Orwell világa
Ha azt mondom, relativitáselmélet, rávágják: Einstein. Ha evolúció, akkor: Darwin. Gravitáció: Newton. A nagy természettudományos felismerések nagy tudósok nevével forrtak egybe. De vajon tudjuk-e, ki fejtette meg, miből van a Nap, miből vannak a csillagok, milyen elemekből áll össze a világegyetem? Ez a korszakos eredmény is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a hálátlan utókor megjegyezze a zseniális Cecilia Payne (1900–79) nevét.
Jó eszű lány volt a vidéki Angliában, szenvedélyesen kísérletezett. Például némelyik vizsgája előtt imádkozott, a többi előtt nem. Az utóbbiak, a kontrollcsoport vizsgái sikerültek jobban. Akkortól csak a kitartó munkában hitt. Anyja pénzkidobásnak tartotta a továbbtanulást, mert a patinás Cambridge-i Egyetemen az volt a szabály, hogy a lányok bejárhatnak, tanulhatnak, vizsgázhatnak, de diplomát nem kapnak. Mehetnek tanítani alsóbb iskolákba.
Cecilia ösztöndíjjal botanikát és fizikát hallgatott, de igazából a csillagászat érdekelte. 1919. május 29-én egy csaknem hét percig tartó teljes napfogyatkozás igazolta, hogy az égitest tömege valóban eltéríti a fénysugarakat, pontosan úgy, ahogyan Einstein megjósolta. A lenyűgözött diáklány az obszervatóriumban vállalt könyvtárosi munkát, hogy olvashassa a legfrissebb szakirodalmat. Beválasztották a Királyi Csillagászati Társaságba.
Ám Nagy-Britanniában így sem volt reménye tudóskarrierre, ezért az Egyesült Államokba ment, ott doktorált (1925). Vadonatúj spektrometriai eljárást dolgozott ki, és a színképek elemzése meghökkentő eredményt mutatott: a csillagok kémiai összetétele azonos. A világegyetem 99,9 százalékban két könnyű gázból épül fel, hidrogénből és héliumból. Addig úgy hitték, hogy a csillagok anyaga, akárcsak a Földé, fémekkel teli.
Lektora, Henry Russell princetoni professzor nyilvánvaló képtelenségnek nevezte a felfedezést. Tévedését négy év múltán kénytelen volt belátni a tekintélyes tudós. Payne felismerése, amelyet addigra más számítások is alátámasztottak, a modern asztrofizika alapja lett. Égen, földön nem volt nála jobb a szakterületén, mégis csupán „technikai asszisztensként” alkalmazták a Harvardon, jóval alacsonyabb fizetéssel, mint férfi kollégáit.
Férjével, az orosz–amerikai Sergei Gaposchkinnal közösen kutatta a Tejút és a Magellán-felhők változócsillagait. Három évtizedet kellett várnia, mire megkapta régen kiérdemelt professzori kinevezését (1956). Az egyetem első női rendes tanárának tudományos életművét utóbb számos díjjal ismerték el, a legrangosabbik – a sors iróniája – ama bizonyos Henry Russell nevét viseli.
Persze nem ő volt az első nő, aki az égbolt titkait fürkészte. Tragikus sorsú ókori elődjét, Alexandriai Hüpatia újplatonista polihisztort „pogány tanítása” miatt boszorkánynak kiáltotta ki a hatalomba belekóstoló keresztény egyház, a felheccelt csőcselék meglincselte, műveit máglyára vetették Krisztus után 415-ben. Lám, másfél évezred alatt mégis ment a világ elébb. Azért csak ismételgessük szorgosan: ha hidrogén-hélium univerzum – akkor Cecilia Payne.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. július 31-én.
A szerkesztő megjegyzése
A szerző pontosan jegyzi meg: „1919. május 29-én egy csaknem hét percig tartó teljes napfogyatkozás igazolta, hogy az égitest tömege valóban eltéríti a fénysugarakat, pontosan úgy, ahogyan Einstein megjósolta.” Még pontosabban nem maga a természeti jelenség, a napfogyatkozás igazolta, hanem – elsőként – egy zseniális brit asztrofizikus, Sir Arthur Stanley Eddington (1882 – 1944), Einstein általános relativitáselméletének kezdettől fogva meggyőződéses híve.
Eddington háború után az Afrikához közeli Príncipe szigetére utazott, hogy megfigyelje az 1919. május 29-i napfogyatkozást, amely alatt képeket készített a Nap körüli csillagokról. Az általános relativitáselmélet szerint a Naphoz közel látszó csillagok képei kissé eltolódnak, mivel fényüket a Nap gravitációs tere elhajlítja. Ez a hatás csak napfogyatkozáskor észlelhető, mert egyébként a Nap fénye kivehetetlenné teszi a közeli csillagokat. Eddington megfigyelései és pontos számításai igazolták Einstein elméletét, és a relativitáselmélet végérvényes diadalaként ünnepelték; a hírt világszerte nagy eseményként közölték. (Wikipédia)
