Ez most úgy plusz 5 százalék Magyarnak. Vagy 7 százalék, de meglátjuk.
Komolyan kezdem azt hinni, hogy Vogel Evelin titokban Magyarnak dolgozik.
Ez a mostani hangfelvétel gyakorlatilag tömény reklám Magyarnak. Aki ott zabolátlanul nyersen, ugyanakkor kegyetlenségig őszintén sajnos a valóságot írja le. Ha valaki azt kérdezi, hogy mint újságíró kikérem-e magamnak ezeket a szavakat, vagy sérül-e a szakmai önérzetem, hát a válaszom: kurvára nem.
Igen, drága véreim, ez a valóság.
A „médiában” dolgozom, tizenhat-tizenhét éve. Csak megerősíteni tudom: igen, édes kormányunk, csatolt oligarcháinak áldásos tevékenysége nyomán mára ez a szakma javarészt egy emberi roncstemető lett.
Kinek nem inge ugye, ne vegye magára, de ez a helyzet.
Ma egy sajtótájékoztatón úgy átlagosan a jelenlévők 30 százalékának köszönök, illetve egy halom figura van, akinek a köszönését sem fogadom, ha pedig le kell jattolnom vele, utána irány a mosdó és kézmosás.
Aki megnéz egy Kormányinfót (pláne aki kénytelen végigülni) az tudja, hogy miről beszélek.
Ma a magyar úgynevezett média legnagyobb része a kormánymédia.
A kormánymédiában úgy 60-70 százalékban ilyen gumigerincű, nyali-fali seggnyaló pártcsinovnyikok, humán mikrofonállványok vonaglanak, olyan figurák adják a zsurnalisztát, akit egy szebb, jobb világban legfeljebb vécépucolónak engednének be szerkesztőségbe, vagy annak se, mert félő hogy lenyúlják a vécékefét. A szememben ezek kábé pont annyira kollégák, mint a sarki strici a VIII. kerületi körzeti megbízott szemében. Igen, vannak bizonyos élethelyzetek amelyek összekötnek minket, ez a pontos leírás.
Egyébként a közhiedelemmel szemben a kormánymédiában is vannak normális újságírók, azonban a szerepük jobbára az, hogy körítsék az ilyen pöcegödörből szalasztott nyálas-nyilas bayerzsoltok kínlódásait.
Ami a demokratikus (valódi) médiát illeti, ott fordul az arány, 60-70 százalékban normális, valódi újságírók dolgoznak, bár akad pár szar alak, de az is jobbára alárendeli magát a szakma szabályainak, legfeljebb magánemberként olyan amilyen, de legfeljebb nem megyek el vele sörözni. Ami a demokratikus oldalon a hiba, az valójában nem igazán hiba, hanem a sajtó szabályaiból adódó kényszeres óvatosság, az erőltetett középen állás, a mérlegelő attitűdből fakadó semmitmondási kényszer. Ahogy nyilván ezt az írást is azzal fogják kollégák kritizálni, hogy általánosítok (igen) hogy nem elég konkrét (igen) és túl leegyszerűsítő (természetesen.)
Ugyanakkor ugyanezek a kollégáknak is rándul a halántékán az izom, amikor a Kormányinfón sorrendben mondjuk a hetedik humanoid előáll a „….miniszter úr mi a véleménye arról, hogy Gyurcsány Ferenc…” stb. stílusú kérdéseivel.
Nehéz eltalálni az arany középutat, ha az ember óvatos, akkor ritkábban hibázik, viszont így nem is tudja, meri kimondani azt ami az orra előtt van.
A dilemma veleje: a tisztelt olvasónak el kell mondanunk, hogy amit lát az orra előtt, az például egy nagy halom szarkupac.
Ugyanakkor a „szar” szó trágár, tehát ha leírjuk, úgy az ember szakmai reputációja óhatatlanul sérül, és ez tényleg igaz is. Viszont ha meg az ember elkezdi körbeírni, hogy ööö ez a excrementum meg mergánum, meg alsótesti végtermék, akkor meg hülyének néznek, vagy még rosszabb.
Na mindegy, az M1 stábját természetesen személy szerint nem lökném a Dunába (legfeljebb kisvíznél) akkor is csak a szerkesztőt meg a riportert, a kamerást nem, viszont a fentiek szellemében e helyütt is leszögezném, hogy a 140 milliárdból üzemelő közmédiát kurvára be kellene zárni. Remélhetőleg ha Magyar hatalomra kerülne, marad benne még radikális indulat és az első dolga lesz a Kunigunda utcai retkes kurvatanya bezáratása. Az épületben lehetne mezőgazdasági gépraktár, paint ball pálya, esetleg csirkenevelde, mivel ezekből van haszna a népnek. Az épület elé pedig egy beton mikrofonállvány-emlékművet kellene felhúzni, a szárán kábelszerűen körbetekert gumigerincekkel.
Milliárdokba, talán milliókba se kerülne, szívesen segítek felépíteni, társadalmi munkában, maradt egy kevés cement idehaza az építkezésből. Mélyen szakmai alapon.
A szerző Facebook-bejegyzése 2024. november 18-án.