Orwell világa
Imádta tizenöt évvel idősebb bátyját, a nyakában lovagolt, onnan nézelődött. Kisfiú volt még, amikor a nagytesó útnak indult otthonról, hogy megváltsa a világot. Kamasz csupán, amikor elhíresült a vezetéknevük, ami egy csapásra és végérvényesen megváltoztatta az életét. Újabb pár év múltán éppen munkába igyekezett – tejet szállított teherautón –, és a hajnali szürkületben egy napilap címoldalán pillantotta meg rajongott fivérének kiterített holttestét a nagy Che kisöccse.
Juan Martín Guevara (1943–) más anyagból van gyúrva, mint Ernesto bátyja, a szakállas doktor. Nem gyógyított fegyverrel, mégse higgyük, hogy unalmasan telt az élete Argentínában.
Vezetékneve önmagában szocialista izgatásnak minősült, nyolc évet raboskodott a katonai diktatúra börtönében. Abszurd módon ez mentette meg attól, hogy az áldozatok ezreivel együtt nyomtalanul eltűnjön a junta piszkos háborújában. Volt bolhapiaci árus, sajt- és szivarkereskedő, sportriporter is.
Különös családregény az övék, meséli Juan Martín. Az idősebb Ernesto Guevara jobb família fekete báránya: féktelen volt, csak a buli érdekelte, a tánc, a nők. Az anya, Celia de la Serna gazdag szülők modern, lázadó lánya: nadrágot hordott, cigarettázott, autót vezetett. Szenvedélyes szerelmük tangózás közben lobbant fel, márpedig száz éve a tangó még korántsem össznemzeti büszkeség volt – az úri nép megvetette a munkásosztálybeli fiatalok erotikus vonaglását, a katolikus egyház tiltotta.
Sebtében esküdtek meg, dacolva mindkét család rosszallásával, mert már megfogant elsőszülöttjük, a mama dédelgetett kedvence, a majdani világforradalmár. Még négy gyerek követte, ám a szülők házassága közben viharosan alakult. „Apám nem tűrt kötöttségeket. Mondhatni, egy kicsit túlságosan is szabad volt. Anyám sokkal elvszerűbb, szigorúan ragaszkodott az ideáihoz. Che kettejük keveréke” – magyarázza az indíttatást Juan Martín.
Porig sújtotta bátyjának meggyilkolása (1967). Megszenvedte azt is, ami a kórházi mosodán közszemlére tett holttesttel történt. Bolíviai parasztok, akik életében messzire elkerülték, tincseket vágtak le hosszú hajából talizmánnak. Valakinek feltűnt, hogy a kép a Krisztus siratását (Mantegna reneszánsz mester festményét) idézi, így vált a marxista gerilla apokrif szentté La Higuera-i Szent Ernő néven. Híres sapkás portréja (Alberto Korda felvétele) előbb a lázadás ikonja lett, azután hűtőmágnes.
A nyolcvanhoz közelítő fivér szerint Che megvetné ezt a kommersz kultuszt. Úgy tartja, istenítés helyett az utókornak inkább le kellene emelnie a piedesztálról, hogy szemmagasságból meglássa emberi arcát. Közben persze a Buenos Aires-i nyugdíjas is őrizget jó néhány nippet szerény otthonában: például egy a Comandante Guevara dallamát játszó órát, egy Che-forma ólomkatonát, továbbá egy kubai zászlót, amelyet a forradalom 1959-es diadala óta nem mostak ki.
Juan Martín Guevara úgy fogalmaz: megtanulta, hogy a sorsát senki sem rázhatja le magáról; aki nem fogadja el, az elveszett. Neki ez jutott, Che kisöccse marad örökre.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. november 30-án.