A romániai Nagyváradon Dr. Bartos-Elekes István fizikatanár minden év őszén nemzetközi fizikaversenyt rendez. Minden gimnazista részt vehet rajta. Németországból is szívesen fogadnak diákokat.
Nagyváradon az Ady Endre Gimnázium nehéz, fából készült bejárati ajtói nyikorognak. Az embernek erő kell a kinyitásukhoz. Ezeket az ajtókat Bartos István már számtalanszor kinyitotta. Több mint húsz évig tevékenykedett ebben az iskolában mint fizikatanár. A 244 éves épület a városközpontban van, az állami színház mögött. A közvetlen közelében fekszik a sétálónegyed, kellemes kávézókkal és kis üzletekkel.
A gimnázium és a fizika a nyugdíjban sem ereszti el Bartos Istvánt. Még mindig kapcsolatban van az iskolával. Az aulában még mindig köszönti őt Ady Endre mellszobra, a költőé, aki Magyarországon és a jelentős magyar lakossággal bíró Nagyváradon is hírességnek számít, és aki után elnevezték az intézményt.
Bartos Istvánnak jó kedve van. Előző nap zajlott itt le a fizikaverseny, amit Ő sikeresen megszervezett. Több mint ötven diák jött el, hogy szembe nézzen azokkal a feladatokkal, amelyeken Bartos István előtte három hónapig dolgozott. Még ugyanazon az estén, a program szerint, megtörtént a győztesek kihirdetése, az extraként meghívott neves tudósok előadásaival tarkítva.
Ebben az évben Bartos István egy új vendéget is köszöntött, Krausz Ferenc professzort, Münchenből. Az ultrarövid időskálán lezajló folyamatokkal foglalkozó fizikus bemutatta a diákoknak és a tanároknak az attoszekundumos fizikát. Azt a kutatási területet, ahol a tudósok a lézertechnológia segítségével bepillantást nyernek a mikrokozmosz mélységeibe és felderítik az elektronok viselkedését.
Most, a verseny utáni napon Krausz és a vendéglátója a gimnázium patinás fizikatermében meghitten üldögélnek. Itt tanított Bartos István, itt érzi jól magát. A faburkolattal ellátott falakon stroboszkópos technikával készült fényképek lógnak. Felettük egy régi képcsöves monitor trónol, ez a számítógépvezérelt iskolacsengőé, még 1991-ből. A bejárati ajtó mellett a gravitációs gyorsulás meghatározására szolgáló, masszív kísérleti szerkezet függ. És Bartos István gyorsan mesélni kezd.
„Ebben az évben 26. alkalommal rendeztük meg ezt a fizikaversenyt”, mondja büszkén. „Már voltak itt versenyzők Albániából, Moldáviából és természetesen Magyarországról.” Szívesen köszöntene egyszer résztvevőket Németországból is. „Mindenkit szívesen látunk”, közli. „Akkor lefordítjuk a feladatokat természetesen németre is”, ajánlja fel közvetlenül. Biztos, hogy élmény a részvétel. Mindenki a gimnáziumban alszik, a verseny egy napig tart, utána van ideje az embernek felderíteni Nagyváradot. Egy kellemes város, ahol sok sarkon úgy tűnik, mintha megállt volna az idő. Fantáziadús kávézók, sok szecessziós épület, meg szocialista építészeti stílus és ehhez tágas parkok. Közben több évtizedes, színes villamosok közlekednek, amelyek egykor az NDK-ban voltak úton.
A fizikaverseny feladatait a 10.-12. iskolai évfolyamokhoz igazították, emellett van egy külön kategória az egyetemisták számára is. Mindegyikben külön értékelnek és választanak győztest. Van egy elméleti és egy kísérleti rész. A „kísérlet” végszónál Bartos István mozgásba lendül, feláll a székéből. Gyorsan felépíti még egyszer a tegnapi elrendezést. Egy ferde síkon lecsúsztat egy fadarabot. A stroboszkóp elektronikája az első villanáskor kikapcsolja az elektromágnes áramát, az elengedi az addig visszatartott fadarabot, és negyedmásodpercenként villant egyet. A fadarab lefelé csúszó fázisában stroboszkópos technikával egyetlen kép készül, rajta a fadarab egymásutáni helyzeteivel. A villanáskori pozíciók az időpontok függvényében egy parabolához hasonlító görbét adnak. Itt van a baj! A görbe csak hasonlít a parabolához, a feladat e pici eltérés okának a kiderítése. „Ennél a kísérletnél a cél, leírni, hogy mit tanulhat belőle az ember. A számolás itt nem fontos”, mondja Bartos István. „Így működik a fizika, az ember megfigyel és tanul”.
Bartos István szenvedélye minden, aminek köze van az elektronikához és a fizikához. Tizenéves kora óta van ez így. A doktori disszertációjának is az elektronika a tárgya. Sok diákgenerációnak átadta már ezt a tudást. A kommunizmus legmélyebb időszakaiban is megragadott minden alkalmat, hogy fizikát tanítson. „Amikor osztályfőnök voltam, hetente egyszer reggel hét órakor politikai képzést kellett tartanom”, meséli. „Akkor én mindig fizikát oktattam”, nevet huncutul. Szerencsére soha egy diákja sem köpte be. Pont ellenkezőleg: Még ma is sok akkori védencével tartja a kapcsolatot. És ők segítenek neki a versenyek szervezésében. Mindezt a fizika iránti tiszteletből és szenvedélyből teszik.
Most az a cél, hogy a versenyek jövőjét biztosítsák. „A 30. évfordulóig szeretném még folytatni”, mondja Bartos István. „Akkor nyolcvanéves leszek, onnantól a fiatalokon a sor”. Támogató nélkül nem fog működni. Krausz Ferenc és sokan mások lelkesednek az ötletért és ígérték, hogy segítenek.
És a legvégén Bartos István még hagyta magát megpuhítani, hogy adjon egy tippet arra a kérdésre, hogy milyen feladatok lesznek a jövő évben. „Nagyrészt az optikáról és az elektronikáról lesz szó”, árulja el. Akkor egy túlméretezett kulcsot vesz a kezébe és gondosan bezárja az egykori munkássága színhelyének ajtóit.
Forrás: Photonworld, 2016. november 16.
A szerkesztő megjegyzése
Reméljük sikerül „interjúvégre” kapnunk Bartos István kiváló kísérleti fizikus volt évfolyamtársunkat, ezúttal külön Krausz Ferencről, legújabb Nobel-díjasunkról.
Krausz Ferenc előtt a magyar fizikusok közül Lénárd Fülöp a katódsugárzással kapcsolatos munkáiért, Wigner Jenő az atommagok és az elemi részek elmélete terén, különösen pedig az alapvető szimmetriaelvek felfedezésével és alkalmazásával elért eredményeiért, Gábor Dénes pedig a holográfia módszerének felfedezéséért és fejlesztéséért kapott Nobel-díjat. De jó alkalom ez felidézni a Nobel-díjból furcsamód kimaradt zseniális „marslakó tudósokat” is, köztük Szilárd Leót, Neumann Jánost és Kármán Tódort…
