Orwell világa
Kétségkívül az volt életének nagy pillanata. Siker, dicsőség, sőt: egy csipetnyi halhatatlanság. És mégis, az egykori főhős lassan fél évszázad múltán vegyes érzelmekkel gondol vissza rá. Hetvenötödik születésnapján azt mondta: az az egyetlen pillanat elhomályosít mindent, amit hosszú pályafutása során elért. Mintha más nem is lett volna. Csak az a tizenegyes.
Antonín Panenka (1948‒) gólja futballtörténelem. Azzal nyert Európa-bajnoki címet Csehszlovákia 1976-ban. Panenka cseh, ám a válogatott többsége szlovák nemzetiségű volt: a huszonkét fős keretből tizenhárman, a döntőben kezdő tizenegyből hatan, köztük a csapatkapitány Anton Ondruš, illetve mindkét gólszerző, Ján Švehlík és Karol Dobiaš. Szintén kivette a részét a sikerből Gőgh Kálmán és Móder József.
Híres ez a meccs arról is, hogy először ott döntötték el egy nagy nemzetközi torna fináléját ‒ az új módi szerint ‒ tizenegyesrúgásokkal.
Belgrádban már két góllal is vezettek a csehszlovákok, de az ellenfél, az NSZK egyenlített, és a hosszabbításban is maradt a 2‒2. A drámai büntetőpárbaj műfaja szenzáció lett és maradt.
Persze igazából a mozdulat. Az a finom alápörgetés bokából a kapu közepébe, az elvetődő kapus helyére ‒ az tette a kivételes rúgótechnikájú középpályást halhatatlanná. Mert öröklét az, amit a nyelvészek úgy hívnak: köznevesülés. Így lett Caesarból császár, Sandwich grófjából szendvics, James Wattból watt, Pepita Ortegából pepita, Greta Garbóból garbó. Antonín Panenkából panenka.
A bajuszos labdazsonglőr tizennégy éven át hűen szolgálta a Bohemianst, s bár a klubot a kommunista időkben átneveztek Vasutasnak, majd Spartak Praha Stalingradnak, a prágaiak is kitartottak a „Bohemka” mellett. Edzéseken fejlesztette tökélyre a trükköt, miután ‒ úgy szól a fáma ‒ megelégelte, hogy csapattársa és barátja, Zdeněk Hruška fogadásból kivédi a tizenegyeseit, ezért neki kell fizetnie a kapus sörét.
A hazai bajnokságban Panenka már elsütötte a panenkát, de a nyugatnémetek nem látták. Szegény Sepp Maier még sokáig haragudott rá, mondván, „bohócot csinált belőle”. Pedig milyen egyszerű lett volna állva maradnia a gólvonalon! Csakhogy anno még nem léteztek profi videóelemzők, hogy a pálya szélén laptopon mutassák meg neki, mire készül a prágai bohém. Régi idők focija!
„Mindig azt vallottam, hogy a közönségnek kell játszani. A magam örömére futballoztam, meg azért, hogy adjak valami olyat az embereknek, amire emlékezni fognak, amiről beszélgethetnek, amiért várják a következő mérkőzést” ‒ mondta a Radio Prahának decemberben az ünnepelt, aki a világjárvány idején lélegeztetőgépen élte túl a koronavírust.
A klasszikus mozdulatot azóta sokan bemutatták ‒ Zidane és Messi, sztárok és amatőrök ‒, váltakozó sikerrel. Legutóbb Bernardo Silva bizonyára megbánta, hogy a BL-ben ezt a lezser megoldást választotta a Real Madrid ellen, de Andrij Lunyin túljárt az eszén. Azért meglepne, ha a kezdődő Európa-bajnokságon valaki meg nem próbálná megint. Ha nézi majd a közvetítést a köznevesült középpályás, hallhatja halhatatlan nevét.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. június 12-én.