Kiss Jenő hatvanéves
Negyedszázada találkoztunk – negyedszázada immár tankönyv-költő.
És – kétszer is megnéztem, oly különösnek tetszett, hisz olvasóinak legtöbbje akkor még nem is élt, ha igen, írni-olvasni még semmiképpen sem tudhatott – mindjárt negyven éve, 1934-ben jelent meg első kötete.
Mikor jelenhetett meg hát az első verse, s mikor írhatta az elsőt? – pályakezdésének negyvenedik évfordulójáról valószínűleg visszavonhatatlanul lekéstünk.
És most hatvanéves. S a születésnap nyújtotta alkalom már a második házi ünnepség – ünneplése – az idén írók–olvasók egy-családjában. Tavasszal vette át az Írószövetség díját, az internacionalista küldetés irodalmár hőseinek kijáró jutalmat csodálatos román népköltészeti tolmácsolásaiért. Amit költőként vallott-hirdetett négy vagy több mint négy évtizeden át, szülőföld szeretetét, emberek egyenlőségét, népek testvériségét, műfordítóként gyakorolta; így hát ha egy kötetnek vagy akár egynéhánynak szólt is a kitüntetés – az életműnek, a munkás életnek tisztelgett. Mint a születésnapi köszöntő is. Alkalomhoz illőn saját versével a régieket idézve s az eljövendőkre gondolva: „Nyugdíjas lettem. Nincs munkanapom. Megértem végre, hogy dolgozhatom!”
Megjelent A Hét III. évfolyama 38. számában, 1972. szeptember 22-én.
