Orwell világa

Rutinos pápaválasztó volt Genova érseke, Giuseppe Siri, már a harmadik konklávéjára készült 1978 nyarán. Úgy számított, hogy a 111 bíboros hamar meg fogja találni az elhunyt VI. Pál utódját; gyorsaságra bírja őket az Apostoli Palotában kialakított cellák szűkössége, a kánikula és a közös a vécé – csak hogy elszabaduljanak a Sixtus-kápolnából. Az idős főpap konyakot is vitt magával, mondván, ráfér majd egy korty a kiválasztottra, mielőtt a hívek tömege elé lép.

Albino Luciani (1912–78), Velence pátriárkája nem bánta a kényelmetlenségeket. Mielőtt bezárkóztak „con clave” (azaz kulccsal), azt írta unokahúgának, Piának: a vaságy meg a mosdótál a szemináriumra emlékezteti, a fiatalságára. Ám a döntés felelőssége keresztként nehezedett rá. „Szerencsére én nem vagyok veszélyben” – fogalmazott. Mégis már másnap, augusztus 26-án, négy szavazási fordulóval később ő integetett az erkélyről I. János Pálként.

Nevéhez fűződik a modern idők legrövidebb pápasága: csupán harminchárom napig állt a katolikus világegyház élén. Hivatalos közlés szerint szívroham végzett vele szeptember 28-án éjjel. Pedig hatvanöt évesen fiatalnak számított, telve volt tettvággyal. Azt ígérte, egy igazságosabb, testvériesebb világért fog dolgozni. Sokan merész reményekkel várták pontifikátusát, mások súlyos aggodalommal.

Az első munkáscsaládból származó pápa kívülálló volt a hatalmasok között, viszont testközelből ismerte a nyomort. Szocialista érzelmű apja azért adta a papokhoz, hogy eggyel kevesebb éhes szájat kelljen etetnie. A koronázás elutasításával megbotránkoztatta a tradicionalistákat, többre nem maradt ideje. Váratlan halála után merényletről kezdtek pletykálni. A Szentszék nem egyezett bele a boncolásba, a halotti bizonyítványt sem mutatta be.

David Yallop brit oknyomozó újságíró magyarul is megjelent könyvében azt állítja: megölték, mert fel akarta számolni a piszkos pénzügyeket, az alvilági kapcsolatokat, felelősségre vonni korrupt főpapokat. 

A vélt visszaéléseket rövidesen igazolni látszott az egyházi érdekeltségű Banco Ambrosiano csődje (1982). Ezt sugallta Francis Ford Coppola is A Keresztapa 3-ban: a filmbéli pápát megmérgezik – az persze fikció…

A közszájon forgó konteókat, amelyek a maffiát, a KGB-t, a CIA-t, a szabadkőműveseket vádolják pápagyilkossággal, Stefania Falasca vatikáni újságírónő igyekezett megcáfolni. Dokumentumok és tanúvallomások alapján bizonygatta „a csupasz és szomorú igazságot”: hogy a roppant stressz hatására Luciani infarktust kapott. Utolsó délutánján mellkasi fájdalomra panaszkodott, de nem engedett orvost hívatni.

A bíborosok – köztük Lékai László esztergomi érsek – 1978 októberében újabb konklávéra gyűltek össze Rómában, két hónapon belül már a másodikra. A mosolygó pápaként (il Papa del sorriso) tisztelt I. János Pálnak, a máig utolsó olasz egyházfőnek nem adatott meg, hogy beteljesítse életművét, ám éppen így vált sokak szemében a remény jelképévé. Ferenc pápa avatta boldoggá a Szent Péter téren 2022. szeptember 4-én, leendő utódja a szentek sorába emelheti.

Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2025. május 7-én.