Hitler uralomra jutása következtében növekedett a fasiszta veszély. A Román Kommunista Párt különböző legális tömegszervezeteket és csoportosulásokat hozott létre, támogatta és irányította őket, akciókat szervezett egy széles front létrehozása érdekében a demokratikus jogok és a béke megvédéséért, a román magyar és más nemzetiségű dolgozók harci egységének az erősítéséért
Az RKP Erdélyi Tartományi Bizottságának 1933 februárjában tartott konferenciája elhatározta, hogy a tőkések és földesurak vezette Romániai Magyar Párt keretében széles tömegbázisú demokratikus ellenzéket szervez. Ebben az értelemben felszólította „az összes erdélyi pártszervezeteket, hogy a Magyar Pártban erőteljes oppozíciót építsenek ki, állandóan leplezzék le a Magyar Párt árulásait. Be kell tudni bizonyítanunk a széles dolgozó magyar tömegek előtt, hogy a Magyar Párt a mágnások, földesurak és bankárok pártja, és mint ilyen szoros kapcsolatban, osztályegyüttműködésben áll éppen azokkal a román tőkésekkel és földesurakkal, akik a nemzeti elnyomást gyakorolják… Ugyanakkor a legnagyobb hozzáértéssel kell kezelni az elnyomott nemzetiségek mozgalmát, és vigyázni arra, nehogy nemzeti sovinizmusba essék, meg kell teremteni a román és magyar dolgozók közt a barátságot, be kell bizonyítanunk, hogy a román dolgozók is el vannak nyomva gazdaságilag és kulturálisan. Viszont a román dolgozókat is meg kell győznünk hogy nekik támogatniuk kell a magyar dolgozók nemzeti forradalmi harcát, mert ez az ő érdeküket is szolgálja és a román burzsoázia hatalma ellen folyik.”
A tartományi bizottság illegális felhívást ad ki „Erdély, Bánság és a Körös vidék elnyomott magyar dolgozóihoz”, amelyben a többi közt a következőket mondja: „A román burzsoázia a Gömbös-hóhérok revíziós kardcsörtetését arra használja fel, hogy a hátramaradt, öntudatlan rétegeit a román dolgozótömegeknek a velük együtt szenvedő és küzdő magyar nép ellen uszítsa. Az erdélyi magyar falvakban véghez vitt pogromok, a magyar lapok szerkesztőségeinek széjjelrombolása, a bukaresti magyarverések, legújabban a tordai községi választások, ahol rendőri fedezet mellett jól szervezett fasiszta banda verte szét a magyar szavazókat stb. bizonyítják ezt.. Viszont az erdélyi magyar dolgozó tömegeknek tudniuk kell, hogy a nemzeti felszabadulást nem várhatják sem a budapesti munkás- és parasztgyilkosoktól, akik akasztófaerdővel akarnak gátat vetni a magyarországi kizsákmányoltak és elnyomottak forradalmi harcának, sem az erdélyi magyar grófoktól, bankároktól és gyárosoktól és azok Magyar Pártjától. Ezt a harcot az erdélyi magyar dolgozók együtt kell hogy vívják román munkás- és paraszttestvéreikkel, a proletariátusnak, a következetes forradalmi osztálynak a vezetése alatt, a kommunista párttal az élen.”
Az ellenzéki mozgalom kibontakozásával párhuzamosan szerveződött az Ekés Front, amelynek alakuló gyűlését a Horea című lap 1933 április 18-ra Dévára hívta össze, s amelyen körülbelül 20 000 paraszt vett részt, köztük sok magyar is a környező falvakból. A hatóságok betiltó intézkedése ellenére a gyűlést sikerült megtartani Déva főterén, noha jelentős katonai erőt mozgósítottak az akció meghiúsításáért.
A gyűlésen elfogadott határozat, amely a nyomorgó paraszttömegek főbb követeléseit tartalmazta (a kényszervégrehajtások s a csendőrterror megszüntetése), rámutat arra, hogy a parasztok érdekei nem különböznek nyelv, nép és vallás szerint. Az Ekés Front egységre hívja az ország összes földműveseit, akiknek egyesíteniük kell harcukat a többi dolgozóval, a nagy társadalmi átalakulások megvalósítása érdekében.”
Rá egy hónapra röpirat formájában az Országos Magyarpárti Ellenzék szervezőbizottsága megjelentette az Ellenzéki Közlönyt. Ebben a kiadványban Tabéry Géza a következőket írta: „Nincs mit szépítenünk, a Magyar Párt, mely valóban hivatott volna keretei közé foglalni minden erdélyi magyar életrevalóságot, vezetőségi összetételének organikus hibái folytán napról napra zülleszti szét saját tömegét. Akik a folyamat bekövetkezését öt-hat éve előre látták, s a magyar tömegek kiválását gyökerében, a párt reorganizálásával igyekeztek megakadályozni, azok a pártvezetőség szemében éppúgy »egységbontóknak« bélyegeztettek, mint ahogy ma. Az »egységbontók« frontja Bernády Györgytől, aki naggyá tette Marosvásárhelyt, a bölcs Krenner Miklósig húzódott. Egységbontó volt Kós Károly, »egységbontó« voltam magam is, mikor a vezetőségi organizációval való hiábavaló erőlködéseim láttán önként távoztam a pártból.”
A Magyarpárti Ellenzék vezetőségében kezdetben főleg polgári demokratikus értelmiségiek vettek részt, akik személyesen is ellentétbe kerültek a Magyar Párt vezetőivel. Később a Magyarpárti Ellenzékben mind jobban érvényesült a kommunisták irányításával a munkások és földművesek forradalmi szelleme.
Az Ellenzék alakuló gyűlésén, amelyet 1933 június 19-én tartottak Kolozsvárt a Csizmadiaszínben, a városi dolgozók, fiatal értelmiségiek mellett, sokan vettek részt a közeli falvak (Méra, Fenes, Lóna, Tordaszentlászló) földművesei közül.
A gyűlésen megszavazott program a többi között az alábbi pontokat tartalmazta: „Mindenféle fasizmus ellen, amely a mai Románia különböző politikai klikkjeinek elnyomó eszköze: a szabadságjogok általános korlátozása ellen, amelyet a magyarsággal szemben még fokozottabb mértékben alkalmaznak: a magyar nyelv és kultúra teljes szabadságáért: annyi magyar nyelvű iskola fenntartásáért, amennyit a magyarság szüksége megkíván: magyar nvelvű közigazgatásért és jogszolgáltatásért magyar hivatalnokokkal a magyarlakta helyeken, továbbá vegyes nyelvű közigazgatásért és bíráskodásért a vegyes lakosságú területen; magyar tanítóképezdékért, a kolozsvári egyetem magyar szekciójáért állami költségen; a magyar nyelvhaszn álatáltalános szabadságáért; a magyar tisztviselők, munkások és szakemberek minden korlátozás nélküli felvételéért az állami, városi és községi hivatalok ba, üzemekbe, munkálatokhoz, vasúthoz, postához; a magyar tisztviselők, vasutasok stb. elbocsátása ellen, a nyelvvizsgák ellen, az elbocsátott tisztviselők és munkások visszavételéért; a magyar nyugdíjasok ügyének végleges rendezéséért: a magyar kulturális egyesületeknek elnyomása ellen, ezek állandó támogatásáért”.
1933 június végén tartották meg Marosvásárhelyen, a Transsylvania szálló termében a Magyar Párt kongresszusát. A hivatalos küldötteken és meghívottakon kívül – földbirtokosok. bankárok, ügyvédek, papok és kevés számú módos kisgazda – eljött az Ellenzék több mint száztagú küldöttsége: munkások, dolgozó parasztok, kisiparosok, és egyetemi hallgatók. Az Ellenzék küldöttei átszakították a Magyar Párt rendőrökkel megerősített kordonját, és behatoltak a terembe. A dolgozó tömegek nevében Ferencz János magyarfenesi földműves kért szót. A kongresszus vezetőinek fogdmegjei azonban brutálisan távozásra kényszerítették társaival együtt. Az Ellenzék küldöttei az épület előtt összegyűlt több száz helyi dolgozóval az Apollo-teremben tartottak tiltakozó gyűlést és leleplezték a Magyar Párt vezetőinek képmutató magatartását.
A Román Kommunista Párt kezdeményezésére. 1933 júliusában Bukarestben létrejött az Országos Antifasiszta Bizottság ugyanezen év őszéig más központokban is alakultak antifasiszta bizottságok. A kolozsvári bizottság tagjai között román, magyar és más nemzetiségű munkásokat, értelmiségieket találunk. A kolozsvári főiskolai ifjúság köréből is több antifasiszta harcos került ki. Felhívásukban a sovinizmus elleni harcra szólították fel a román, magyar, német és zsidó fiatalokat. „A fasiszta szervezetek – mondja a felhívás – felhasználják a népek közötti különbségeket, egymás ellen akarják uszítani őket, hogy ezáltal megtörjék az egységet és így szolgálják a tőkések érdekeit. A falvakban szintén a nemzeti ellentétekre építik a fasiszták a politikájukat: azt hazudjék a román parasztoknak, hogy a többi nemzetiség az okozója az összes bajoknak Rá kell mutassunk, hogy a fasizmus célja, bármilyen formában is nyilvánulna meg, egy rothadásnak indult rendszer védelme, és a minden fajtájú és vallású dolgozó tömegek elnyomása.”
Az 1933-as évfolyamán az Ekés Front is hangsúlyozottan antifasiszta jelleget öltött. A Horea című lap, amely a front sajtószerve lett, világosan leszögezte álláspontját a fasiszta mesterkedésekkel szemben. „Hitler és Mussolini – írta a lap 1933 októberében – gyarmatot akarnak, más népek felett szeretnének uralkodni, mi a gazdasági rabszolgaság ellen harcolunk, a politikai szabadságért és egy új világért, amelyet ha kell, meg is fogunk védeni.”
1933 novemberében lépett be az Ekés Frontba dr. Petru Groza, volt miniszter, aki kezdettől fogva támogatta a mozgalmat. Miután rövidesen az Ekés Front elnökévé választották, Groza jelentősen hozzájárult a demokratikus és antifasiszta erők összefogásához.
1933. szeptember 9-től kezdődően jelent meg Kolozsvárt, több ezres példányszámban, a Magyarpárti Ellenzék hetilapja, a Népakarat. A lap munkatársai leveleikben beszámoltak a román és magyar parasztok közös harcáról a pénzügyi terror és a csendőri brutalitások ellen, a magyar arisztokraták birtokán dolgozó béresek nyomorúságos és megaláztatásokkal teli életéről. A lap elítélte a Magyar Párt reakciós elemeit, akik a dolgozó tömegek kizsákmányolásában és elnyomásában nagyon jól egyetértenek a kormánykörökkel.
1933 novemberében megbukott a grivicai mészárlás és a fokozott adóterror szervezője, az Al. Vaida-Voevod által vezetett nemzeti-paraszt-párti kormány, mivel már nem tudott szembeszállni a tömegek elégedetlenségével. Helyette a Nemzeti Liberális Párt jutott uralomra. A Népakarat 1933. november 25-i számában megjelent az Országos Magyarpárti Ellenzék intézőbizottságának felhívása, amely leszögezi, hogy „a kitűzött parlamenti választásokon önálló listákkal vesz részt” a június 19-én tartott nagygyűlésen elfogadott program alapján, „amely az elnyomott széles magyar nép tömegek érdekeit fejezi ki”
A Magyarpárti Ellenzék központi választási irodája 1933. november 30-án felhívással fordult a romániai magyar néptömegekhez. „A magyarpárti vezetőség – írta a felhívás – a liberális kormánynak a mostani választáson is megvásárlásra ajánlotta fel a magyar tömegeket, épp úgy, mint Csúcsán a néppártnak. Csak végig kell nézni jelöltjeik névsorán: a Bethleneken, Gyárfásokon és a többi mágnáson, uzsorásbankáron és ügyvéden – s rögtön tisztában leszünk parlamenti célkitűzéseikkel… Választási jelünk nincs! A liberális párt gondoskodott arról, hogy a jeleket a Szilvapálinkafőzők Egyesülete és más hasonló alakulat kisajátítsa… Ez a jeltelenség a mi elnyomottságunk, a mi üldöztetésünk jele, de ugyanakkor a mi erőnk és önbizalmunk jele is kell hogy legyen.”
A kolozsvári lista élén Muszka György mérai földműves és Bucsy Gábor kolozsvári kisiparos állt. A rendőri terror azonban megakadályozta az Ellenzéket abban, hogy letegye a listáit, küldötteit pedig, élén Csögör Lajos fiatal orvossal, kétszer zavarták el erőszakkal a kolozsvári igazságügyi palota elől; Mayer László Marosvásárhelyre küldött delegátust fegyveres kísérettel kényszerítették visszatérésre. Csíkszeredában pedig letartóztatták Sára Zoltán küldöttet, a Népakarat felelős szerkesztőjét, valamint a jelölteket, akiknek az élén Lukács Márton menasági földműves és Bákay Domokos bánkfalvi kisiparos állt.
Gróf Bethlen György programbeszédében a konverzióval kapcsolatban, amely kényszerültén felmentette a nélkülöző kisemberek millióit a bankadósságok azonnali fizetésétől, így fejezte ki a véleményét: „Nem lenne igazságos könnyíteni a polgárság egy részén, s egyben a másik részét a romlásba taszítani”, annál is inkább, mert ez „az egységes termelő osztályokat egymás ellen izgatja”. Ez a pár mondat is mutatja, hogy mi állt a Magyar Párt által hangoztatott „magyar egység” jelszava mögött: a polgári társadalom felsőbb köreinek érdekvédelme, s a dolgozó tömegek érdekeinek a mellőzése. A Népakaratnak a választások után, 1934. január 14-én megjelenő számát félig kicenzúrázták, néhány nap múlva pedig betiltották a lapot. A hatóságok terrorja a szerkesztőket is érintette, így Mayer Lászlót, Sára Zoltánt, Vincze Jánost egymás után perbe fogták és súlyos börtönre ítélték.
A lap 1934. március 18-án jelent meg újból Marosvásárhelyen Székelyföldi Népakarat címen, majd újbóli betiltás után 1934 április 1-től Székelyföldi Néplap címen folytatta megjelenését. A lap hasábjain egymás után jelennek meg a Magyarpárti Ellenzék helyi intézőbizottságainak megválasztásáról szóló közlemények, ami a mozgalom kiszélesedéséről tesz tanúságot. De ugyanakkor mind több a kicenzúrázott rész is, ami a lap lejáratását célozza, teljes képének megcsorbításával. Az előfizetők közül többen arról panaszkodnak, hogy „a jegyző úr már hónapok óta tartja vissza lapunkat kézbesítés helyett”. Propagandamunkájával párhuzamosan a Magyarpárti Ellenzék folytatta a különböző magyarlakta helységekben az alakuló gyűlések megszervezését, amelyek a hatóságok, valamint a magyar reakció helyi fullajtárai ellen irányuló és a sérelmek orvoslását követelő tiltakozó akciókká alakultak át. Így például Ditróban (Csík megye) a csendőrök letartóztatták a gyűlésen résztvevő két központi küldöttet, Péter Lajost és Szepesi Sándort. A gyűlés részvevői azonban velük mentek, s hozzájuk csatlakozott még sok száz férfi és nő, akik a csendőrség előtt parázs tüntetést rendeztek Gáll Imrével, az Ellenzék helyi vezetőjével az élen, követelve a küldöttek szabadon bocsátását. A tömegek fellépésére ez meg is történt. Hasonló tiltakozó gyűlések zajlottak más megyékben is.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 52. számában, 1973. december 28-án.