A Miniszterelnökséget vezető miniszter legutóbbi sajtótájékoztatóján egy állításának indoklásában megismételte azt a sokszor hangoztatott tételét, hogy Nyugat-Európában nincs olyan sajtószabadság, mint Magyarországon, más szóval Magyarországon a média sokszínűbb, mint Nyugat-Európában. Szó szerint leírtam a televízió-közvetítésből a kérdéses passzust:
„… ismét el kell mondjam Önöknek azt a valósággal megegyező meggyőződésemet, hogy miután az európai országok sajtója nem olyan sokszínű, mint ami itt egy-egy kormányinfón is kiviláglik, hanem egyhangú, tehát konzervatív sajtó nem létezik, és van egy főirány, amit aki nem követ, az utána nem nagyon írhat a gyakorlatban újságot – elvileg persze a média szabadsága törvényben biztosított, de a gyakorlatban a sokszínűség természetesen nem érvényesül –, ezért aki jó politikus akar lenni és jó ember, az akkor jár jól, ha mond valami rosszat Magyarországról.”
Gulyás miniszter állítása, miszerint a mai Magyarországon van csak igazi sajtószabadság, Nyugat-Európában pedig, noha a törvény ezt előírja, nincs, első hallásra képtelenségnek tűnik. Aki olvas nyugati nyelveken – de akár csehül, lengyelül vagy románul –, az tudja, hogy milyen gondolatgazdag azokban az országokban a sajtó, menyire különféle nézetek kapnak benne hangot. Alaposan átgondolva azonban be kell látnunk, hogy bizonyos értelemben Gulyás miniszternek igaza van.
Talán segít a dolog megértésében, ha Gulyás miniszternek abból a mondatából indulunk ki, hogy a nyugati sajtó „egyhangú, tehát konzervatív sajtó nem létezik”. Vajon mit érthet ezen a miniszter? Vajon mit szólnának ehhez olyan tekintélyes konzervatív lapok szerkesztői, újságírói és olvasói, mint a Frankfurter Allgemeine Zeitung, a Welt, a Times, a Presse, a Figaro vagy a Rzeczpospolita?
Érteni vélem, hogy mit jelent Gulyás állítása. Számára „konzervatív” az olyan újság, tévécsatorna vagy internetes portál, amelyik a Fidesz szellemiségét sugározza. (Ők mindenkit, aki nem az ő hívük, „baloldalinak” titulálnak itthon is és a világban is, ilyennek tekintik az Európai Parlament többségét, így a Néppárt pártjait is.) Az ilyen értelemben „konzervatív”, vagyis szélsőjobboldali lapból vagy médiumból olyan szélsőségesen nacionalista, a politikai ellenfelet kirekesztő, uszító és sokszor rágalmazó „újságírás” árad, amelynek Nyugat-Európában a főáramú sajtóban valóban nincs helye. Ahogy a nyugati demokráciák politikai közéletében sincs.
A második világháború óta, annak tanulságaira tekintettel a főáramhoz tartozó politikai erők, bármilyen keményen vitatkozzanak is gazdaságpolitikai, társadalompolitikai vagy külpolitikai kérdésekről, a humanizmus, tolerancia, demokrácia és jogállamiság talaján állnak, és elutasítják a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali politikát. A Fideszre jellemző politizálást kivetik maguk közül (ahogy az Európai Néppárt is tette), és az a főáramú sajtóban, médiában sem jelenik meg. Az olyasfajta uszításnak, kirekesztésnek, nacionalista felsőbbrendűség-tudatban, ami a Fidesz által üzemeltetett magyarországi médiában mindennapos, ott valóban nincs helye. Amikor a német szélsőjobboldali AfD egy-egy politikusa ilyesmire vetemedik, a párt országos vezetői nem győzik kimagyarázni a dolgot. Ezért tűnik a nyugati főáramú sajtó Gulyás miniszter számára „egyhangúnak”. Lássuk be: ebben az értelemben igaza van, az ottani főáramú sajtóban ilyesmivel tényleg nem találkozunk.
Nem csoda, ha ez az „egyhangú” sajtó Magyarországot – azaz dehogy Magyarországot, az orbáni magyar államban kialakult viszonyokat – valóban bírálni szokta, nem karriermegfontolásokból, mint azt Gulyás miniszter feltételezi, hanem azért, mert az orbáni magyar államban kialakult viszonyok ellentétesek a mai Nyugat-Európában kialakult demokratikus-humanista konszenzussal, s az embereket a második világháború előtt uralkodó közép-európai közszellemre emlékeztetik.
A szerző Facebook-bejegyzése 2023. március 26-án.