Hogyan vált a világ legboldogabb emberévé? – kérdezte a riporter. A stúdióvendég felnevetett. Csak a sajtó kiáltotta ki annak, felelte, „a tudomány nem engedne meg magának ilyen tréfát”. Ám a hangzatos címet mégiscsak komoly kísérlet nyomán kapta Matthieu Ricard (1946 –) buddhista szerzetes. Agytevékenységét meditáció közben, a tar koponyájára tapasztott 256 szenzorral vizsgálták, és olyan intenzív gamma-hullámokat mértek, hogy a kutatók alig hittek a szemüknek. A bal prefrontális kéreg (cortex) hiperaktivitása jelezte, hogy az alany rendkívül fogékony a pozitív érzelmekre.
A nepáli Secsen Tennji Dargyeling kolostor szerzetese ifjan ígéretes természettudós volt, molekuláris biológus a párizsi Pasteur Intézetben. Francia entellektüel családban nőtt fel – apja filozófus, anyja festőművész –, rendszeres vendégük volt Sztravinszkij, Buñuel, André Breton és a háborút követő évtizedek sok más szellemi nagysága. Tapasztalatból tudta, hogy a „nagy emberek” nem szükségképpen bölcsek, elégedettek, boldogok is egyben. Egy indiai utazás változtatta meg az életét huszonhat évesen, a találkozás a tibeti buddhizmus mestereivel.
Azt mondja, a nyugatiakhoz képest úgy hatottak rá, mint megannyi Szókratész vagy Assisi Szent Ferenc: amit tanítanak, tökéletes harmóniában van azzal, ahogyan élnek. E felismerés hatására Ricard doktor a baktériumsejtek osztódása helyett azt kezdte kutatni, hogyan válhat jobb emberré. Bhikkhu, felszentelt szerzetes lett, éveket töltött magányos meditációval himalájai remetelakokban. Elméjének folyamatos átalakulását – előtanulmányainak hála – megfigyelhette neurológiai, pszichológiai, filozófiai, fenomenológiai szempontból is.
Hetvenéves korára több mint 60 ezer órát meditált, de ne képzeljük, hogy másra nem maradt ideje. Fél évszázad alatt volt a dalai láma tanítványa, tolmácsa, tanácsadója. Több könyvet írt, az egyiket közösen édesapjával, aki ellenezte, hogy feladja tudományos karrierjét, utóbb azonban megértette és elfogadta a sorsfordító döntést. A kultúrák közötti párbeszéd tekintélyes szószólója. Kolostorokban készített fényképeit a kortárs fotóművészet is számon tartja. A nepáli földrengések után a segélyszállítmányok célba juttatását, a romeltakarítást és újjáépítést felügyelte (2015).
Tanítása szerint a szenvedést önpusztító érzéseink okozzák: a gyűlölet, a bírvágy, az irigység, a féltékenység, az önteltség, az arrogancia és a gondolkodás hiánya. Csak az együttérzés, a bölcsesség, a lemondás segít.
„A lemondás az egyszerűség finom ízét és mély jóllétet is hordoz magában. Ha megkóstoltad, utána egyre könnyebbé válik. De az, hogy lemondásra kényszerítsük magunkat, fel sem merülhet – ez eleve bukásra van ítélve. Először is tisztán kell látnod az előnyeit, és vágynod kell arra, hogy megszabadulj mindentől, amiről le akarsz mondani. Amint ezt megtetted, a lemondást a felszabadulás cselekedeteként tapasztalod meg.” (Boldogság, Bioenergetic Kiadó, 2021, fordította Herczegh Máté.)
Könnyen nevet a bölcs, aki nem akar a világ legboldogabb embere lenni.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2023. szeptember 20-án.