Švejk örök érvényű intelme szerint ha úgy volt, ahogy volt, akkor nem lehetett másképp, minthogy sohase volt úgy, hogy valahogy ne lett volna. A derék katona és bárgyú bölcs önéletrajzi ihletésű figura: teremtője, Jaroslav Hašek (1883–1923) prágai sörözők bohém törzsvendége a századelőn. Volt anarchista és kutyapecér, vádolták hivatalos személy elleni erőszakkal és bigámiával. Megjárta a rendőrségi fogdát és a bolondokházát. Banktisztviselőként nem vitte sokra, mert rendre elfelejtett munkába menni.
Az Állatvilág című folyóiratnál napi két korsó sör bérkiegészítést alkudott ki magának, de onnan is kipenderítették, amikor kiderült, hogy nem létező állatfajokról értekezik tudományosan. Ám a cseh közönség értette a tréfát. Hašek tizenhét éves korától publikált szatírákat, humoreszkeket. Több mint 1200 rövid története jelent meg 73 újságban, 105 különféle álnéven. Így is felismerték stílusáról: ő irodalmasította a kocsmai adomázást.
Tékozló tehetséggel szórta a pazar ötleteket, néha ahhoz sem volt türelme, hogy kidolgozza a poént (Dekameron, Madách/Európa, 1975, válogatta Hubik István). Švejk békeidőben (1912) született karakterét a háború kollektív traumája tette világhírűvé. Íróját a 91., báró Hubert von Czibulka nevét viselő K. u. K. gyalogezredbe sorozták be, ám az első kínálkozó alkalommal megadta magát az ellenségnek. Mint a doppelgängere mondja a regényben: „Ilyen hülye monarchiának nem is szabadna a világon lenni. (…) Én ahogy kiérek a frontra, mindjárt meglógok nekik.”
Visszatérő motívum az alkohol(izmus). Iszik mindenki: hivatalnok, baka, tiszt, tábori lelkész, uradalmi intéző, kígyóbűvölő, bolhacirkusz-tulajdonos. Ivott Hašek segédtanító apja, és fáradhatatlan önpusztítóként vedelt ő maga is. Elkocsmázta az általa alapított A Törvény Keretein Belül Működő Mérsékelten Haladó Párt bevételét. Leletek tanúsága szerint napi 35 korsó sörrel öblítette le a valóságot. (Ahogy méltó utódja, Bohumil Hrabal mondja: Közép-Európában jobb nem kijózanodni, és türelmesen várakozni, amíg eljön a konyec filma.)
„Az emberek gyilkolásának előkészületei mindig is az isten nevében zajlottak le (…) A világháború nagy vágóhídja sem nélkülözhette a papi áldást. (…) Nagyon gyönyörű lesz, ahogy az a feldkurát mesélte, amikor majd csöndesen leszáll az alkonyat, és a nap az ő arany sugaraival elbújik a hegyek mögött, és a harctéren majd hallani lehet, mint mondta, a haldoklók utolsó leheletét meg az összeesett lovak hörgését, meg a sebesült katonák nyögését, meg a lakosság jajveszékelését, amikor a kunyhók égni fognak a fejük fölött.”
Jelentem alássan, egyedül az illuminált Švejk van észnél ebben a tébolyult világban. Nem véletlen, hogy kalandjainak olvasását megtiltották a csehszlovák hadseregben (1925). Nekünk, akik Réz Ádám fordításában lapozzuk fel újra, most kiváltképp vigasztaló egyik meglátása. Az, amelyikkel az öreg Vodička árkászt békítgeti, aki egy régi kocsmai verekedésből kifolyólag haragszik a lacibetyár fajtánkra: „Nem minden magyar tehet arról, hogy magyar.”
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. május 4-én.