Na, megvolt. Mindkét nagymeneten voltam. A szakkerek majd jól kiszámolják, hogy melyiken hányan voltak, nem becsülgetnék. Így szemmértékre a Fideszen is talán többen voltak mint októberben, ám a Tiszán viszont rengetegen, mondhatni gigantikusan sokan. Jellemző mód a MTÜ sem mert nagyot hazudni, így cellainformációk alapján (ami totálisan megbízhatatlan hülyeség) a Fideszre 180 ezret mondott, míg a Tiszára „csak” 150 ezret.

1.) A putyinmenet résztvevőinek igen nagy hányadát busszal hozták. Nem volt túl nehéz látni, a fideszesek zöme az Elvis Presley tér felől érkezett, egy felvezető guide-dal, ötvenes csapatokban. Szerintem most dupla-tripla üzemmódban ment a CÖF tours, nem véletlen, hogy a hírek szerint a város több pontján is voltak parkolók, gondolom, hogy ne lehessen egy helyen összeszámolni a buszokat és következtetni belőle. Ma már totál természetes, hogy a kormánypárt központi rásegítés nélkül a büdös életbe nem tud egy nagyobb tömegrendezvényt összehozni. A résztvevők életkora hatvan pluszos, a fiatalok jobbára anyukájukat, nagymamát kísérték el.

2.) A Fideszmenetből kikoptak a lengyelek (állítólag voltak, de biztos, hogy nem nagy számban), és romák is kis számban képviseltették magukat. A tömeg immáron szinte kizárólag a legfeljebb érettségizett vidéki kisember. A városi, polgári értelmiség gyakorlatilag teljesen eltűnt.

3.) A Tisza szimpatizánsai ellenben maguktól jöttek, áradtak. Irtózatos tömeg volt. A polgári Magyarországot ma a Tisza jelenti. A tömegben minden korosztályból igen sokan voltak, feltűnően sok volt a fiatal.

4.) Gőzöm sincs, hogy hogyan és mi alapján fogják majd Tisza menet résztvevőit számolni. A Nemzeti Menet ugyanis nemcsak a dugig teli Andrássyn volt, hanem a párhuzamos utcákban is hömpölygött a nép. Azaz pusztán a Deák tér, az Andrássy és a Hősök tér alapterülete alapján nem lehet számot mondani, ezrek voltak a környező utcákban is.

5.) A Fidesz felett végig ment a drón. Nyilván rájuk nem vonatkozik a kettes számú terrorkészültség, míg Magyaréknak megtagadták az engedélyt. Elég szánalmas egy trükk.

6.) Pont a két nagymenet engedélyezése, megtartása jelzi, hogy a kormány háborús meg terrordumája mekkora büdös nagy kamu. Orbán Viktor anyucija is ismét békemenetelt. Úgy látszik, őérte nem aggódik a kisfia.

7.) Nem leszünk ukrán gyarmat?! WTF? Fideszes csasztuskákon logikát számon kérni kár, de azért talán még egy-két zsibbadt fideszesnek is dereng, hogy a Magyar Nemzetben meg Mandinerben naponta összeomlasztott, kártyavár, harmatgyenge éppen meghaló (stb.) Ukrajna mámeg gyarmatot akar szervezni szép hazánkból. Most akkor hogy is van ez?

8.) Megint csak: olyan „békemenet” még sosem volt, ahol az ellenfél nevét, arcát reklámozzák táblákon. Konkrétan a „békemenet” úgy nézett ki, mintha már a Tisza kormányon lenne, és a Fidesz ellene tüntet.

9.) Ukrán nemzeti lobogót pártpropaganda célra, plakáton használni valami brutális hülyeség. Képzeljük már el, hogy Kijevben v. Bukarestben a magyar trikolórt így használják…

10.) Szijjártó Péter szerepeltetése elgondolkoztató. Most hirtelen nem jut eszembe olyan nagygyűlés, ahol Péterünk ilyen látványelem lett volna, mivel messze nem olyan jó szónok, jobbára ilyen álintellektuális szabad nép félórákon tudott okoskodni. Tartok tőle hogy Péterke szerepeltetése, vagy az ukrán nemzeti lobogó itteni meggyalázása leginkább az orosz befolyás egyre erősödő jele.

10.+1 .) Most elolvastam a beszédeket is (a menetben nem igazán hallottam sokszor), Orbán arról beszélt, hogy nincs meg a kellő számú szavazat.! Ilyent soha nem mondott. A beszéde egy rendkívül kemény, már-már eposzi mozgósító beszéd, 2002-t idézi. Úgy látják, hogy tényleg nagy a baj.

A szerző Facebook-bejegyzése 2026. március 15-én.