Időről-időre megkapom, hogy csúnyán általánosítok, amikor arról írok, hogy az átlag fideszes olyan buta mint a raklap, hogy a párt az idős, funkcionális analfabéta, a világból francot sem értő, frusztrált és igen gyakran alkoholista figuráknak politizál.
Aztán írok valami cikket, elolvasom a mandiNER-en az álneves kommenteket és rájövök, hogy már megint mennyire visszafogottan és tapintatosan fogalmaztam. Az ott fröcsögő figurákra még a csőcselék megnevezés is dicséret. A Fidesz meg nem egy párt, hanem a magyar lélek rákja, az ilyen bizarr, elfajult személyiségzavaros fickók (főleg pasik) keltetője.
Az egyetlen dolog, ami engem személy szerint ebben a rezsimben megijeszt újra meg újra, az, hogy a fideszes parazitaállam mögött milyen iszonyat, éjsötét őrület és cseppfolyós gyűlölet tömege lüktet. Hogy milyen elképesztő könnyedséggel válik az emberi humánum ilyen alaktalan, ragályos masszává.
Nem vitás, hogy rajtam kívül kb. még a sátánt szórakoztatják reggelenként egy kávé mellett ezeket a kommentek. Na jó, nem álszenteskedek, igazság szerint én tényleg jól szórakozok a gyűlöleten, úgy vagyok velük, mint gyerekkoromban a kecskebékával, amelyet kiválóan lehetett hergelni a zsinór végére kötött piros bojttal. Hatévesen jó szórakozás volt, aztán kinőttem az ilyenből, egyébként is természetvédő vagyok.
Most vannak helyette nekem a fideszesek.
Komolyan, már kb. a századik cikkemet futtatja nagy műfelháborodás közepette a kormánysajtó. A MandiNER ahol a rezsim 14. évében kizárólag álneves figurák kommentelnek, nyilván annyira üldöztetve érzik szegények magukat, hogy csak álnéven merik vállalni az ún. véleményüket. Ami nincs. Számukra kizárólag a külsőm, a ruházatom az érdekes. Igen, melegítőben is vagyok néha. Meg igen, lófejem van. Tudok róla. Megy a prolizás, a zsidózás, a tehetetlen, fortyogó gyűlölet, a fél-vagy negyedművelt sunyik erőltetett okoskodása, akik a gravitációt is letagadják, ha a párt azt kéri tőlük, előtte, utána, közben hangos álmodozás a megkínzásomról, kinyírásomról.
Én meg nagy mosolyogva olvasgatom ezeket reggelenként. Közben a család készül a napra, én is, dolgozok, élek. Közben jönnek a levelek, vadidegenek acsarognak, nem ritkán fenyegetőznek. Általában válaszolok nekik, ne menjenek el üres kézzel. Én meg utána azzal a tudattal lépek az utcára, hogy a hajam szála sem fog görbülni, mert a legtöbbje beszari, gyáva kukac.
De azért közben néha, belül, ritkán de mégis megrémülök a látványtól. Pedig az átlagnál tényleg többet láttam az emberi gonoszságból, de még így is néha felsóhajtok, hogy te jó Úristen, tényleg, hová tud lealjasodni az ember.
A szerző Facebook-bejegyzése 2024. augusztus 17.
