Talán tizedikes lehettem, amikor bevitte az osztályt a fizika laborba, felemelt egy prizmát, és azt mondta: nézzünk át rajta, és látni fogjuk, hogyan bomlik fel a fény a színeire – éppen úgy, mint a Pink Floyd The Dark Side of the Moon című albumának borítóján. A lila térül el a legjobban, a vörös a legkevésbé.
Én is belenéztem, mint mindenki más. És pontosan a fordítottját láttam.
Megkérdeztem: miért?
Először hitetlenkedett. Aztán ő is belenézett, és elismerte, hogy igazam van.
Amit láttunk, valóban éppen az ellenkezője volt annak, amit a tankönyv – és a Pink Floyd-borító – sugallt.
Zavarba ejtő volt mindannyiunk számára.
Megkérdeztem, hazavihetem-e a prizmát.
Beleegyezett.
A következő hónapban esténként, néha reggelig, amikor már elég sötét volt ahhoz, hogy követni tudjam a prizmán áthaladó fényt, a hálószobámban kísérleteztem vele. Megpróbáltam matematikailag leírni, hogyan törik meg benne a fény.
Ez önmagában nem volt új.
Ami izgalmas volt – és végül a megoldás kulcsa lett –, az a különbség aközött, ha a fényt küldjük át a prizmán, és aközött, ha mi magunk nézünk át rajta.
Így indult a fizikusi pályám.
Nagy Antal tanár úr elintézhette volna a kérdésemet egy legyintéssel. Mondhatta volna, hogy a prizma iskolai tulajdon, nem vihetem haza.
Nem kellett volna végighallgatnia a hosszú magyarázatomat, amikor visszamentem hozzá a kolbásznyi képleteimmel.
De ő mindezt megtette. Sőt, még többet is.
Segített megírni az első tudományos dolgozatomat, és elindított vele az első kutatói versenyemen.
Egy normálisabb világban egyetemi professzorként emlékeznénk rá. Tudományos cikkeiről, az asztronómia iránti szenvedélyéről, nemzetközi kutatói pályájáról.
De neki sem egy normális világ adatott, hanem a gimnáziumi katedra. És ez lett az én szerencsém.
Ugyanis a katedrábol magánegyetemet faragott magának.
Nyugodjon békében, Nagy Antal Professzor úr.
Ui.
A videó, amely itt látható 2022 augusztusában készült. Éppen tárlatvezetést tartottam a csíkszeredai múzeumi kiállításomon, amikor ő – rá jellemző módon – kivette a mikrofont a kezemből, és azonnal átváltozott azzá, aki mindig is volt: tanárrá. Köszönöm, Botond Reszegh – szerintem anno te vetted ezt fel.
A szerző Facebook-bejegyzése 2026. június 14-én. Elnézést kérünk a szerzőtől, amiért csak most, egy hét késéssel fedeztük fel a bejegyzését. Sajnos, mint minden, ami végleges, bizonyos értelemben örökre jelenidejűvé, „aktuálissá” válik.
Nagy Antal István (1941–2026) a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium köztiszteletben álló matematika- és fizikatanára, valamint a Sapientia EMTE egykori óraadó oktatója volt. Évtizedeken át generációkkal szerettette meg a természettudományokat.
