Egy politikai életművet, életutat egyetlen gesztusból, tettből megmagyarázni, levezetni nem lehet. Ezernyi döntésből, szóból, gesztusból áll össze egy nagy kép, hogy vonul be az illető az emlékezetbe, mi volt az ő jelentősége, hozzáadott értéke a kb. VIII. század óta tartó magyar-projekthez.
Magyar Péter eddig két éve után már korvonalazódik valami, de hangsúlyozom: körvonalazódik.
Nem, nem az áprilisi kétharmados győzelem lesz, amiről megjegyzik. Az egy technikai dolog, jön is, megy is.. Momentán fontos, száz év múlva a francot se érdekel, hogyan, milyen körülmények között válaszották meg a Tiszát, Magyart.
Nem, nem erről fogják jegyezni, az biztos.
Amit eddig le lehet írni inkább róla innen, a képzelet XXII-ik századából: ő volt az az ideglelős kis budai elitpali, aki lejött a hegyről. Magyar a XII. kerületi slimfit selyembubus létét félrerúgta és a budai elitcsaládból lement az Alföldre.
Az első látogatása egy cigánytelepre esett, majd az aszályos földeket nézte meg. Persze, nyilván hülyén mutatott, összekeverte a retket a káposztával, pont olyan otthonosan mozgott, mint egy átlagos mezőgazdasági bérmunkás mozogna a Berlaymont-palotában. Viszont Magyar pont ugyanazt tette, amit előtte sokan, Széchenyi, Bibó, falukutatók, annyian mások előtte: tanult, földközelből nézte meg a magyar valóságot és vált közben egy másik személyiséggé.
Magyar példája – akár végül sikeres lesz a politikája, akár bebukik egy ponton – azt gondolom, hogy nagyon sok embernek inspiráló már most is, és egy nemzedéknek mutathat példát. Arról, hogy merj túllépni határaidon, komfortzónádon, neveltetésen, szociális beágyazottságodon, és ha magyar vagy, akkor ne szégyelld beszívni az Alföld porát, mert azt szívták az elődeid is annyi sok évszázadon át. Mire meghaltak teli volt a tüdejük a sztyeppei porral, amiből a magyar nép is gyúródott.
Azt gondolom, hogy ez a fajta bátorság, keménység és eltökéltség, hogy a budai elitcsóka tudott a néppel együtt létezni, merte felrúgni korlátait, leadni a ruhatárba szinte a teljes addigi életét, nagyon komoly példát mutat egy generációnak arra, hogy megszabaduljon az előző generációk hibáiból, kényszerű megalkuvásaiból adódó öngyűlölettől, félelemtől.
Illúzió? Hát persze. Ahogy az egész életünk is: illúziók szüntelenül termelődnek, majd válnak valósággá, jók és rosszak egyaránt.
Könnyen lehet, hogy Magyar példája nyomán emberek bátrabban változtatnak, könnyebben lépnek át a magyar fatalizmus önhazugságain: nem, nem minden van előre megírva, van amiben igenis tud változtatni, ha maga is tud változtatni és végül tud győzni is, ha nem fél veszíteni.
Amúgy anno erről írtam (eddig egyetlen) regényem, a Vata Fiát. Egyre igazabbnak kérzem az alcímét, ami úgy szólt, hogy „Aki mindent elveszített ahhoz, hogy győzhessen.” Ha Magyar megtartja ezt, akkor egy nap ő győztesként távozhat a politikából, ami Orbánnak már nem fog megadatni.
A magyar nép számára Magyar lázadása, áradása – akármi is dúlt belül valójában a slimfit titánban – kifelé irgalmatlan erős példa egy generációnak. Könnyen lehet, hogy ez lesz végül Magyar szobra alá faragva, de a franc se tudja, szerencsére elég sok idő van addig még hátra.

A szerző Facebook-bejegyzése 2026. június 20-án,