Orwell világa
Brezsnyev elvtárs ül a Kremlben, előtte hangulatjelentés: emlékiratait a szovjet dolgozók milliói kitörő lelkesedéssel fogadják. Felhúzza erre bozontos szemöldökét a főtitkár: „Ha ennyire izgalmas, érdemes lenne elolvasnom.”
Vicc és valóság határa elmosódik. Leonyid Brezsnyev (1906–82) szemlátomást tényleg szenilis volt már, mire megjelent az önéletrajzi trilógia: a Kis Föld, az Újjászületés és a Szűzföld. Folytatásokban közölte a Novij Mir irodalmi folyóirat, majd könyvben is kiadták 1978-ban. Nyílt titok volt, hogy nem ő maga írta. Megbízható, írástudó „négerek” csapata dolgozott a szövegen, Anatolij Agranovszkij és Arkagyij Szahnyin vezetésével.
A világháborús élményeket elbeszélő első rész, a Malaja Zemlja a magyar kiadás fülszövege szerint „a Novorosszijszk környéki legendás hídfőállás deszantkatonáinak 1943-ban a náci túlerővel szemben több mint hét hónapon át tartó élet-halál harcát és nagy áldozatok árán kivívott győzelmét írja le”.
A tényekkel nagyvonalúan bántak: a hadműveletet sorsdöntővé nevezték ki, hogy fontosabbnak tűnjék fel hőse, a nómenklatúra csúcsára érő egykori komisszár.
A cselekmény tetőpontján, a szovjet ifjúsági kalandregények hangulatát idéző motorcsónakos partraszálláskor robbanás veti a tengerbe a katonákat, az ezredes pedig bátran menti fuldokló bajtársait: „Gyerekkorom óta jól úszom, elvégre a Dnyepernél nőttem fel, így hát biztosan tartottam magam a vízen.” Nem csak Bástya elvtárs szerette magában a szerénységet.
Volt mire szerénynek lennie: eszmeileg is élen járt az 1. Ukrán Front 18. hadseregének komisszárjaként. „A hadművelet pártpolitikai munkával történő biztosításának nem tulajdonítottunk kisebb jelentőséget, mint a harci előkészítésnek. Elhatároztuk, hogy az ostrom megkezdéséig minden egységnél feltétlenül megerősítjük a pártszervezetet, ebből következően a kommunistákat a támadás legfontosabb szakaszaira küldtük.”
Az már gogolian abszurd, hogy a „szerzőt” a legmagasabb irodalmi díjjal jutalmazták talpnyalói. A leépülő Leonyid Iljics tudvalévőleg odavolt a plecsnikért, kapott hát a többi mellé még egy Lenin-díjat is. A valóság pedig lepipálja a fenti poént, ugyanis a névleges írónak igazából még az olvasással sem kellett bajlódnia. Ha úgy tartotta főtitkári kedve, hanglemezről is meghallgathatta a drámai végszót:
„De legyen béke, mert nagy szükségük van erre a szovjet embereknek és minden becsületes embernek a földön. Az utolsó napig temettünk hű bajtársakat, egész utunkon láttuk a fasiszták gaztetteinek nyomát, találkoztunk zokogó anyákkal, vigasztalhatatlan özvegyekkel, éhező árvákkal. És ha most megkérdeznék tőlem, milyen fő következtetést vontam le én, aki végigjártam a háborút az első naptól az utolsóig, ezt felelném: ne legyen többé! Soha többé nem szabad háborúnak lennie.”
A memoár, amint említettük, 1978-ban jelent meg Moszkvában. A rá következő évben az irodalmi díjas Brezsnyev parancsot adott hadseregének Afganisztán elfoglalására. A többi történelem – de a következményeket az öreg békepárti már nem érte meg.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2025. április 9-én.
