Orwell világa
Csodálatos ellentmondások művésze volt – így búcsúztatták tavasszal, amikor életének századik évében elhunyt Jeruzsálemben. Vagyonos család lányaként mezítláb járt. Emancipált fiatal nő létére zárdába vonult. Hét nyelven tudott, de alig szólalt meg. Öreg napjaira, elvonultságában nemzetközi sztár lett a rendkívüli tehetségű, rendkívüli sorsú etióp zeneszerző, a „Honky-tonk apáca” Tsegué-Maryam Guèbrou – művésznevén Emahoy (1923–2023).
Előkelő származású, európai műveltségű diplomata késői kislánya volt; amikor Addisz-Abebában megszületett, apja már 78 esztendős. Halála után, hatévesen svájci bentlakásos iskolába küldték, ott ismerte meg Bach, Beethoven, Brahms zenéjét. Kiválóan hegedült is, ám a zongora lett a kedvence. Távol Afrikától honvágy gyötörte, szomorú dallamokban keresett vigaszt: „A magány együtt nőtt velem, mint egy gyerekkori barát.”
Hazatérve az a kegy érte, hogy felléphetett a császár színe előtt. Akkora tetszést aratott, hogy csodagyerekként alkalmazták Hailé Szelasszié testőrségének zenekarában – ilyen is volt, minthogy a pompakedvelő, extravagáns uralkodó rezesbandával kísértette magát mindenhová. Ígéretes karrierjét először az olasz fasiszta megszállás szakította félbe. Három rokonát meggyilkolták, őt itáliai gyűjtőtáborba hurcolták (1936).
A második világháború után, amikor Európába visszatért a béke, meghívták továbbtanulni a londoni Királyi Zeneakadémiára. Olyan lehetőség előtt állt, amilyen még egyetlen afrikai nőnek sem adatott. Ám utazását megfúrták, vélhetően rosszindulatú etióp hivatalnokok.
Elkeseredésében megszabadult a cipőjétől, úgy gyalogolt el egy hegyi kolostorba. Apácának állt: az „emahoy” a női szerzetesek titulusa az ősi etióp kereszténységben.
Felhagyott a zenéléssel, hétköznapjait imádkozással töltötte. Sok év szünet után ült újra zongorához, és készítette első felvételét (1963). Világzenét csinált már azelőtt, hogy a fogalom divatba jött volna. Műveit a legkülönfélébb hagyományok inspirálták: európai klasszikusok, az etióp pentaton dallamok, ortodox egyházi énekek, az afroamerikai gospel, a ragtime. Egy francia zenei válogatás, az Éthiopiques hirtelen világszerte elismert előadóművésszé avatta.
Közönség előtt ritkán vállalt szereplést, száznál is több stúdiófelvételének bevételét árva gyerekek iskoláztatására adta. Addigra már külföldön élt, menekültként. Noha melankolikus futamaival a légynek sem ártott, üldözött lett megint. A Moszkva által támogatott Mengisztu-diktatúra idején származása és vallásossága miatt el kellett hagynia szeretett hazáját. A kereszténység szülőhelyén telepedett le, Jeruzsálemben, a Szent Sír-templomhoz csatlakozó etióp kolostorban (1984).
Az öreg apáca szívhez szóló játéka néha mélabús bárzongoristáéra emlékeztet. Csodálatos ellentmondások, csakugyan. Szent és profán, egyszerűség és virtuozitás, kompozíció és improvizáció, benne száz év minden szépsége, fájdalma. De ezek csak szavak. Muzsikája többet mond – születésének centenáriumán, ha tehetik, keressenek rá, hallgassák meg Emahoyt.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2023. december 13-án.
