóvoltából ugyanis az új kereskedelmi szakiskola hatalmas,összefüggő falfelülettel – vakon? – tekintett a város főutcájára. Kiss Béla meséli, hogy az ötletet a járdán találta, csupán le kellett hajolnia érte. S hogy feltüzelte a lehetőség, már az anyagiakat sem bánta: alig néhány nap alatt, társadalmi munkával (!) került freskó az új épület homlokzatára.
Ami pedig most tartja lázban, az nem mindennapi lehetőség: Sepsiszentgyörgy régi, városszéli műmalma motellé avanzsál, s az átalakítandó épület „bütüjének” díszítését rá bízták. Most már örvendhet a lehetőségnek, hogy választott mesterségét , a freskófestést gyakorolhatja – kiröppenés előtt a madár is próbálgatja szárnyát.
Megjelent A Hét V. évfolyama 5. számában 1974. február 1-jén.
