SZÜLÕFÖLD
kimondatlanságod szívemen hordtam
mióta lépdeltem a porban
mezítlábam nyoma a sárban:
ékírásjegy agyag-táblában
szülõföld felett a nyári égbolt
mint nagy meleg gyerektenyér volt
kincsre titokra ráborítva:
„maradj örökre háborítlan”
maradj örökre ismeretlen
példád követve azzá lettem
ráolvasással gyógyítottan
száz bajból-búból feljavultam
már vissza sem megyek tehozzád
az évek veszendő híred hozzák
a folyó: csillapult az árja
mély gübéit a füzek árnya
nem rejti: „sekély lett a mélység
és nem mély többé a sekélység”
az erdő visszavár susogva
Tövisek közt a szilfák lombja
mogyoróbokrok Telek-részen
nyár végén termést adni készek…
*
De már nem megyek: örökségem
őszi felhők a vándor égen.
Egyedülségem mint a tenger
zúg-zeng itt benn és nem ereszt el.
Megjelent a Székelyföld XXIV. évfolyama 9. számában 2020 szeptemberében. Az illusztráció ugyanott: Jánosi Antal Köpeny (Giotto után) No 507., 2016 (részlet)
(70 x 50 cm, szén, préselt szén, papír)
