Hát nem tudom, hogy a Tisza kit szán titkosszolgálati miniszteri posztra, de hogy lesz munka, az hétszentség. Orbán alatt az orosz titkosszolgálat iszonyat mélyen beépült Magyarországon, gyakorlatilag mára átvették az irányítást.
Orbán alatt Moszkva vörös hadsereg nélkül ugyanazt az ellenőrzést látja el az itteni kormányzat felett, mint Kádár alatt megszálló sereggel. És az is biztosnak tűnik, hogy az orosz szolgálatok már jóval Orbán 2009-es szentpétervári Putyin szeánsza előtt igen komoly pozíciókat építettek ki nálunk. Néhány, felszínen is látszó apróság:
– A régió legnagyobb orosz nagykövetsége van Magyarországon feltűnően nagy létszámmal.
– Egyetlen, érdemi orosz ügynököt sem utasítottak ki Magyarországról.
– A magyar külügyet egy grammot sem zavarja, hogy az oroszok éveken át figyelték a levelezésüket.
– Orbánékat valahogy nem zavarja, hogy a Kémbank mintegy 20 milliárd forintnyi magyar lóvét nyúlt le.
– Putyin nyugati szövetségeseit menetrendszerűen Orbánékon keresztül pénzelik.
– A kormány fő ideológiai bázisa, az MCC közvetve orosz pénzen működik, átcsomagolt orosz ideológiát terít nyugaton és nyugaton üzemelő orosz kémek, ügynökök fedőintézeteként is funkcionál.
– A kormánysajtó automatikusan közöl le Kreml-barát véleményeket, a kormánysajtó több munkatársáról sejteni lehet, hogy közeli kapcsolatokat ápol az orosz szolgálatokkal.
– Kormány közvetlen közelében is került elő bizonyítottan orosz kémkapcsolatokkal rendelkező figura, nem szorították ki.

A szerző Facebook-bejegyzése 2026. március 18-án.