Jó lehet most Navracsics Tibornak lenni. Elképzelem a szituációt, ahogy Brüsszelben alkudozik a jogállamisági problémák miatt befagyasztott uniós forrásokról, majd az orra alá tolják amit Gulyás Gergely, a magyar állam egyik kulcsminisztere közölt a csütörtöki Kormányinfón blazírt arccal, miszerint Brüsszel „faji bosszúból” blokkolta az Erasmus pályázatokat. Erre mondják, hogy innen szép nyerni.
Persze, Gulyás szerint ő csak kulturális közösséget értett a „magyar faj” alatt. Nyilván Brüsszelben is elfogadják, hogy ez ilyen hungarikum, a világon mindenütt a „fajvédő” a retek náci szinonimája, nálunk viszont a szemüveges mamakedvence, aki ha kell, a Nyugat kultúrgőzekéjével szemben testével védi a csárdást, a tubusos gulyáskrémet és a matyóhímzést. És persze nem a fideszes szélsőjobboldalnak dorombolt ezzel a megjegyzésével.
Azt mondjuk kapizsgálhatják Brüsszelben, hogy valami tényleg nem stimmel a magyar kultúrával. Pontosabban azzal a katyvasszal, ami a magyar állampárt támogatóinak legkisebb közös többszöröse.
Racionalitáshoz idomított nyugati ésszel nehéz lehet felfogni, hogy nálunk a „jobboldal” lényegében nem politikai ideológia, hanem mentálhigiénés tünetegyüttes: kisebbrendűségi komplexusokból fakadó kényszeres túlkompenzálás, nagyzolási hóbort, túlérzékenyésg, örök áldozati tudat, erkölcsi nihilizmus és gátlástalanság. Az ebben szenvedők többnyire azt gyűlölik legjobban, akiknek a legtöbbet köszönhetnek, míg valósággal szerelmesek az ellenségeikbe.
Miközben az EU súlyos euró milliárdokkal finanszírozta Magyarországot, idehaza a fideszesek körében „Brüsszel” lett a legfőbb szitokszó, míg lelkesen drukkolnak a Magyarországot prédának tekintő, nyíltan a szovjet érdekszférát újraépíteni próbáló Oroszországnak.
Könnyen lehet, hogy az ilyen fajt tényleg védeni kell. Leginkább saját magától.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2023. március 11-én.
