Orwell világa
Csütörtök volt, 1950. november 16-a. Szolgálati autó fékezett a naumburgi villánál. Az érkező hivatalnok közölte a tulajdonossal, hogy négy szobájuk egyikét a Lakásügyi Hivatal lefoglalja, idegeneket költöztet oda – hétköznapi eset a háborús romokon éledező keletnémet „munkás-paraszt államban”. Ám a házigazda matematikus tiltakozott, mondván, már így is szűkösen férnek el; a harmadik gyereküket várják, velük lakik az apja meg az anyósa is. A jövevény megértőnek mutatkozott, javasolta, tisztázzák a helyzetet a tanácsházán. Beültek a kocsiba, elhajtottak.
Helmut Sonnenschein (1906–51) soha többé nem tért haza. Sorsáról tűnődve adódik a kérdés: mi lett volna, ha…? Milyen ívet jár be élete, ha nem dúlja fel a hitleráj, a háború, a bolsevizmus? Lehetett volna kissé unalmas békebeli német professzor és családapa, aki elvont problémákon töri a fejét, előadásokat tart, házikabátban vacsorázik, kirándul a Harzba. A Lipcsei Egyetem ifjú tanársegédjének a nácik hatalomra jutásával azért siklott félre az akadémiai karrierje, mert szívélyes kapcsolatban maradt zsidó származású tanáraival, kollégáival.
Pedig csak a polgári illemhez ragaszkodott. Nem lett ellenálló, próbált alkalmazkodni az új időkhöz: a Wehrmachthoz ment dolgozni, még az állampártba is belépett (1938). Sok előnye nem származott belőle, a háború kezdetén a frontra küldték. Három év elteltével vezényelték a hátországba, ballisztikai számításokat végezni a „csodafegyver”, a V–2-es rakéta fejlesztéséhez. Az összeomláskor amerikai fogságba került. Háborús bűnökkel nem vádolták, katonai titkokat sem tudott – két hónap után elengedték.
Ám a matematikus elszámította magát. Hazatért Szász-Anhaltba, a szovjet megszállási övezetbe, ami végzetes hibának bizonyult. Ott gyanúsnak találták: minek megy oda az, akinek nem muszáj? Amíg összeszedték a német hadiipar maradványait, még hasznát vették, csak azután tartóztatták le.
Csapda volt a lakásügy: a tanácsháza helyett az orosz állambiztonságiak központjába vitték, majd tovább Moszkvába. Azzal vádolták, hogy amerikai kém. Korábbi munkatársa, Maximilian von Hamm vallott róla kihallgatóinak – hogy magától-e, vagy kényszer alatt, kétséges.
A haditörvényszék a sztálini büntetőkódex hírhedt 58. cikkelye alapján kémkedésért és szovjetellenes tevékenységért halálra ítélte. Negyvenöt éves volt, amikor főbe lőtték. Özvegye, Hildegard az NDK-ban minden követ megmozgatott, hogy kiderítse az igazságot, végül megfenyegették: álljon le, különben még baj érheti, és a három gyerek árván marad. Csak négy évtized múltán tudhatta meg, mi történt a férjével, a peresztrojka idején megnyitott aktákból. Közben egyedül nevelte fel a gyerekeket.
Sonnenschein doktor tragédiája korántsem egyedi. Úgy tüntette el a gyilkos gépezet őt is, ahogyan Raoul Wallenberget, gróf Bethlen Istvánt és még sok ezer sorstársukat. Az áldozatok máig sem teljes listáján szerepel Von Hamm is, aki a matematikus ellen vallott. Ő „kegyelemből” tizenöt év kényszermunkát kapott, de már a láger felé, a rabtranszportban elpusztult.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. február 7-én.
