Ez kissé erős állítás, mármint hogy a magyar szolgálatok az oroszoknak szivárogtatnak. Mondjuk kezdjük ott, hogy titkosszolgálatok között nincs igazán olyan, hogy „szivárogtatás”. Adatközlés van, amit a másik szolgálat csak akkor fogad el, ha biztosan tudja, hogy a közlőben tökéletesen megbízhat. Különösen, ha az a másik egy társszolgálat. Ez orosz szemszögből nézve praktikusan annyit jelent, hogy akkor veszi be, amit a magyar (NATO-tag szolgálat!) mond, ha biztosan tudja, hogy az a másik az ő ügynöke. Azaz: a képviselőasszony nem kevesebbet állít, mint hogy a magyar szolgálatokban dolgoznak olyan figurák, akiket az oroszok beütöttek és most fognak.
Mondjuk ha azt vesszük, hogy a polgári hírszerzés-elhárítás élén az orosz propaganda itteni terítéséért egy személyben felelős Rogán Antal áll, míg a katonai nemzetbiztonságot a közelmúltig a Kreml-közeli orosz nagyvállalattal üzletelő Szalay-Bobrovniczky, nos az önmagában is necces helyzet.
Persze jó lenne, ha Gwendolin nagysasszony valami operatív konkrétumot is mondana egy ilyen kémvád kapcsán, mert ez így csak lóg a levegőben, ám hogy EU-s politikus szájából ilyen elhangzik, igen komoly bajt jelez. Hogy mást ne mondjak, egy határral odébb dolgozik teljes fordulatszámon a világ egyik legnagyobb létszámú hírszerzése, az ukrán SZBU, illetve a szintén hatalmas román titkosszolgálat. Feltételezhetően mindkettő jókora itteni kapacitással rendelkezik. Mármost ha elterjed, hogy a hátukban Budapest egy orosz terep, az finoman szólva sem lesz vicces.
A kémelhárítás sajátossága, hogy a legtöbb kérdésre az idő adja meg a választ. Anno a legendás Kim Philby esetében például huszonhárom évnek kellett eltelnie ahhoz, mire a sok kis pro és kontrából Philby ezerszer elővett aktájának a tízezredik átnyálazása után összeállt a hihetetlen, felfoghatatlan: a legdurvább hidegháború idején a brit kémelhárítást mindvégig egy orosz kém vezette, a brit nemzetközösség minden titka nyílegyenesen Sztálin majd Hruscsov asztalán landolt. Philbyt az időmúlás buktatta le: két évtized alatt tűnt fel, hogy az összes olyan szovjet érintettségű ügy, amihez Philby hozzáfért, az végül a brit pozíciók összeomlásával végződtek és a sokféle gyanús, apró jel végül egyetlen, szédítő nagy felismeréssé állt össze.
Nyolc év telt el a nevezetes Simicska-féle közlés óta, miszerint Orbán jelentett róla a katonaság idején. Érdemes újra elővenni ezt az aktát is, leporolni.
Egyfelől higgadtan végiggondolni amit Simicska személyiségéről tudni. Enyhén antiszociális, hirtelen haragú, nyers személyiség. Ilyent egyetlen titkosszolgálat sem üt be, mivel kezelhetetlen. Hazudik? Kis dolgokban valószínűleg, színez. Ám a sztorija sem akkor, sem később nem tűnt konfabulációnak. Ha Simicska direkt ártó céllal hazudik, akkor nagyobbat is lódíthatott volna Orbánról.
Ami viszont Orbán személyiségét illeti, nos, röviden: ő kábé mindenkor egy álomkáder volt egy titkosszolgálatnak. Az eltelt tíz év megmutatta, hogy az őszinte, fiatal szabadsághős képe feltehetően már fiatalon is csak máz volt. Orbán már fiatalon is számító, óvatos, ravasz alak lehetett. Legtöbben Orbán 1989 júniusi Hősök Téri nagybeszédét hozzák fel, mint Orbán feddhetetlenségének az egyik csattanós bizonyítékát. Nos, ami akkor bátor lépésnek tűnt, a valóságban ma már jól dokumentált, hogy számító, okos politikai húzás volt. Akkor már Gorbacsov a Kreml-ben már régen megállapodott Német Miklóssal az oroszok kivonulásáról. (Orbán előtt hetekkel korábban Rácz Sándor követelte az orosz csapatok kivonását.) A Hősök terén Orbán gyakorlatilag üres kapura lőtte a lasztit. Sőt, akár még annak a lehetősége sem kizárható, hogy éppenséggel operatív művelet lett volna az orosz csapatkivonulás emlegetése. Speciel 1989 júniusában Magyarországon az állambiztonság tesztüzemben volt. Német Miklós és Gorbacsov márciusban állapodott meg négyszemközt a Kreml-ben a csapatkivonásokról. Akkortájt, júniusban a magyar pártvezetés éppen azon töprengett, hogyan teszteljék, hogy Gorbacsov nem csak falnak beszélt, vagy beugratta őket, vagy hogy az ortodox keményvonalasok mellett tudja-e garantálni, amit megígért? Így ma már tudható, hogy június 27-én afféle blöff gyanánt bontott kerítést Horn Gyula és Alois Mock. Majd ezt követte a szintén erősen operatíven megszervezettnek tűnt augusztusi Páneurópai Piknik, amikor a német menekülteket ráeresztették a zöldhatárra. Mindkét esetben a cél az oroszok tesztelése volt, hogyan reagálnak egy ilyen lépésre? Nem lehetséges-e, hogy a tesztüzem már korábban elkezdődött? Mondjuk először egy feláldozható ellenzéki figurával tesztelték az oroszok modorát? Ezt így, tényszerűen persze nem lehet tudni, ám az biztos, hogy pusztán Orbán Hősök téri nagybeszéde nem bizonyítja, hogy Orbánt nem ütötték be akkor az állambiztonságnál.
Orbánról az utóbbi tíz évben mindennél egyértelműbben kiderült, hogy alighanem személyiségzavaros: egy végtelenségig elvtelen opportunista, aki mindent, értsd: mindent alárendel a személyes, egzisztenciális érdekeinek. Mármost visszafelé gondolkodva logikus a kérdés: vajon egy ilyen, egzisztenciálisan fogható, karrierista, párttitkár apukával a háta mögött kádercsaládból jövő fiú ugyan miért mondott volna kategorikus nemet az őt beszervezni próbáló hatalomnak? Bizarr, de az ügynökösdi egyfajta hatalmi pozíciót jelentett, amivel pont az ilyen ambiciózus figurákat Bódy Gábort, Szabó Istvánt is hatékonyan tudta motiválni a rendszer.
Vagy mondjuk az sem igazán életszerű, hogy a szolgálatok egyetlen, halovány beszervezési kísérlet után ugyan miért hagyták volna futni a fiút. Más esetben Orbánnál sokkal értéktelenebb ügynök-jelöltet is évekig puhították. Annyi biztos, hogy Orbán ideális, perspektivikus jelölt lett volna az akkori és egyáltalán, bármilyen szolgálatnak: megnyerő, értelmes, mindenki bízik benne, a közösség origója, ugyanakkor befelé él, ordenáré nagy az egója, kisebbrendűségi komplexusa van, karrierista és szereti a pozíciót, hatalmat. Ergo kifelé hatékony, befelé ösztönözhető és manipulálható. Az akkori és a mostani szolgálatok is az ilyen, ellentmondásos, kettős személyiségekre vadásztak. És az is biztos, hogy az akkori (és a mai) szolgálatok is nagyon értettek a pszichológiához.
A másik dolog, hogy az eltelt évek fényében megnézzük Orbán 2015 óta tett lépéseit. Nos, ha összefüggéseiben nézzük Orbán mozgását, bizony minden esetben azt látni, hogy mindig és mindenkor egy irányba mozog: Oroszország érdekeit képviseli, neki frontol, lobbizik. Méghozzá olyan mértékben, ami már régen nem magyarázható pusztán valamiféle politikai pozicionálással. Az igazság ugyanis az, hogy sem az ország, de még Orbán sem igazán profitál a Putyinnak való gazsulálásból, csak veszít vele. Oroszország ma egy felesleges kolonc a fideszpolitika nyakán, különösen az Ukrán invázió óta. Másutt a szélsőjobbos támogatók minden esetben nyekk nélkül tudomásul vették az addig lelkes oroszpárti Marine Le Pen, Milos Zeman pálfordulását. A Fidesz kommunikációs gépezetének kis ujjgyakorlat lenne az egyébként élő történelmi tapasztalatok alapján a magyar nép oroszellenes irányba történő hangolása, Orbán különösebb kockázat nélkül, régen lefordulhatott volna az orosz-vonalról. A sokat emlegetett orosz fosszilis energia természetesen erős függés, ám még az sem igazán magyarázat, például a szintén nyakig orosz gázból élt Szlovákia is simán szembefordulhatott a Kreml-lel, nem is beszélve a nálunk lényegesen fenyegetettebb, kiszolgáltatottabb balti államokról.
Mindent összevéve az eltelt sok év egyre inkább azt mutatja, hogy a magyar miniszterelnök mintha nem szuverénként cselekedne, ha Oroszországról van szó. Sokszor érezhető a kényszeredettség, többször mintha Orbán is puhatolózott volna, hogy ki tudna-e ugrani a trojkából. Így Német Zsolt, Novák Katalin is megpróbálkozott valami halvány ruszkik haza dumával, tesztelendő az oroszokat, majd utána történik valami – nem tudjuk, mi – és Magyarország gőzerővel robog tovább az orosz irányba.
Visszatekintve meglehetősen különös Orbán oroszbarátságának az időzítése. Emlékeztetőül: Putyin 2008-ban fordítja Oroszországot a Nyugat ellen. Akkor döntött úgy, hogy vége az addigi mosolydiplomáciának és az orosz birodalom újra támadófokozatba kapcsol. Putyin az ilyenkor szokásos eljárás szerint kiadta a parancsot az orosz szolgálatoknak, hogy kezdjenek pozíciót építgetni az EU-ban. Mivel az orosz szolgálatok anno megkapták a magyar elhárítás anyagait is, így nyilván megnézték, hogy kik azok az arcok, akikre számíthatnak. Csehországban, Németországban, Romániában stb. anno megnyitották az állambiztonsági archívumokat, a korábbi kitettségeiket felszámolták. Magyarországon viszont nem, gyakorlatilag az egykori ügynökhálózat egy jó része sértetlenül zsilipelt át a demokráciába. Szóval itt lehetett mit keresni, akadhattak olyan, rendszerváltás előtt beütött assetek, akik átmentették magukat és akiket az oroszok itt újraaktiválhattak. Lehetett építkezni.
Hogy így történt-e nem tudni, mindenesetre Putyin nevezetes müncheni beszédét követően, hirtelen 2009-ben történik meg, hogy mintegy varázsütésre az addig harsányan oroszellenes Orbán egyszer csak váratlanul barátságos lesz az oroszokkal. Valahogy pont akkor, amikor az oroszok kerestek egy ilyent az EU-ban. Azóta sem született életszerű magyarázat, hogy az addig oly harsányan atlantista Orbánnal mi történt. Gyakorlatilag mintha kicserélték volna.
2010-től már folyamatos a verkli, évente Putyin találkozók, Orbán gyakorlatilag mindig minden esetben láthatóan az oroszoknak dolgozik, az EU és a NATO ellenében. Kivétel csak azok az esetek – szankciós politika -, amikor már nagyon kénytelen együtt szavazni a többi EU és NATO taggal.
Közben néha kirívóan egy irányba játszik, orosz fegyverkereskedőket menekít el Magyarországról az USA elől, a Balkáni Putyin-asset Gruevszki bukása után ide menekítik a harcostársat, majd a helyi putyinista sajtót Orbán-pénzből finanszírozzák, de átvállalja az oroszoktól Marine Le Pen finanszírozását és egyáltalán, Kovács Béla lebukása után gyakorlatilag a Fidesz viszi tovább a zászlót, próbál egy EU-t belülről mételyező, pro-Kreml szélsőjobboldali egységfrontot létrehozni. (Szerencsére egyelőre sikertelenül.) Legutóbb a KGB-ügynök Kirill pátriárkát szedette le a szankciós listáról, azzal a végtelenül átlátszó indokkal, miszerint ő így akart bevágódni a ortodoxoknál. Azt viszont nem indokolták meg, hogy legújabban miféle orosz Putyin-zsoldos oligarchákat akart levetetni a szankciós listáról és miért, pláne, hogy az érintetteknek semmiféle magyar kötődésük nincs.
Csupa-csupa olyan lépést látunk évek óta, amiből Magyarországnak semmilyen kézzelfogható előnye nem származott. Csupa olyan lépés, ami úgy fest, mintha valaki parancsot adott volna Moszkvából és valaki azt itt végrehajtotta.
Orbán alatt az orosz nyomulás érezhetően áthatotta az országot.
Magyarország mára szinte nyíltan az orosz katonai hírszerzés, a GRU bázisországa, ahonnan a környező, NATO tagállamokban indítanak az oroszok szabotázsakciókat. A magyar kormánymédia mára 0-24-ben Kreml propagandát terít (akikről nemrég házon belül még a hírszerzés akkori főnöke, Bundford Zsolt is elismerte, hogy „bizonyos újságírók orosz hatás alatt dolgoznak”).
A Főváros közepén, a város legnívósabb ingatlanában az orosz kémbank IIB fészkel. Évek alatt a Fideszben egyre erősebb lett az orosz térhódítás egyre kézzelfoghatóbb: az atlantista Martonyi helyébe az elvakult és Orbánhoz hasonlóan bizarr lelkiségű, totálisan Kreml-irányultságú Szijjártó Péter került, akinek borzasztóan átlátszó a tevékenysége. Szijjártó nagy hazafit játszik, a kárpátaljai magyar kisebbség szuttyongatása ürügyén egy barátságos megnyilvánulása nem volt az ukránok felé, ugyanakkor érdekes mód az valahogy nem okozott neki gondot, hogy az oroszok behatoltak a külügy levelező rendszereibe, vagy éppenséggel ügynökeikkel felgyújtatták Kárpátalján a magyarok kulturális egyesületét (!), vagy idehaza felfegyverezték és kiképeztek szélsőjobbos paramilitáris egységeket, mint az MNA. Hasonlóan: a nagy pragmatikus külügyér simán terjeszt orosz kamut Bidenről, míg arra a nagy szuverénnek valahogy egy büdös szava nincs, hogy Oroszország tavalyelőtt decemberben írásba adta, hogy Magyarország NATO-tagságát akarja lenullázni.
A titkosszolgálatok éléről sikerült elutálni Pintér Sándort, helyette mára a kétes orosz kapcsolatokkal jellemezhető, két lábon járó nemzetbiztonsági kockázat Rogán Antal lett a szakminiszter, aki fő felelőse annak, hogy ma a kormánysajtó főállásban az orosz propagandát terít. Ugyanígy az atlantista és NATO kötődésű hadsereg éléről a NATO-képzettségű Benkő Tibor helyett a közelmúltig oroszokkal bizniszelő Habony-harcostárs Szalay-Bobrovniczky lett a honvédelmi miniszter, akinek valahogy szintén egy árva rossz szava sincs a minisztériumot korábban meghekkelt oroszokra.
Közben Budapestről érdemben egy árva orosz diplomatát sem utasítanak ki, nálunk soha nem bukik le orosz kém (anno Kovács Bélát a külföldi társszolgálatok buktatták meg, majd Kovács Magyarországon láthatóan biztonságban élt, végül a háború kirobbanása előtt nem sokkal az ilyenkor szokásos titkosszolgálati protokollnak megfelelően távozott Moszkvába) ellenben az orosz diplomácia létszáma folyamatosan nő, mellette az orosz titkosszolgálat fiókszervezetének tekinthető ortodox egyház is nyakra-főre pozíciókat szerez Magyarországon.
Közben persze az oroszok a Fideszen kívül is nyomulnak, így folyamatosan keresik (és megtalálják) a kapcsolatot a szélsőjobbal, előbb a Györkös-féle MNA-t fegyverezik, közben Kovács Béla orosz ügynök jóvoltából néhány évre a Jobbik lesz a fő csapásmérőjük, majd Kovács kiszorítása után, láss csodát, felbukkan a habokból a Mi Hazánk, amely szintén nettó orosz propagandát tol. (Jellemző, hogy a hétvégén tartott „Munkáspárti” putyinbarát tüntetésen egy Mi hazánkos tartotta a zászlót Thürmeréknek.)
Még oldalakon át lehetne sorolni azokat a tényeket, amelyek azt mutatták, hogy Orbán fura, 2009-es pártfordulása után 2010-es hatalomra kerülésétől országlása alatt Magyarország de facto a putyini Orosz Birodalom valamiféle operatív assetje lett, ahol Oroszország utasít, itt pedig végrehajtanak és nem látszik, hogy mindebből Orbánnak, a pártnak illetve Magyarországnak valami különösebb haszna származna.
Ugyanakkor ha újra elolvassuk Simicska, meglehetősen élmény-és életszerűen előadott akkori közlését, akkor nagyon is beleillik egy képbe.
Régóta gondolom, hogy a legújabb kori magyar történelem akkor lesz teljesen megismerhető, ha egyszer megnyílnak a Kreml aktái. Lehet, hogy akkor teljesen más megvilágításba látjuk, hogy mi és miért történt úgy Magyarországon, ahogy.
Szóval sokszor sokan kardoskodtak amellett, hogy Orbán, na, ő aztán biztos nem volt ügynök. Jelenleg újságíróként azt tudom felelősen mondani, hogy nálam ő nem tisztázódott, nálam még nem ment át a nemzetbiztonsági átvilágításon.
A szerző Facebook-bejegyzései 2023. február 8-án.