Zelenszkijtől vagy Manfred Webertől érkezett a száj- és körömfájás járvány? Vagy egyenesen Sorostól?

Gulyás szerint ő „azért nem von le mélyebb következtetést, mert amíg egy nem megerősített és nem leírt szóbeli közlésről van szó egy külföldi labortól, addig további következtetéseket nem lehet levonni” Mondta Geri. Édesanyámazégbőlborogass!

Eszerint van egy kormányszóvivő, aki ugyan semmi biztosat nem tud, de már egy KORMÁNYINFÓN meglebegteti, hogy biológiai támadás eredménye lehet a száj-és körömfájás járvány. (Ja, nyilván az ötvenes években is az Imperialista Nyugat támadott ezzel. Meg húsz-harminc évenként Japánba, Uk-ban, USA-ban. Vagy nem.)

Csak mondom: ha újságíróként én csinálnék ilyent, nem megerősített infókkal házalok egy ilyen, súlyos esetben, hátrakötnék a sarkam. Teszem hozzá: jogosan.

Tisztelettel jelzem, hogy a múlt héten végigjártam az érintett szigetközi telepeket, környékét, beszélgettem helyiekkel. A gulyási biofegyver-legendán túl helyben további három, azaz három verzióról is tudok, hogy miért, honnan és hogyan jöhetett be a vírus Magyarországra. Köztük az egyik nagyon is megalapozottnak és életszerűnek tűnik. Nyilván az illetékesek is tudnak róla. Ezzel együtt is könnyen lehet, hogy egyik sem igaz, vakvágány. A RSZK egy irgalmatlan könnyen terjedő kór, széllel, porral bármivel bekerülhet az állattartó telepekre. Vadak, madarak hordozgathatják magukkal, úgy, hogy semmi külső nyoma nincs a vadállomány fertőzöttségének.

Pontosan azért amíg nem tudom biztosan, hogy mi az ok, addig bitang mód nem írok róla, nem célozgatok rá bakker, mivel az még így, homályos formában is súlyos rágalmazás lenne valakivel vagy valakikkel szemben.

Erre jön egy ilyen kormányszóvivő és még ha jól értem, lófaszt sem tudni, de összeesküvéselméletet kezd el villogtatni kamerák előtt. Mondjuk például pontosan milyen labor is az, ahol már most, élőszóban ilyent mondanak? Vagy ha ilyen lepcses a szájuk, ugyan miért nem adják írásba?

Szóval itt most valami nagy fakenews szag terjeng a levegőben. Őszintén szólva nem fogok nagyon meglepődni, ha egy nap a kiváló fidesz média elkezd célozgatni, hogy Zelenszkijtől vagy Manfred Webertől érkezett a száj és körömfájás járvány. Vagy egyenesen Sorostól.

A szerző Facebook-bejegyzése 2025. április 11-én.