Orwell világa

Az egyik kor hősei egy másik kor bohócaivá válnak. Ódacsi Kazuó (1926) japán nyugdíjas nem olvashatta ezt a bölcsességet – a Brazíliába szakadt magyar polihisztor, Lénárd Sándor megállapítása –, de megtapasztalta a saját bőrén. Nyolcszor küldték a halálba, nyolcszor jött vissza, amit utóbb évtizedekig titkolnia kellett. Feleségének annyit mondott, hogy a háborúban a légierőnél szolgált. Azt nem árulta el, hogy kamikaze volt, de kudarcot vallott: ő a legszerencsésebb, a túlélő kamikaze.

A kifejezés jelentése „isteni szél”. Az életét feláldozó ifjú, rendszerint kezdő pilóta, aki robbanóanyaggal megrakott repülőgépével elsüllyeszti az ellenséges hadihajót, drámaian megosztó jelkép a szigetországban. Megtestesíti a hazaszeretetet, a hagyományos értékrendet; rövid létének szépségét költőien a cseresznyevirágéhoz hasonlítják. 

Ám a hirosimai trauma hatására szimbóluma lett a vakbuzgó, önpusztító militarizmusnak is.

A szamuráj őseire büszke Ódacsi egy katonai repülőtér mellett nőtt fel. Pearl Harbor után, tizenhét évesen jelentkezett pilótának, ám mire kiképezték, a csendes-óceáni háború már eldőlt. A kamikaze-hadviselést bevezető Ónisi Takidzsiró altengernagy az elkerülhetetlen vereség tudatában küldte halálba a fiatalokat. Feltétlen áldozatkészségüket szegezte szembe az Egyesült Államok nyomasztó technológiai-gazdasági erőfölényével, végül az atombombával.

Ódacsi 1944 őszén esett át a tűzkeresztségen törékeny kis Mitsubishi A6M Zero vadászgépével a Fülöp-szigetek felől támadó amerikaiak ellen. Öngyilkos misszióra fél év múlva indult először, éppen aznap, amikor nálunk véget értek a harcok: 1945. április 4-én. Ám kötelékének nem sikerült elérnie célpontját, egy repülőgép-hordozót, társait lelőtték. Jobb híján a tengerbe dobta féltonnás bombaterhét, és visszafordult tajvani támaszpontjára.

Halálraítéltként, összeszorult gyomorral repült a következő bevetésre. Azután újra és megint. Mindig közbejött valami: vihar, műszaki hiba, rosszul megadott koordináták. Négy hónap alatt hétszer tért vissza dolgavégezetlenül, épségben. Augusztus 15-én nyolcadjára is startra készült, ám hirtelen valaki a felszállópálya betonjára szaladt, és integetve útját állta. Így tudta meg, hogy a nagaszaki atomcsapás után Hirohito császár bejelentette a fegyverletételt.

A háromezernél több öngyilkos japán pilóta harmincnégy ellenséges hajót süllyesztett el, ám legtöbbjük a cél közelébe sem jutott. A veszteség, amit okoztak, a háború kimenetelét érdemben nem befolyásolta. Áldozatuk tragikusan értelmetlennek bizonyult. Túlélő csak elvétve akadt közöttük, és hazatérve ők is hallgattak valószerűtlen megmenekülésükről, félve a gyávaság, illetve a fanatizmus szégyenbélyegétől.

Ódacsi Kazuó esélyt kapott élni. Rendőr lett, később biztosítási nyomozó, kendómester. Túlélte a többi túlélőt is. Úgy döntött, emléket állít bajtársainak, akik közül – mint 2016-ban megjelent memoárjában állítja – soha egyetlenegyet sem látott önként jelentkezni. A jelképek helyett az odaveszett fiatalokról beszélt, és volt bátorsága kimondani: nem voltak hősök, de nem voltak fanatikusok sem. Áldozatok voltak.

Az utolsó kamikaze, ha hihetünk az online fellelhető adatoknak, ma is él. Decemberben lesz százéves.

Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. augusztus 5-én.