„…köszönettel tartozom Ungváry Krisztiánnak. Köszönettel, amiért szembe kell néznem nagyapám múltjával, a nagyapáméval, akinek nem volt módja és ideje meghatározni engem, semmilyen módon és semmilyen mértékben” – írja Bayer Zsolt a Magyar Nemzetben. A publicista ebben a cikkben válaszol Ungváry Krisztián történésznek, aki egy vasárnapi videójában és hétfői cikkében közölte a Bayer anyai nagyapjáról, Gyimes Károlyról szóló levéltári kutatásának eredményeit.
Bayer a cikkben nem vitatja, hogy amit Ungváry írt Gyimes Károlyról, az az igazság, inkább csak azt vonja kétségbe, milyen mértékben határozta meg őt a nagyapa múltja. „…ez a család dolga. Ez a szembenézés. Mert ilyen az élet, hogy nekem is vállalnom kell ezt. Ezt az iszonyodást.”
Bayer szerint Ungváry kutatása ismét megerősíti őt abban a hitében is, hogy „aki bármely gyilkos eszme, idegen érdekek és idegenek által ránk kényszerített szörnyideológia, szörnyállam, utópia vagy társadalommérnökösködés szolgálatába szegődik, abban a pillanatban ráteszi a lábát a pokolba vezető útra.”
Bayer elismeri, hogy nyolc éve érintőlegesen beszélt nagyapja múltjáról egy interjúban, ahol azt mondta, „kikérte” a nagyapjára vonatkozó iratokat, de most hozzáteszi: ez tévedés, és abban az interjúban is tévesen jelent meg, de akkor ennek nem tulajdonított különösebb jelentőséget. Valójában csak az iratok egy kis részét ismerte meg akkor.
„…akkor, amikor nagyapám általam akkor ismert dolgait nyilvánosságra hoztam, idestova nyolc éve, süket csend fogadta a »hírt«. Kutyát nem érdekelt – eddig.” Bayer szerint most azért vették elő a nagyapja életét, mert „harc van. Háború van. Küzdelem van. A szuverenisták, a nemzetállam hívei, a kurucok, illetve a globalisták, a nemzetállam elárulói, a labancok között.”
A publicista szerint a globalisták azt szeretnék, hogy ez a harc a múltról szóljon, de valójában a jelenről szól.
„És most, lent a padlón, iszonyodva, nagyapám sorsával a hátamon erősebbnek érzem magam, hogy folytassam ezt a harcot. Ezt köszönöm Ungváry Krisztiánnak, annak ellenére, hogy őt teljesen más motiválta, amikor bement a történeti hivatalba. Mindaz, amit kikutatott, a nagyapámról szól, és a család véres-verejtékes gyötrelme lesz feldolgozni. Ez a dolog érzelmi része. Amit pedig megírt, az rólam akar szólni – s az én politikai közösségemről. Itt pedig nincsen érzelem. Csak a jéghideg elhatározás: menni kell tovább ezen az úton, hogy elkerüljük a poklot.
Nagyapámhoz pedig legyen irgalmas az Isten„ – zárja cikkét Bayer, aki az írásban finoman még Dobrev Klárára is kitér, akinek nagyapjáról, Apró Antalról Bayer előszeretettel emlékezik publicisztikáiban. Azt írja, neki vállalnia kell ezt az iszonyodást a nagyapjától. ”Még akkor is, ha nem én élek zsidóktól elrabolt budai villában, amit a kommunista tömeggyilkos nagyapámtól örököltem.„
Bayer Zsolt ugyanakkor azt is felrója Ungvárynak, hogy arról a Táltos utcai társasházról is ír, ahol Bayer gyerekkorának kis részét töltötte, Bayer szerint ugyanis ezzel Ungváry „nyilvánvalóan apai nagyszüleire célozgat”.
„Csak a tények kedvéért: a Táltos utca 7–9.-ben négyéves koromtól ötéves koromig laktam, illetve csak félig, mert a szomszédos Csörsz utcában laktak albérletben a szüleim, s én abban az egy évben, ameddig elkészült a lakásunk, szívesebben voltam apai nagyszüleimnél” – írja a publicista a házról, ami egy megjelenés előtt álló elbeszélés szerint igazi „nyilaskeltető” volt, lakói között többen is voltak, akik részt vettek a Maros utcai tömeggyilkosságokban.
„S hogy a ház, ahol egy évet éltem kicsike gyerekként, s ahol azután is sokat voltam, »nyilaskeltető« lett volna? Nem tudom, csak Ungváry Krisztián aljas célzását vélem érteni.”
Bayer csak néhány lakóra emlékszik a házból, például „Túri bácsira”, aki cimbalmozott esténként, és csokoládét dobált át neki a szomszédos erkélyről.
Anyai nagyszüleit Bayer elmondása szerint sokkal kevésbé ismerte, mint az apai ági felmenőket, a kiskőrösi nyilas anyai nagypapával Bayer kisgyerekként is csak évente kétszer találkozott.
„Egyszer húsvétkor, egyszer nyáron a Balatonon, amikor kibérelt Fenyvesen egy házat, és ott nyaraltunk mi, unokák. Csöndes ember volt, naphosszat ült, maga elé meredve, s úgy tűnik, erre minden oka meg is volt.”
Arról, hogy mennyire határozza meg az embert a családja, azt írja, valóban így van. „Mindazok, akikkel együtt él, akik között felnő, akiktől az első szellemi muníciót, világlátást, hagyományokat, szeretetet vagy nem szeretetet s a családi legendákat kapja.” Ugyanakkor Gyimes Károllyal Bayer egész életében „legfeljebb ha hússzor” találkozott.
