Csoda történt Moszkvában. Egy mellőzött szovjet zeneszerző álmában megjelent Wolfgang Amadeus Mozart. Elárulta a házigazdának, hogyan folytatódik 193 évvel azelőtti keltezésű, befejezetlen pantomimzenéje, a Pantalon és Colombine (Köchel-jegyzék 446). A tanítvány felébredt, és sietve lekottázta, amit a mestertől hallott, 1976. február 24-re virradóra.
Alfred Schnittke (1934–1998), a kivételes stílusérzékű komponista így mesélte. Talán hallucinált az egzaltált zseni, talán csak mert nagyot álmodni, és reggelre készen volt a fejében a darab. Persze tréfálhatott is, hiszen a humor korántsem állt távol tőle. Mindenesetre kiegészítette az eredetiben fennmaradt hegedűszólamot, és Moz-Art à la Haydn címen befejezte a töredéket.
A különc zeneszerző apja idealista volt, türelmetlenül akarta építeni a szebb jövőt, ezért a weimari Németországból emigrált a forradalmi Szovjet-Oroszországba. Anyja volgai német. A kis Alfred Pokrovszk városában született, amelyet éppen akkortájt neveztek át Engelszre. A háború után évekig éltek a megszállt Bécsben, ahol az apa tolmácsként dolgozott.
Az osztrák fővárosban derült ki a tinédzser rendkívüli tehetsége, pár zongoralecke után. Hazatérve, a moszkvai konzervatóriumban Sosztakovicshoz hasonlították. Ám a brezsnyevi időkben kikezdték a pártcsinovnyikok. Gyanúsan modern és nyugatos volt nekik, német és zsidó, a tetejébe megtért keresztény. Műveit nem játszották, első szimfóniáját betiltották. Külföldre nem utazhatott.
Szerencsére azt eltűrték, hogy filmzenéket komponáljon. Abból megélt. Három évtized alatt írt vagy hetvenet; alkotótársa többek között a nagy orosz rendezőnek, Elem Klimovnak. Hátrahagyott még kilenc szimfóniát, három operát, zongora-, hegedű-, brácsa- és csellóversenyeket, concerto grossókat, kamaramuzsikát, balettzenéket és sok egyebet. Elképesztően termékeny volt. Műveinek világa „furcsa, briliáns, néha rémálomszerű”, írta egy zenetudós. Mintha elvarázsolt kastély tükrei között bolyongana, mindenfelől a zeneirodalom reflexiói, töredékesen és torzan. Vadul kavarognak barokk korálok, bécsi keringők, mozgalmi indulók, grúz népdalok, tangók és popslágerek, a háttérben pedig mindig ott vigyorog, vicsorog a groteszk.
Utolsó éveiben még megízlelhette a sikert. A peresztrojka idején Krupszkaja-díjjal ismerték el, és mire a széthulló Szovjetunióból Hamburgba költözött, darabjait már Európa legrangosabb koncerttermeiben adták elő olyan világhírű művészek, mint Martha Argerich, Gidon Kremer, Gennagyij Rozsgyesztvenszkij.
Muzsikája, mi tagadás, sokszor élvezhetetlen a magamfajta botfülűnek. Ám komponált rövid, játékos darabokat is. Családi kedvencünk a Stille Nacht-átirat, karácsonykor kötelező ünnepi kellék nálunk. Ellenállhatatlanul vicces: az ismert dallam, megbolondítva fülsértő disszonánsokkal.
Alfred Schnittke, szélütése után, egyszer még visszatért a klinikai halálból, misztikus élménye ihlette utolsó műveit. Azóta már tudja, mi álmok jőnek, ha majd leráztuk mind e földi bajt; talán most is együtt mulatnak Mozarttal.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2021. december 22-én.