Van két régi elméletem a fejlett indusztriális társadalmak sebezhetőségének a két fő, rendszerszintű okáról.
A racionális gondolkodás alapeszméje, hogy ha egy vezetés minél okosabb, kiműveltebb emberekből áll, akkor a sokféle intelligencia kölcsönösen felerősíti egymást. És ebből lőn a közjó.
A valóságban ez csak időben-térben nagyon-nagyon korlátozottan érvényesült. Ha egyáltalán. Az ellenpéldája annál inkább. Amikor a külön-külön csupa-csupa ragyogó intellektusból álló vezetés közösen, együtt végül egy beltenyésztett, nyálcsorgató hatéves hülyegyerek értelmi szintjét alulról súroló döntéseket hozott.
Tipikusan ilyen, elöregedő rezsimekre jellemző közösségi hülyebeszéd volt a 2008-as világválságot megelőzi időszak. Amikor külön-külön a rendszer minden elemének tekinthető képzett jegybankár, befektetési alapkezelő, bróker, bankvezér, kötvényes, stb. pontosan tisztában lehetett azzal, hogy az aktuális amerikai lakáshitel-rendszer hazugságon alapszik és szükségszerűen a csőd felé tart. Mégis egy-két maverick hangon kívül senki sem beszélt arról, hogy mi következik. A többség vígan haladt az árral a vízesés felé. A legtöbben még bele is húztak az evezővel.
De akár ugyanez a helyzet most a USA- Oroszország béketárgyalások földbe állásával. Tudom, meredek dolog trumpék kapcsán ragyogó intellektusról beszélni, de azért a Trump kormányzatban is vannak komolyan képzett tanácsadók dögivel. Akik vígan asszisztáltak annak az ormótlan, ostoba trumpi hazugságnak, hogy diplomáciai úton le lehet szerelni Oroszországot. Ennyiben Trump nem rendszerelem, hanem a rendszer végterméke. Holott mindenki, pontosan tudta, tudhatta már a legelejétől, hogy Putyint megbékíteni diplomáciai úton lehetetlen. Az orosz követelések és a leginkább megengedő trumpi ajánlat is fényévnyi távolságra van egymástól.
Békéről lamentálni az a bárgyúság, mint feldobni egy féltéglát és utána azt számolgatni, hogy mennyi idő alatt ér el a Holdra. Hát itt a végeredmény.
Az egész trumpi idétlenkedés egy három hónapos szomorújáték lett, szánalomparádé. Amivel jól meggyőzték Oroszországot, hogy az USA egy elhülyülő, lehanyatló világhatalom, az EU-t pedig arról, hogy Amerikára nem lehet számítani. Az ukránok után ez leginkább az amerikaiaknak fog legjobban ártani. Kína ugrásra készen, Irán is nekibátorodhat.
De mégis, hogy létezik, hogy ilyen brutálisan gyenge vezetése legyen egy világhatalomnak?
Az USA valójában ma is messze egy világhatalom, és valójában ragyogóan képzett szakértelmiségiek százezrei élnek ott. És a kollektív értelmük végösszege egy nárcisztikus öregóvodás zagyválásaiban fejeződött ki.
De miért történhet ez Így?
Az ipari társadalmak hajtóanyagát adó verseny, meritokrácia és individualizmus rendszere egy idő után miért termeli ki saját demenciáját, rákját, pusztulását?
Nos, az egyik elméletem a szervezett felelőtlenség elmélete ami egyaránt sújt demokráciát és diktatúrát is. Ez nagyjából azt a jelenséget írja le, hogy a politikai/üzleti élet aktorainak a zöme meghatározott időre kap mandátumot. Azaz: a rendszer a szakbarbarizmusra épül, azt kultiválja, hogy mindenki szigorúan csak a saját területén, rövidtávú és parciális célókat tűzzön ki. A politikai rendszerek telis-teli vannak ilyen menedzserekkel, akik a saját, végtelenül szűk területükön szakszerű, professzionális döntéseket hoznak. Úgy, hogy közben mindvégig pontosan tudják, tudhatják, hogy ugyanakkor a rendszer egésze össze fog omlani. Ugyanakkor mivel minden politikai-gazdasági vezetés a holisztikus, rendszer egészét bíráló aktorokat ellenségnek, vagy jobb esetben szakszerűtlennek, „szakmaiatlannak” dekódol, ezért a rendszer menedzserei folyamatos öncenzúrát alkalmaznak, a vezetés felé nem beszélnek a rendszer egészét átható alapproblémáról.
Az ilyen rendszerek értelmisége kb. az a elitklub, amely a fényesre vikszolt parkettás szobában, lakkcibőben öltönyben ül körül egy asztalt, rajta egy fazék szarral. Irdatlan büdös van. Mármost csak annyit kellene tennie valakinek, hogy fel kellene állnia, és a közölni a többiekkel, hogy „én kidobom innen ezt a fazék szart”. Vagy egy mukk nélkül cselekedni.
Azonban a probléma az, hogy az úri közösségük alapja az, hogy soha nem beszélnek olyanról, hogy „szar”. Meg „büdös”. Meg ráutaló magatartást sem tesznek arra, hogy az ő közösségükben előfordulhat olyan skandallum, hogy kaki kerül az asztalra. Arról nem is beszélve, hogy egy előkelő gentleman nem fog a kezébe szarosfazekat ugye. Aki ilyent mond, tesz, az lealacsonyítja magát.
Azaz: a rendszer minden egyes tagjának külön-külön jobban megéri ülni a büdösben, nem tudomást venni a trágyáról és erőltetve másról beszélgetni, mivel egymás szemében így ő szakszerű és gentleman tud maradni. És közösen tűrik a büdöst.
A másik, a döntéshozó elitet leíró elméletem a legkisebb közös többszörös elmélete. A demokratikus váltógazdaság és a verseny miatt a vezetést adó intellektusok ereje rendszerint nem összeadódik, hanem ellenkezőleg: kölcsönösen lerontja egymást. Pontosan ezért az ilyen rendszerben a legsikeresebb vezető a leginkább középszerű alakokból lesz. Akik magasszinten űzik a középszert. A rendszert alkotó ragyogó intellektusok számára külön-külön a leginkább kifizetődő, ha alkalmazkodnak a középszerű vezetéshez. Paradox mód minél fejlettebb, minél emelkedettebb egy közösség annál középszerűbbé válik a vezetés.
A kettős elméletet súlyosbítja a társadalmi participáció. A részvétel minél szélesebb, annál kisebb lesz a legkisebb közös többszörös. Pontosan ez történt a nyugati társadalmakban a Facebookkal: a közösségi média iszonyú tömegeket tett tett de facto politikai aktorrá. Azonban a politikai participáció növekedésével így vált szükségszerűen egyre primitívebbé a közpolitikai mainstream és jött el a populizmus kora, az idiokrácia állapota, ahol a közösségi döntés szinte mindig szükségszerűen rövidtávú, buta és rossz.
És ha valakinek ez sok, hát jelzem nincs vége.
Sajnos a posztmodernitás egyben a racionalizmus végét is elhozta. Ráadásul úgy, hogy ez a racionalitásból ered. A racionalizmus alapja a cogito ergo sum volt. A probléma az, hogy ez a hozzáállás abban a korban érvényesült, ahol a tudomány még felfogható volt az átlagembernek is. Mára a tudomány mintegy saját maga gúnyképe lett. Az átlagember számára immáron totálisan felfoghatatlan, megérthetetlen, taszítóan irracionális és idegesítően üres. A világot leíró alapelméletek, kvantumelmélet, húrelmélet, hullámelmélet nemcsak felfoghatatlan, ám irracionális is.
A „gondolkodom tehát vagyok” ma már inkább úgy érvényes: „Gondolkodom tehát tudom, hogy élből hülye vagyok.” Azonban ezt a félművelt tömeg, a többség soha nem tudja elfogadni. Pontosan a racionalizmus adta öntudattal jogot formál magának a tudásra. Így válik érthetővé az áltudományosság, a vallásközeli hiedelmek, tradícionalizmus hülyeforradalmának az ereje.
Ez így, együtt így adja ki az emberi társadalom önmegsemmisítő mechanizmusát. Így vált a politika mára az emberi butaság és gonoszság menedzselésének a tudományává.
Az ellenszer legfeljebb a sorosi Nyílt Társadalom eszméje, azaz a folyamatos civil visszacsatolás lehet. Nem véletlen, hogy a megélhetésüket az emberi hülyeség menedzseléséből finanszírozó populisták olyan ádáz mód gyűlölik Sorost. Azonban erős kétségeim vannak arról, hogy a sorosi szüntelen visszacsatolásra építő társadalom megoldás, vagy a szükségszerű pusztulás elodázása.
Az Egyesült Államok szólt, hogy ha nincs előrelépés, néhány hét múlva kiszáll az oroszok és az ukránok közötti közvetítésből. Van fontosabb a békénél.
A szerző Facebook-bejegyzésw 2025. április 18-án.