Megszállottan tanulmányozta a gubacsdarazsakat, ezerszám fogdosta össze és méricskélte őket. Az ifjú, konzervatív családban felnőtt rovarbiológus kitűnt szorgalmával és alaposságával. Sokoldalú tehetség volt. Érdekelte a zoológia, a botanika, a pszichológia, kitűnően zongorázott klasszikusokat. Ígéretes pályakezdőként aligha képzelte, hogy életműve a szex tanulmányozása lesz, eredményei radikálisan átalakítják a közgondolkodást, és az utókor emlékezetében „a szexuális forradalom atyja” marad.
Alfred Kinsey (1894–1956) kutatása szélsőséges indulatokat váltott is ki a múlt század derekán. Hiába magyarázta, hogy ő csupán megállapítja, feljegyzi és közzéteszi a tényeket, s nem óhajt erkölcsbírája lenni a viselkedésnek, amelyet leír. Ám vizsgálódása már önmagában is botránynak számított a prűd Amerikában, ahol tabu volt a téma. Beszélni legalábbis nem illett róla. Persze ettől még volt az embereknek szexuális életük; változatosabb is, mint amit a puritánok leszármazottai el bírtak viselni.
Hogy a társadalmi elvárások és a hétköznapi gyakorlat között szakadék tátong, cserkészként tapasztalhatta meg először Kinsey. Szigorúan vallásos (metodista) édesapja buzdítására lépett be a keresztény eszméket hirdető mozgalomba, és igencsak megdöbbent, hogy a nyári táborozáskor kamaszkori erotikus vágyak világába csöppen. Pszichológusi disszertációját a fiúközösségek csoportdinamikájából írta, szakmai kíváncsisága később, negyvenévesen fordult a humán nemiség felé.
Mi tagadás, bonyolultabb téma ez az ivartalan szaporodásnál (a parthenogenezishez, tudvalévőleg, hímek nem is kellenek). Munkatársaival két évtized alatt 17 ezer interjúalanyt faggattak ki szokásaikról, tapasztalataikról, négyszemközt és névtelenül. E nagyszabású, bár nem reprezentatív minta alapján készült az elhíresült Kinsey-jelentés a férfiak (1948), majd a nők (1953) szexuális viselkedéséről. Az első vaskos kötet, 800 oldalnyi, szárazon akadémikus szöveg létére kirobbanó közönségsikert aratott – nem kapkodtak el úgy könyvet az Államokban az Elfújta a szél óta.
Fontos megállapítása, hogy a populáció nem választható szét élesen hetero- és homoszexuálisokra. Valójában a fokozatos átmenet a jellemző, ezért az embereket vonzalmuk szerinti skálán osztályozta, nullától hatig. Óvott attól, hogy eleve megbélyegezzék, ami szokatlan. Akaratlanul is tükröt tartott a képmutatók elé, amivel magára szabadította eszelős dühüket. Ugyanakkor rajongói a nagy úttörőkhöz, Galileihez és Darwinhoz hasonlították. Megelőzte és megelőlegezte a hatvanas évek szexuális forradalmát.
Érdekes életrajzi adalék, hogy Kinsey professzort nem csak papíron izgatta a szex. Kollégáit arra biztatta, gazdagítsák ismereteiket a gyakorlatban is, előítéletek nélkül. Élen járt személyes példájával. Levetkőzte a cserkészbűntudatot. Szorgosan, behatóan és széles skálán kísérletezett, ahogy anno a gubacsdarazsakkal. Boldog tudós és családapa volt. Kémikus felesége, Clara McMillen (1898–1982) elméleti munkájában is a partnere, nagyszerű társa volt egy életen át.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. január 5-én.
