Orwell világa
Tizennyolc éves múlt a trencséni Jan Dorúšek (1920–2020), amikor hazáját, az első Csehszlovák Köztársaságot Hitler követelésére, nyugati kormányok gyáva asszisztálásával Münchenben feldarabolták. Egy alkalmi ismerőse győzködte, ne várjon ölbe tett kézzel. Azt az idősebb fiút Jozefnek hívták, és szeretett énekelni. Jan felnézett rá, vele tartott. Átszöktek a lengyel határon, majd Gdyniában más bátor szlovák és cseh hazafiakkal együtt hajóra szálltak, hogy önkéntesnek álljanak a francia hadseregbe.
Az idegenlégió észak-afrikai táboraiban a két fiatalember útjai szétváltak. Jant a háború kezdetén az alakuló Első Csehszlovák Hadosztályhoz helyezték. A tüzérségi kiképzés jó emléke maradt, főleg a bőséges koszt miatt. Ám a „furcsa háború” kényelme nem tartott sokáig. Amikor a Wehrmacht lerohanta Franciaországot is, a frontra vezényelték. Derekasan küzdött az összeomlásig. Bekerített ezredének sok katonáját sikerült a tengeren Angliába menekíteni, de ő lemaradt a nagy dunkerque-i evakuálásról, és hadifogságba esett (1940).
Két évig követ tört Ausztriában, a gleisdorfi lágerben. Éheztek, tizedelte őket a tífusz és a malária. Volt, hogy egyetlen nap alatt tucatnyi legyengült sorstársa pusztult el a szeme láttára. Ám néha, úgy mesélte, még a pokol tornácán is megcsillant az emberség szikrája: egy német néha – élete kockáztatásával – híreket suttogott nekik a hadi helyzet alakulásáról, hogy ne veszítsék el a reményt. Egyszer favágásról két másik fogollyal együtt megszökött, napokig bujkáltak a téli erdőben.
Elfogták, és átadták Tiso páter kollaboráns hatóságainak. Ez menthette meg az életét: a szlovák bíróság nem akarta feláldozni. Enyhítő körülménynek tudták be, hogy a háború elején még – lévén a felnőtté válás korhatára huszonegy év – fiatalkorú volt. Így megúszta fél év börtönnel, utána mint „megbízhatatlan elemet” cementgyárba küldték. Kihúzta a felszabadulásig. Szülőhelyétől nem messze, egy dél-morvaországi faluban telepedett le. Egyszerű ember, kétkezi munkás maradt az új Csehszlovákiában is.
Csak az fájt neki, hogy régi barátját nem láthatta viszont. Jozef Gabčík (1912–1942) az ellenállás vértanúja lett. Angliai kiképzése után ejtőernyővel dobták le cseh területen, vakmerő küldetésre. Ő és társa, Jan Kubiš végzett a prágai várba tartó Reinhard Heydrich birodalmi helytartóval, a holokauszt főmérnökével. A merénylők a riadóztatott fővárosban rekedtek. Órákig tartották magukat a rájuk törő nácik ellen a Szent Cirill és Metód-templom kriptájában, a tűzpárbaj nyomai máig láthatók a falon. Lőszerük fogytán, amikor az altemplomot vízzel árasztották el, az öngyilkosságot választották.
Május 8-a, a fasizmus felett aratott győzelem napja hivatalos ünnep a Szlovák Köztársaságban. A mártír Gabčík örökre harmincéves maradt. Dorúšek, az öreg veterán száz esztendőt élt. Ő volt az utolsó tanú, aki még mesélhetett a nemzeti hősről.
Azt mondta: nem múlt el nap úgy, hogy eszébe ne jutott volna a régi bajtárs, az a fiú, aki nem akart ölbe tett kézzel ülni, és úgy szeretett énekelni.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. május 7-én.