Nemrég volt a kezemben egy diploma, illetve díszoklevél. Barkó György Rubin Díszoklevél, az egyetem elvégzésének 70. évfordulójára – állította ki a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem. Az oklevélosztó ünnepség próbáján tiszteletteljesen kérdezte meg valaki, hogy Ő ki volt… Ki volt Barkó György? Habogtam valamit, hogy még van, csak nem tudott most eljönni, és olyan színész volt, aki Harag Györggyel megváltotta a hazai színi világot, és úgy kisembert mint ő csak Szabó Lajika tudott… de az is más volt…
Nem, nem haragudtam. Tudom már rég, hogy a színészből felénk semmi sem marad. Nincsenek lábnyomok a színház előtti járdán, utcákat nem róluk neveznek el. Felénk nincs színészmúzeum, a rádiók nagyon ritkán játsszák be a régi felvételeket, és akkor sincs felvezető, hogy ki mondja a verset. A tévé néha előveszi az úgynevezett Aranyszalagtárat, de ott sincs már, aki tudná, miről szólnak a fekete-fehér képek.
De igazságtalan vagyok, hisz nem csak a színészek ítéltetnek feledésre. Felénk általában minden, ami valamikor fontos volt. Teljesen hiányzik az emlékezetpolitika. Nem is tudom, kinek kellene ezzel foglalkoznia. Múltjukra adó országokban a rádiók be-bemondják, a lapok fel-felemlegetik, hogy száz éve született, tíz éve halt meg, huszonöt éve találta fel, tüntették ki…
Minap gondolkodtam el, hogy mekkora színész is volt Inke László, aki kilencvenkilenc éve született Aradon. Ott is gyerekeskedett. Arad… Jávor Pál, Inke László, Fehér Imre, a Bakaruhában rendezője, Jób Dániel a Vígszínház volt igazgatója, Medgyaszay Vilma, Kovács Ágnes…
… Elkalandoztam. Barkó Györgyöt először a Szerelem című darabban láttam élőben. Olyan volt, mintha az utcai szomszédokat láttam volna. Valami olyan természetességgel beszélt ő is és mindenki, amilyet én addig nem nagyon láttam. Harag György rendezte a számomra azóta kedves darabot, a Szeretőt is, a drámaíró a bukaresti Lőrinczi László volt. Barkó György, a kisember esszenciája… Később más előadásokban is néztem. Karakteres, hatalmas bajusza megjegyzésre kényszerítette az embert.
Szóval ilyenek cikáztak a fejemben, miközben fogtam a papírt és tudtam, hogy a kilencvenegy éves művész nem jön el, de ragaszkodtam, hogy a nevét hangosan kimondjuk a Köteles Sámuel utcai Stúdió Színpadán. Ő volt az utolsó évfolyam amelyik a színi tanulmányait Kolozsváron végezte. Tanárai Szabó Ernő, Kőműves Nagy Lajos voltak. Hetven éve 1954-ben egy csapat, valószínűleg lelkes fiatal nekivágott, a színészmesterségnek. Barkó György, Berecki Júlia, Földes László, Pásztor János, Petruca István, Puhala Ernő, Schaazer Richárd, Szabó Károly, Tar László, Taub János, Tarnói Emília, Tóth (Kerekes) Erzsébet. Lett belőlük, színész, rendező, népdalénekes, irodalmi titkár. Barkó későn érő típus lehetett. Mindenesetre sokáig a szaksajtó nem nagyon emlegeti alakításait. Az áttörést Herse szerepe hozza meg Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja előadásában, szintén Harag György rendezésében.
Kántor Lajos írja róla: „Szemünk előtt bontakozhatott ki Barkó György tulajdonképpen nagyon modern művészete, amelyben a romantikus nagyjelenetek egyre inkább átadják helyüket az ironikus rálátásnak. (…) A hetvenes évek közepén a kisemberi tragikumot részben már visszafogott pátosszal, mindenesetre kevés eszközzel, de annál kifejezőbb mozgással s az értetlenségről szinte mozdulatlanná merevedett arccal érzékeltette.” (Kántor Lajos, A Hét évkönyve 1982. Színjátszó személyek)
Pontos pályakép. Vajon a mai színészeket ki fogja ilyen pontosan megfogalmazni… Barkó György karrierje csúcsán távozik Pécsre. Játszik, a lapok alapján. Majd újra feltűnik Kolozsváron, de a színház már nem olyan fontos a közéletben, hogy elemzéseket írjanak róla, vagy portréfimet fogassanak művészetéről.
Pár éve egy vasárnap reggelen Pécsett, a Poszt (valamikori rangos színházi fesztivál) idején reggeli futás közben, a bazilika mellett egyszer csak feltűnik a hatalmas bajusz. Istenem, Barkó György a reggeli pécsi utcán! Valószínűleg templomba ment, csángó ember már csak így szokta. Kicsit lelassítottam, néztem mélyen a szemébe, pillanatra rám nézett majd ment tovább. Nem volt honnan ismerjen. Személyesen csak a színpad-nézőtér viszonyában találkoztunk. Járt az agyam… mivel állítsam meg? Mondjam azt neki, hogy tetszik tudni, nagyon büszke voltam mikor láttam Önt a Sátántangó című filmben, vagy a Wittman fiúkban, volt a Csoda Krakkóban, volt a Werckmeister harmóniák… Vagy mondjam azt, hogy tetszik tudni, mikor egyetemista korunkban megadatott, hogy minden évben játszhattunk a kolozsvári nagyszínpadon, akkor ott tetszett ülni a nézőtéren, mi meg csináltuk össze magunkat az izgalomtól… Futottam tovább izzadtan, ő meg ment nyugodtan, mint akinek dolga van.
Annyira erős volt számomra ez a pár pillanat, hogy sosem volt erőm megkeresni, bemutatkozni és elbeszélgetni vele színházas dolgokról. Most elment.
Dolga volt közöttünk, elvégezte hittel, emberül (Szilágyi Domokos), most meg elvonult pihenni. Nyugodjon békében, drága csángó-magyar színész, aki az egyik leghitelesebben tudott zsidót alakítani…
Komárom 2024 január 31.
Barkó György (Pürkerec, 1931. július 18. – Pécs, 2024. január 30.) romániai magyar színész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja.
1950-ben érettségizett a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumban, ugyanebben az évben sikeresen felvételizett Kolozsváron a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetbe. 1954-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja 1989-ig, amikor is Magyarországra települt. Felesége Bereczky Júlia színésznő, rendező (1928–2007).
1954-1988 között a Kolozsvári Állami Magyar Színházban játszott, szerepeinek száma jóval száz fölött van. Az 1989-1995 időszakban a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. 2000 novemberétől a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja. 1991-2010 között huszonkét filmben (köztük tíz tévéfilmben) játszott. Verseket is írt, Molnár Károly zeneszerző Barkó György versbetéteivel adatta elő Száll a labda című zenés vígjátékát.
Színházi és filmszerepeinek listáját lásd: Wikipédia.
