Orwell világa
Teherhordó szamarat bérel az utazó, ám amint a déli hőségben leheveredne az árnyékába, a hajcsár nem hagyja. Pluszpénzt követel tőle azon a címen, hogy a kialkudott ár csakis a szamárra vonatkozik, az árnyékáért külön kell fizetni. Megegyezhetnének szépszerével, csakhogy egyformán buták és csökönyösek, egyikük sem hajlandó engedni a maga vélt igazából. Vitájuk eldurvul, ordítozni kezdenek, azután összeverekszenek. Hármuk közül egyedül a szamárnak van józan esze: megunja a csetepatét, és csöndben elkóborol.
Aiszóposz (vagy latinosan Aesopus) tanmeséje örök érvényű, minthogy az emberfaj hülyeségéről szól. A hagyomány szerint Abdéra görög városállamban történt meg az eset, jó hatszáz évvel Krisztus előtt. Démoszthenész, a híres szónok azért mesélte az agorán, hogy felkeltse a polgárok lankadó figyelmét, mert amíg az államügyekről beszélt, azok csak fecsegtek. A fejükre olvasta: „A szamár árnyékára kíváncsiak vagytok, bezzeg a fontos dolgok nem érdekelnek benneteket!”
Tovább csavarta az ókori motívumot a német felvilágosodás írója, Christoph Martin Wieland (1733–1813). Szatirikus regényében az árnyékvitát perre viszik, a város két pártra szakad, és az elmérgesedő viszályból csak a baj téríti észhez a népet: éhen pusztul a szamár. E változatból komponált daljátékot Richard Strauss, ebből írt hangjátékot Friedrich Dürrenmatt. A svájci mester modern, apokaliptikus világában már nincs menekvés az ostobaság végső orgiája elől.
Mindazonáltal a legizgalmasabb múlt századi feldolgozás a cseh avantgárdé, a prágai Felszabadult Színház (Osvobozené divadlo) tűzte műsorra a nácik berlini hatalomra jutásának évében. Ebben mindkét peres felet letartóztatják, majd a város megosztottságát kihasználva bevezetik a diktatúrát. Hogy az aktuálpolitikai üzenet véletlenül se sikkadjon el, a dialógusokba beleírták Hitlert, Mussolinit, Dollfusst is. A szerzőpáros a német megszálláskor Amerikába menekült, ám az abszurd nem tágított az útjukból.
Jiří (George) Voskovec (1905–81) a Broadwayn lépett fel, de a McCarthy-korszakban mint kommunistagyanús elemet internálták. Később kisebb hollywoodi filmszerepeket kapott, például a Tizenkét dühös ember egyik esküdtjéét. Alkotótársa, Jan Werich (1905–80) hazatért a háború után újjászülető Csehszlovákiába, ám a szocreál kultúrfelelősök szemét csípte a groteszk, ezért inkább rajz- és bábfilmeket készített gyerekeknek. Egyszer a vasfüggönyön túlról felkérték rosszfiúnak egy James Bond-filmbe, ám a producer megfúrta: szerinte a tekintete nem volt eléggé gonosz.
Ami pedig a szamár árnyékát illeti, azóta is készült a régi fabula nyomán mindenféle műalkotás a szobortól a marionett-előadásig. Nem fog rajta az idő, hiszen bármely történelmi korban önmagára csodálkozhat rá benne a józan belátásra képtelen, önsorsrontó, marakodva a vesztébe rohanó emberiség. A szorgalmas, bölcs, szeretetre méltó Equus asinus hosszú fülű árnyékot vet ránk. Nincs új a nap alatt a nagy ógörög mesemondó igazsága óta: mi magunk vagyunk a makacsok, az ostobák, a reménytelenek.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. november 27-én.
