Mary Burns (1821–1863) volt az első. Csinos, vörös hajú „cailín”, azaz ír lány –így mondják, kép nem őrzi arcát. Manchesterben született, bevándorló családban; kelmefestő apjából a kilátástalanság csinált ipari rabszolgát. A fiatalember a kontinensről jött, fess volt és gazdag, a szövőgyár irodáján tanulta az üzlet fortélyait. Mikor, hol, hogyan találkoztak, nem tudni. Egyszerűen összeköltöztek egy bérlakásban, távolabb a füstös gyárkéményektől.
Férj és feleség maradtak Mary haláláig, pedig össze sem házasodtak. A Rajna-vidéki gyáros és nagykereskedő huszonéves fia, Friedrich Engels (1820–95) diszkréten kezelte a viktoriánus mércével botrányos kapcsolatot, ám elvtársi-baráti körben következetesen a feleségének nevezte Maryt. Ezt Marx jó házból való neje, Jenny von Westphalen állítólag rosszallotta, bár talán csak azért, mert a másik nő volt a fiatalabb, a vonzóbb.
Marxék lánya, Eleanor szerint Mary szép volt és bájos, de egy kicsit sokat ivott. Egyetlen levél sem maradt fenn, amelyet ő írt vagy neki írtak volna; kétséges, tudott-e írni-olvasni. Mégsem becsülhetjük le Engelsre gyakorolt hatását.
Az ifjú miatta, vele ismerte meg testközelből a nyomorúságos munkásnegyedeket. Mary nélkül nem születhetett volna meg szociológiai alapműve, A munkásosztály helyzete Angliában (1845).
Mary irányította rá a figyelmét a brit uralom alatt sínylődő írek nemzeti ügyére. Kirándultak is a szomszédos szigetre. A bámulatosan sokoldalú Freddie – így szólították – ír népdalokat gyűjtött, és tervezte, hogy megírja az ország történetét. Igaz, húsz közös évük alatt a férfi utazgatott külön is. Sikere volt a hölgyeknél, különösen Párizsban. Életvidám lázadó lévén elvi alapon utasította el a szülői ház szigorú protestáns-pietista erkölcseit.
Különös, de a munkásmozgalom krónikásai szűkszavúan említik Engels szerelmét. Mintha szégyellenék, hogy a piedesztálra emelt filozófus hús-vér ember volt. Az „öntudatos proletárlány” romantikus mellékszereplő, sok bizonytalansággal. Nincs nyoma, hogy tényleg dolgozott volna az Ermen & Engelsnél, akár másik textilüzemben. Valószínűbb, hogy cselédként szolgált, de az végképp nem illenék a képbe.
Iszonyú csapás volt Engelsnek, hogy Mary 41 évesen meghalt. „Szegény lány teljes szívével szeretett” – írta megtörten Marxnak. Válaszlevelében Marx röpke részvétnyilvánítás után anyagi gondjaira panaszkodott, magyarán megint pénzt kért.
Engels joggal vette zokon, nem felelt. Azután Marx bocsánatot kért érzéketlenségéért, Engels pedig megbocsátott, mondván, a legjobb barátját nem szeretné elveszíteni. (Küldött pénzt is.)
Engels második felesége, Mary húga, Lizzie Burns (1827–1878) régóta velük lakott, vezette a háztartást. Londonba költöztek, el a vallásos írektől, akiknek aligha tetszett az úri német kommunista, pláne a vadházasság. Ez utóbbi az asszonyt is bánthatta, amikor már gyógyíthatatlan beteg volt. Tizenöt évi együttélés után, Lizzie életének utolsó estéjén egy anglikán lelkész megeskette a párt, szentesítvén összetartozásukat az Úr színe előtt.