Szeptember közepe volt már, de a rendkívüli helyzet miatt nem kezdődött meg a tanítás. Három francia iskolásfiú a határban háborúsdit játszott, azt, hogy megfutamítják a németeket, megvédik a falut. Felnőtt ellenállásba alig ütközött a Wehrmacht offenzívája 1940 derekán, Hitler az Eiffel-toronynál ünnepelte a Blitzkrieg sikerét. A dél-franciaországi Montignac a kollaboráns Vichy-rezsim uralma alá került, a nácik rövid pórázán.
A fiúk közül Jacques Marsal helybeli volt, Georges Agniel és Simon Coënças a vakációra jött Párizsból, de menekültként vidéken ragadt a megszállás miatt. Felbukkant negyedik társuk, Marcel Ravidat autószerelő-tanonc. Jobb ötlete volt a katonásdinál. Kutyája rókát kotort az erdőben, lyukba esett, alig bírta kihúzni. Petróleumlámpát és kötelet hozott, megnézni az üreget.
A kisebbek vele tartottak. Menet közben Jacques elmesélte a városiaknak a legendát, hogy egy régi földesúr titkos alagutat ásott a kastélyából, ott rejtette el kincseit. Egy kidőlt fa tövében volt a nyílás. Kiszélesítették, leereszkedtek. Szűk járatokban araszoltak a föld alatt. Egyikük megcsúszott, nagyot esett. Féltek, nem fognak visszatalálni. Mégis felülkerekedett bennük a kalandvágy, tovább botorkáltak.
– Az ott egy tehén? – kérdezte hirtelen valamelyikük. Lámpájuk gyér fényében pillantották meg az első állatot a falon. Majd sorra a többit. Lovat, bölényt, rénszarvast, orrszarvút, medvét, kőszáli kecskét, őstulkot, vadászjelenetet, sőt egy madárfejű embert is. Döbbenten bámulták felfedezésüket. Bár hallgatást fogadtak, hamarosan a titokzatos barlangról beszélt a fél falu. Szóltak hát a tanítónak.
A tanító hitetlenkedett, de leküldte volt diákját, aki jól rajzolt. A skiccek láttán elképedt, és tüstént ment maga is. Tényleg kincsre bukkantak a srácok, csakhogy másfajtára: rendkívüli őskőkorszaki festményekre, „az őstörténet Sixtus-kápolnájára”. Odasietett Henri Breuil (1877–1961) archeológus, a téma nemzetközi szaktekintélye. A fővárosból menekülő tudós abbé könnyezve köszönte meg a gondviselésnek, hogy megérhette ezt a pillanatot.
Lascaux lélegzetelállító tanúság az ősközösség emberéről. Nemcsak kiválóan rajzolt; festéket is készített hozzá, méghozzá olyat, hogy kitart 17 ezer éve. Vadász, halász, gyűjtögető volt, egyben művész és tudós: méltó a Homo sapiens névre. Majd csak ezután jött a neolitikus forradalom, „az emberi faj történetének legsúlyosabb hibája” (Jared Diamond evolúcióbiológus). Azzal kezdődött minden, amit történelemnek szokás nevezni: magántulajdon és osztálytársadalom, éhínség és járvány, állam és háború.
1940 őszén az aggastyán Pétain diktatúrája megkezdte a deportálásokat, Hitler gyújtóbombái záporoztak Angliára, Mussolini lerohanta Görögországot és Egyiptomot, Sztálin bekebelezte a balti államokat, Horthy Magyarországa pedig formálisan is a nácik csatlósa lett. Annak a réges-régi, letűnt aranykornak csak a föld mélyén maradt nyoma, paleolitikumi barlangokban. Picasso Altamirában, az ottani rajzok láttán ki is mondta: azóta minden hanyatlás.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2023. szeptember 13-án.
