Még hatalomba se lépett Trump, de az oroszok már jelezték: coki. Baromira nem lesz béke se rövid se középtávon.
(Jegyzem meg, minap már Orbán is feltételes módban említette a békét: „ha” béke lesz, fogalmazott az édespofám. De nagy a szád, bátya, mintha pár hete még máshogy povedáltál volna…)
A helyzet megértéséhez tisztázni kell az orosz stratégiai célokat.
2022 március-áprilisáig a stratégiai cél mindenekelőtt az önálló ukrán államiság összeroppantása, belorusz bábállam-szerűség létrehozatala volt. Ez utóbbiról mára kiderült, hogy nem kivitelezhető, az ukrán társadalom elutasítja az orosz fennhatóságot. Ukrajna teljes megszállása, az ukrán társadalom „pacifikálása” gyakorlatilag végrehajthatatlan.
Ezt követően az orosz stratégiai célok így módosultak:
– Ukrajna folyamatos háborúban tartása ezzel megakadályozva az ukrán NATO közeledést.
– Megakadályozni Ukrajna EU integrációját, polgári demokratikus fejlődését, ami súlyos biztonsági kihívást jelentene a despotikus orosz rezsimnek.
– A háború valamilyen szinten való folytatása, állandósítása, mivel a háború immáron a Putyin rendszer szerves része, legitimációs tényezője lett.
– Egy frontbefagyasztásos látszatbékébe a Putyin kormányzat nem tud belemenni, mivel közben odahaza az orosz nacionalista-szélsőségesek elszámoltatnák Putyint, hogy a nagy semmiért áldozott volna be 700 ezer oroszt, úgy, hogy egyetlen, deklarált stratégiai célját sem érte el, ráadásul a frontbefagyasztással de facto feladott korábban az orosz törvényhozás által orosznak nyilvánított területeket (Herszon, Zaporozzsijja, Donyeck).
Ebből következően Putyin számára még az sem igazán elég, hogy Trump a békeharc jegyében totálisan leállítsa Ukrajna segítését, gyakorlatilag teljességgel átadja a térséget az orosz hódításnak, mivel még úgy is kétséges, hogy ukrán ellenállás mellett ezt a hatalmas területet el tudná foglalni illetve megszállás alatt tudná tartani. Különös tekintettel, hogy az ukrán fegyversegély 45 százaléka jön az USA-ból, 54 százaléka az EU-ból, könnyen lehet, hogy az USA lépése nyomán éppenséggel az EU fegyversegély is feljebb srófolódna illetve időközben kezd kiépülni német-francia koprodukcióban az ukrán hazai hadiipar.
Az USA számára egy ilyen radikális „zéró” megoldás nettó veszteség lenne:
– Súlyos presztízsveszteséget jelentene az USA-nak, Kína azonnal támadna más frontokon.
– Az USA kiszorul a területről teljesen, így az ukrán hadsereg felszerelésének az üzletét, az ukrán újjáépítést is bukhatja.
– Az amerikai védelmi ipar (melynek jelenetős része republikánus szavazókörzet) jókora megrendelésállománytól esik el.
– Egy esetleges ukrán összeomlás után a NATO védelmi költségei több tucatszorosára nőnének, amelynek igen jelentős része az USA-t terheli.
Ebben a helyzetben a Trump-kormányzat előtt nem sok egyéb megoldás van, mint hogy előbb Trump megpróbál alkudozni Putyinnal, ennek keretében várhatóan az ukránokkal is keménykedni fog, egy időre vélhetőleg be is fagyasztja az ukrán támogatást. (Megjegyzendő: ez a téli-tavaszi időszakra fog esni, amikor a háborús gépezet időjárási okokból amúgy is szünetelni kénytelen. Nem elhanyagolható szempont, hogy közben végre vége lesz az orosz kollaboráns orbán EU-s elnökségnek, az utód lengyel elnökség némileg máshogy fog hozzáállni az ukrán kérdéshez.)
Tavaszra még a republikánus kemény mag számára is nyilvánvalóvá válhat, hogy Putyinnak esze ágában sincs bármilyen békét kötni, ezt legfeljebb úgy tudják elérni, ha az ukránok a jelenleginél sokkal-sokkal keményebb katonai támogatásban részesülnek, kérdés, hogy ezt megkapják-e? Ennek vannak a republikánusok között erős támogatói (Mike Pompeo) azonban ez egyelőre kiszámíthatatlan.
Mivel az orosz gazdaság egyre súlyosabb problémákkal néz szembe, így Putyin számára 2025 második felére már komoly érdeke lehet a háborús gépezet lejjebb csavarása.
Azaz a legvalószínűbb végkimenetel jelenleg az, hogy a 2014 és 2022 közötti időszakhoz hasonló állandó, ám alacsony intenzitásra szintre áll be az orosz támadás, ám a háborús konfliktus végigkíséri Vlagyimir Putyin teljes, hátralévő uralmát, és nem kizárt, hogy az utód is örökbe fogja kapni ezt a konfliktust.
A Donyeckben és Ukrajna déli részén egy állandó, fortyogó frontvonal lesz, vasfüggönnyel, amelyen túl hosszú időszakra egy diktatórikus katonaállami létre berendezkedő, ám lassan lesüllyedő Oroszország lesz. A nyugat láthatóan arra rendezkedik be, hogy elszigeteli Oroszországot Európából legalábbis addig, amíg a nyugati rakétatechnika olyan szintet ér el, hogy az egyetlen igazi orosz kártya, az atomkártya kijátszhatatlanná válik vagy amíg – bár ez erősen valószínűtlen – Oroszország katonaállamiság helyett új jövőt álmodik magának, azonban ehhez az orosz despotizmus sok évszázados hagyományával kellene szembe menni. Azaz jelenleg inkább a lassú orosz rothadás-fortyogás az esélyesebb.
Ceterum censeo: a gyors és meghatározó orosz győzelemre alapozott magyar orbáni stratégia alapvetően elhibázott feltevésekre épült. Azonban a fideszkormányzat erős orosz befolyásoltsága, az Orbán-kormány feltételezhető, ám erősen valószínű orosz titkosszolgálati kötődése miatt nem várható rendszerkorrekció, azaz Orbán jobb híján tovább próbál orosz kollaboráns szerepet játszani a jövőben is, talán nagyobb elánnal is, mint eddig.
