Gerő Ernőt idéző stratégiai hibát vétett Orbán Viktor. Azzal, hogy az immáron fölé kerekedő politikai ellenfelét és annak támogatóit hazaárulóknak, „Brüsszel bábjainak” nyilvánította, pont ugyanúgy a saját félelmeit, meggyengülését árulta el, ahogy anno Gerő, aki 68 évvel ezelőtt, október 23-án utolsó rádióbeszédében a rendszer demokratizálásáért tüntetőkről, javarészt munkásokról, egyetemistákról − akik közül sokan korábban a híveik voltak − azt hazudta, hogy azok soviniszták, és az imperialisták felbujtására vonultak az utcára.
Azonban a hatalom elefántcsonttornyain kívül az utca népe akkor és ma is pontosan látta-látja, hogy mi az igazság.
Ahogy számukra akkor a rendszer az egykori apparatcsikjainak a hebegős hazudozásaival, úgy a mai kor utca népének Orbán is csak a saját gyengeségét bizonyította be azzal, hogy a néptől biztonságban elszeparálva, kordonok, biztonsági emberek és pár ezer innen-onnan összebuszoztatott, javarészt egzisztenciális függésben tartott párthíve mögül csak annyira futotta, hogy otrombán hazudozzon a falakon túl, a pesti utcán a Tisza mögött hömpölygő tízezrekkel szemben.
Ez már nem az erő hangja volt. Ez egy megrettent keleties autokrata hangja, aki hosszú idő után először szembesült azzal, hogy a végtelennek hitt idő véget ér, ő és klánja veszíthet, és már nem tud mást tenni, mint az eddigi hangerőt minél nagyobbra csavarva négyzetre, köbre emeli a hazudozásait.
A történelmi párhuzam itt szerencsére véget is ér. Ma 2024-et írunk. Korunk moszkovitái, a fideszesek nagy bánatára az orosz tankok valahol messze, Donyecknél rostokolnak a sárban.
És amíg Ukrajna áll, addig a magyar népnek nem kell ismét szembenéznie azzal, hogy 1849 és 1956 után ismét az oroszok pusztítsák el a demokráciát a Duna völgyében.
Ma a putyini sztálinista terrorállam nem tud támaszt, segítséget nyújtani a birodalom itteni csatlósainak. Korunk Angyal Istvánjainak, Maléter Páljainak, Mansfeld Pétereinek pedig nem kell meghalni, hanem körberöhöghetik a magyar kollaboránsok erőlködését.
Az idei október 23. üzenete az, hogy a pártállam végérvényesen elbukta a pesti utcát. A városokat, a polgárságot. Az Orbán klán tagjai az adófizetők pénzéből meg a lopott ezermilliárdjaikból tudnak még rendezvényeket tartani, propagandistákat, tömeget vásárolni.
Ám katarzist már nem.
Ez az, ami a Tisza mögött a maga október 23-áján a maga természetességével jelen volt és van. Magyar Péter – aki amúgy messze nem egy veleszületett, delejes szónok – összehozta eddigi politikai pályafutása legerőteljesebb beszédét. Képes volt az erő hangján beszélni, és mindenekelőtt azzal, hogy valóban a forradalomról beszélt, és az egykori forradalom szellemiségének megfelelően, nem kisajátítva az akkori 13 nap sokféleségében megmutatkozott nagyszerűségét. „1956 zsinórmérték, nemzeti minimum, oda kell visszatalálnunk” – adta meg mondanivalója vezérfonalát Magyar. Azzal is erőt tudott felmutatni, hogy nem védekező állást vett fel, mint a sarokba szorított Orbán, hanem tényleges jövőképet, víziót tudott felmutatni a tömegnek, és első ízben kormányképes politikai erő vezetőjének tudta magát mutatni.
Ebben a helyzetben paradox módon Orbán immáron minél agresszívebb hangot üt meg, annál több embert terel át a Tiszához.
Egyre nagyobb az a tömeg, amelyből tizennégy év keleties tévút után elemi erővel tör fel a nyugatias polgárosodás iránti vágy, követelik vissza azt, ami 1989-ben magától értetődő akarat volt.
Ez a tömeg ma már egyetlenegyet akar, de azt nagyon: legyen olyan erő, ami visszatereli Magyarországot a nyugati útra. Ebben a helyzetben Magyar Péternek és mozgalmának „csak” annyit kell tennie, hogy hagyják érvényesülni a tömeg energiáját, erejét a hatalom erőtlenségével szemben. Minden jel szerint kőkemény, háborús másfél év elé néz az ország. Hogy ez pontosan mit fog hozni, ma még nem látszik.
A pusztulás felé tartó autoriter rendszerek bomlásterméke szerencsétlen helyzetben a háború – ez zajlik ma Oroszországban. Szerencsés esetben pedig csak a csiricsáré giccs. Ezt láthattuk a Fidesz Millenáris-színpadán október 23-án. Remélhetőleg csak ennyit kell elviselni 2026-ig.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. október 24-én.