Lisszabon kikötőjéből, október 30-án kötöttek ki New York-ban.
(Forrás: Pintér Dezső, Facebook) Ma nyolcvan éve, 1945. szeptember 26-án New York-ban hatvannégy esztendős korában meghalt Bartók Béla.
A 20. század egyik legjelentősebb zeneszerzője volt, művészete és tudományos teljesítménye nemcsak a magyar és az európai zenetörténet, hanem az egyetemes kultúra szempontjából is korszakalkotó jelentőségű. Tántoríthatatlan antifasiszta volt, nézetei, más népek kultúráját is kutató, magasba emelő egyetemes munkássága miatt a magyar politikai kurzus támadásainak kereszttüzében élt, szlovák és román népdalgyűjtései miatt még hazafiatlansággal is megvádolták. 1930 és 1936 között itthon nem játszotta saját műveit, a náci hatalomátvétel után többé nem lépett fel Németországban.
1938-tól erősödött benne a kivándorlás gondolata. Mielőtt 1940 őszén Lisszabonban hajóra szállt, ezt írta bázeli ismerősének: „Ez az utazás voltaképp ugrás a bizonytalanságba a biztos elviselhetetlenből.”
Amerikában dolgozott tovább, dicsőség övezte, a Columbia egyetem már decemberben díszdoktorrá avatta. Egyre súlyosbodó leukémiáját gondosan kezelték, de soha nem kért amerikai állampolgárságot, haza szeretett volna térni egy szabad országba. Élete végén írott nagy műve a honvágyát is zenébe foglaló vallomás, a Concerto, illetve a Yehudi Menuhin számára komponált Hegedű szólószonáta.
New York-ban temették el, hamvai 1988. július 7. óta a budapesti Farkasréti temetőben nyugszanak. A fényképen: Bartók Béla úton Amerikába az Excalibur fedélzetén. 1940. október 20-án indultak Lisszabon kikötőjéből, október 30-án kötöttek ki New York-ban.
Idézetek:
Mire a 22. életévem befejeződött, új ember voltam – ateista. (…) Akkor roppant mohósággal estem neki ateista könyveknek. Ma pedig úgy érzem, mintha ez a reneszánsz ki tudja milyen régen lett volna, ha „istentelen” iratok kerülnek szemem ügyébe, fitymálva félredobom. „Hát érdemes ilyen kérdésben bizonykodni – hiszen tudjuk, ezt már mindnyájan tudjuk ezt már századok óta; gyerekség az egész!” Mintha bizony én is századok óta volnék ateista s nem négy esztendő óta.
A népzene (…) a természet tüneménye. Ez az alkotás ugyanazzal a szerves szabadsággal fejlődött, mint a természet egyéb élő szervezetei, a virágok, az állatok. Éppen ezért olyan gyönyörű, olyan tökéletes a népzene. Ezek a dallamok a művészi tökéletesség megtestesítői. Példái annak, miként lehet legkisebb formában, legszerényebb eszközökkel valamilyen zenei gondolatot legtökéletesebben kifejezni.
Ha csak azt a pénzt fordítanánk népdalkutatásra, amit az egész világon egy esztendőben háborús készülődésekre fordítanak, akkor ezen a pénzen az egész világ népzenéjét nagyjából fel lehetne gyűjteni!
Erősen hiszem és vallom, hogy minden igaz művészet a külvilágból magunkba szedett impressziók – az „élmények” hatása alatt nyilvánul meg. (…) Nem tudok másképpen művészeti termékeket elképzelni, mint alkotója határtalan lelkesedésének, elkeseredésének, bánatának, dühének, bosszújának, torzító gúnyjának, sarcasmusának megnyilatkozását.
A szerző Facebook bejegyzései 2025. szeptember 26-án.
Hozzászólás és válasz
Kata Ittzésné Kövendi
Korrekt, kivéve azt, hogy „dicsôség övezte”. Ha megnézi a Gyökerek ímű film idevágó részét, vagy a Bartók Péterrel készített interjúkon alapuló filmet, vagy belenéz Agatha Fasset könyvébe, megtudja, hogy Bartók szinte nyomorgott a feleségével. Már zongorája sem volt, amikor a grátisz bérbe kapott Baldwin zongorát elszállította a gyártó cég, mivel Bartóknak nem volt reklámértéke. Európai jogdíjai a háború miatt nem érkeztek meg, az amerikai zeneszerzôk alapja (ASCAP) támogatta, no meg Koussewitzkytől kapott előleget a Concerto megírására (ezt sem akarta elfogadni).
És a háború után itthon sem kapta meg az őt megillető elismerést, bizonyos műveit sosem játszották (emlékszem, milyen nagy élmény volt, amikora Cantata profanát Pàsztory Ditta testvérének a lakásán hallottuk egy külföldi lemezről kb. 1964-ben).
Dezső Pintér
Kata Ittzésné Kövendi Köszönöm, hogy mindezt megírta, hálás vagyok érte. Hogy Bartókot dicsőség övezte, az nem jelentette azt, hogy nem kellett szembenéznie hétköznapi és személyes, családi gondokkal. Ezekben döntő szerepe volt az 1942 végétől súlyosbodó betegségének is, izületi fájdalmai, általános gyengesége válságosra fordultak. Sem a seattle-i Washington Egyetem, sem a Harvard kilátásba helyezett szerződései nem kerülhettek szóba. Az amerikai zeneszerzők egyesülete, az ASCAP azonban Bartók mellé állt. Bartók nem volt, nem is lehetett tagja az egyesületnek. Büky Virág értékes írásából tudom, hogy Bartók gyógyíttatásához, és kedvezőbb életfeltételei – Saranac Lake-i és ashville-i tartózkodás – megteremtéséhez a költségeket ez a szervezet állta.
