Két országot élek én, és – micsoda „szerencse”! – mindkettőt egy olyan diktátor uralja, aki folyton világpolitikai tényezőnek gondolja magát, igyekszik be is furakodni e
kiváltságosok körébe. A módszer (és a tevékenység előjele) mindegy – fő a cél, annak
legalább ideiglenes elérése.
E két diktátorocskának ugyanaz a magas rangú tartótisztje: egy kágébés ezredes, aki azonban, szemben velük, tényleg ilyen tényező – akkora ország felett (és akkora asztalnál) uralkodik, hogy az már a kezdetektől ilyen komoly szerepre predesztinálta…
Ja, és mindhárom súlyos pszichiátriai eset, de ez tirannusoknál amúgy sem ritka.
Vétó Viktor azzal, amikor kiérdemelte ezt a szép alliteráló nevet, már szépen be is vonult
Európa szétzüllesztőinek táborába, sőt mondhatnók, ő alapította meg azt. És mint már írtam néhányszor itt-ott, ez az alak nem fog leállni.
Az itteni Aljakszandar szerepe a szégyenteljes Minszki egyezményekben az, hogy ő
biztosította a tárgyalóasztalt. (A megállapodás azért olyan gyalázatos, mert mindenki előre tudhatta – félreértés ne essék: Merkel asszony(ság) is! –, hogy Oroszországnak és a
szakadároknak eszük ágában sincs teljesíteni a feltételeit.) Ha valami, hát ez a bútorasztalosi szerep valóban egyetemes jelentőségű!
Magánvélemény.
Na most pedig van egy újabb ilyen fontos szereplőnk, ráadásul immár szintén Belaruszban.
Prigozsin nem fog szerintem kiesni a kilencedik emeleti ablakból, mert állítólag az elnöki
rezidencián vendégeskedik, ahol ennyi emelet nincs is, de az ilyen paranormális gravitációs jelenségek amúgy is a földgolyó tőlünk keletre fekvő részeire jellemzőek. A novicsokkal ízesített teánál persze kérdés, hogy a házigazda tölti-e vendégének, vagy fordítva. De ebben a mostani helyzetben én már egyiküknek sem jósolnék hosszú életet. Persze elképzelhető, hogy bajuszos trónbitorlónknak már megint sikerült a fent említett valós világpolitikai tényezőnél megújítania az életbiztosítását, de kérdés, hogy az meddig marad érvényben.
Talán addig, amikor ez a Prigozsin nevű mór meg nem találja az ügy végleges megoldását. Ha igen, akkor nesze neked, Belarusz – lesz itt igazi endlösung! A Nagy Testvérhez való formális csatolással…
Így vagy úgy, de Belarusz sorsa egy jó időre megpecsételődött. Nem tegnap és nem ma,
most csak annyi történt, hogy aki ezt eddig nem akarta látni, immár nem tettetheti, hogy ő ugyan mindent rendben lévőnek tud.
Önző vagyok: nekem nagyon fontos, hogy mi lesz ennek az országnak a sorsa. Ha a nagyfőnök tényleg beáldozza Sojgu minisztert (bár nem arról híres ő, hogy betartja az
ígéreteit), az pedig a szegény, jobb sorsra érdemes Ukrajnának tesz be, kivéve, ha az újabb főkatona hasonló kvalitásokkal fog rendelkezni, mint elődje. Sojguval tudniillik minden rendben: volt IQ-teszten, ami szerencsére negatív.
És ha a Belaruszról fent rajzolt sötét képem valósággá válik, akkor az Ukrajna elleni újabb, észak felől tervezett támadásoknak már egy cseppnyi akadálya sem lesz, csak egy (ma még) elvileg szuverénnek mondott „idegen állam” területére van hozzá szükség.
Bocs, ma nem megy az optimizmus.
Címkép: Két “világpolitikai tényező”
Forrás: Újnépszabadság
