A nemzeti gyűlölködést szító és háborús viszályt keltő fasizmus útjának eltorlaszolásáért a román néptömegekkel közösen folytatott harcot mind több fiatal magyar értelmiségi támogatta. A munkás- és földműves tömegek nemzetiségi különbségre való tekintet nélküli szolidaritásának példája lelkesítette őket. Az elnyomó intézkedések súlyosbodása, a fasiszta diktatúra uralomra juttatására irányuló kísérletek, a Duna völgyi és kelet-európai népek biztonságának veszélyeztetése mély és átfogó erjedést váltott ki soraikban.
Azok a fiatal értelmiségiek, akik az 1929–1933 közti gazdasági világválság tanulságainak, s főként az 1933 január-februári nagyméretű munkásharcok hatására csatlakoztak a kommunista mozgalomhoz, új követőkre találtak a nemzetközi politikai válság elmélyülésekor, amelyet a fasiszta hatalmak háborús készülődései és agressziói váltottak ki.
A romániai magyar polgári demokrata sajtótermékekben, a szabadelvű, valamint a kimondottan antifasiszta lapokban számos olyan írással találkozunk ebben az időszakban, amely egyre több fiatal értelmiséginek a közös demokratikus arcvonalhoz való csatlakozását jelzi. Kétségkívül, a lezajló erőteljes tömegakciók bátorító hatással voltak erre a kiállásra.
A MADOSZ 1937. június 20–21-én Brassóban tartott széles körű központi értekezletén a Csík megyei jelentés beszámolt a május 14-én lefolyt községi tanácsválasztásokról, amelyekben például a csíkszentdomokosi közös demokrata lista 564 szavazattal győzött a kormánypárti és magyar reakciós elemek listájának 112 szavazatával szemben. Ugyanezen év júliusában a MADOSZ Csíkmenaságon szervezett népgyűlést. A csendőrség letartóztatta a központi vezetőség küldötteit, élükön Kurkó Gyárfással, a MADOSZ országos elnökével. A tömeg heves tiltakozására azonban a megyei hatóságok kénytelenek voltak elrendelni szabadon bocsátásukat. Az ilyen jelenségek kétségkívül összefüggésben voltak azokkal a sorozatos cikkekkel, nyilatkozatokkal, amelyek főleg a Független Újság című kolozsvári hetilapban, s a Brassói Lapokban jelentek meg, sürgetve az új nemzedék demokratikus csoportjainak az összefogását.
Ilyen körülmények között született meg, a Román Kommunista Párt támogatásával, a közös értekezlet eszméje, amelynek célja felölelni a konzervatív vezető körökkel elégedetlen fiatalok különböző árnyalatú rétegeit, és lehetőséget teremteni a résztvevő kommunisták, antifasiszták széles körű felvilágosító munkájához.
A harmincas években a Korunk gárdája is mind inkább a fiatal nemzedékből kerül ki. Korvin Sándor, Kovács-Katona Jenő és Méliusz József együtt dolgozik Gaál Gáborral mint társszerkesztő. A marxista Korunk hasábjain mélyenszántó, elemző cikkek támasztották alá a megmozdulást, és haladó eszmei tartalmat, határozott antifasiszta kiállást sugalmaztak az ifjúság összefogásának. 1937 júniusában, a különböző irányzatok képviselőivel folytatott hosszas tárgyalások után, minimális program alapján, létrejött az értekezlet előkészítő bizottsága. Tamási Áron vezetésével. Ebben a bizottságban különböző polgári demokrata elemek vettek részt, valamint olyan „középutasok”, akik „őrségváltást” sürgettek a Magyar Párt vezetésében; a kommunisták részéről Nagy István volt benne. A MADOSZ képviseletében Balogh Edgár és Bányai László folytatott állandó eszmecserét a bizottság tagjaival.
Az értekezlet, jobban mondva ahogy akkor elnevezték, a „találkozó” színhelyéül Marosvásárhelyt jelölték ki, mivel régi munkásmozgalmi és polgári baloldali hagyományokkal rendelkezett, és mert a Magyar Párt tagozata itt viszonylag demokratikus politikát folytatott s nem egyszer együttműködött a MADOSZ-szal.
A Magyar Párt 1937. szeptember 4-én Sepsiszentgyörgyön tartotta meg országos kongresszusát, amelyhez a polgári ifjú értelmiség egy része reményeket fűzött. Azonban a kongresszus semmiféle hajlandóságot nem mutatott arra, hogy a központi vezetőségbe bevonja a néptömegek, vagy legalább a szabadelvű polgári körök s az erjedésben levő fiatalság képviselőit. Mindez csak fokozta a romániai magyar közvélemény várakozását a készülő Vásárhelyi Találkozó iránt.
Kacsó Sándor közvetlenül a kongresszus után szükségesnek látta a Brassói Lapokban félreérthetetlenül leszögezni, hogy „a mi emberi, kisebbségi jogainkat nem védheti meg és nem biztosíthatja az a világszemléleti irányzat, amely a nemzeti érzést a minden más nemzettel szembeni türelmetlenségig és féktelen uralkodási vágyig fokozta”, s hogy a Magyar Párt akkor cselekedett volna helyesen, ha „helyet enged azoknak a társadalmi osztályoknak, amelyek éppen azért, mert hallgattak róluk és érdekeikről, kimaradtak, vagy visszahúzódtak a Magyar Párttól”.
A kommunista párt Nagy István és a MADOSZ aktivistái által szorgalmazta a találkozó szervezését és demokratikus tartalmának biztosítását. Ugyanakkor tudatában volt annak, hogy milyen nehéz harcokat kellett vívni az értelmiségi ifjúság egyes köreiben érvényesülő maradi hatásokkal szemben.
A MADOSZ központi titkársága 1937 szeptemberében, az RKP Erdélyi és Bánsági Területi Bizottságához küldött jelentésében rámutatott ezekre a nehézségekre. „A Vásárhelyi Találkozó – írta a jelentés –, ahol a népi elemeket főleg a MADOSZ soraiból meghívottak fogják képviselni, az ifjúsági problémákon kívül szabad vita tárgyává teszi a magyar kisebbség legfőbb politikai. gazdasági és kulturális problémáit, ami önmagában is nagy jelentőségű. tekintve a Magyar Párt kizárólagossági álláspontját. Ezen kívül az is jelentős tény, hogy a Találkozón ott lesz, kevés kivétellel, az ifjú értelmiség minden árnyalata. A Magyar Párt negatív, a Henlein-féle politikára átcsúszó határozataival szemben és azzal a merevséggel szemben, amelyet a néptömegek összetoborozásában tanúsított, ez a Találkozó fordulatot hivatott vinni a kisebbségi közéletbe, noha a jobboldal meglehetős felkészültséggel próbálja meghiúsítani a demokratikus szárny célkitűzéseit. Mi az újabban hangoztatott magyar kisebbségi autarkiával, elszigetelődéssel szemben a román demokratikus erőkkel való érdekközösséget fogjuk hirdetni.”
A Vásárhelyi Találkozó 1937. október 2–4 között zajlott le. Vitáit élénk érdeklődéssel követték a széles magyar tömegek és a román demokratikus közvélemény. A magyar és román sajtó különtudósítókat küldött a Találkozóra, s bő ismertetéseket közölt lefolyásáról. A Találkozón 187 meghívott vett részt, jórészt értelmiségiek, de jelentős számban voltak munkás- és parasztküldöttek is. A munkásmozgalom és a MADOSZ képviselőin, valamint a radikális demokrata elemeken kívül (Balogh Edgár, Bányai László, Csőgör Lajos, Jancsó Elemér, Józsa Béla, Kacsó Sándor, Kovács György, Kovács-Katona Jenő, Méliusz József, Nagy István, Szemlér Ferenc, Vincze János és mások) ott voltak a vallásos szemléletű szervezetek képviselői, különféle ellenzéki csoportok hangadói, de ugyanakkor befurakodtak a magyarpárti reakció fullajtárjai is. Ez utóbbiak a tanácskozások folyamán, ha már nem tudták megakadályozni a baloldali nézetek tolmácsolását. provokációs felszólalásokkal próbálták megosztani a demokrata front híveit, s megtévesztő nacionalista szólamokkal akarták meghiúsítani a Találkozó haladó törekvéseit.
A Találkozó baloldali részvevői komoly harcot vívtak mind az általános viták folyamán, mind a különböző bizottságokban, és számos jóhiszemű ingadozót, aki a különböző álláspontok összevetésében nem látott tisztán, sikerült meggyőzniük a maguk igazáról. Ezáltal széles egységfrontot teremtettek a reakciós mesterkedések elszigetelésére. Az országos demokratikus erők programját népszerűsítve ugyanakkor arra is ügyeltek, hogy elhárítsák a szakadás veszélyét, ami a tisztán nem látó, de becsületes elemeket a reakció felé tolta volna. A részvevők jó részének ideológiai zavara és felemássága miatt nem egy ködös, misztikus, az elvi kiállást eltompító rész került a határozatok és a Találkozó „Hitvallásának” a szövegébe. Két lényeges kérdésben azonban sikerült tisztán érvényre juttatni a haladó álláspontot. Az első, hogy a Magyar Párt arisztokratikus és nagypolgári felfogásával szemben a határozatok a „munkástömegekkel” való szolidaritást hangoztatták, s leszögezték, hogy „népi emelkedésünk záloga a földműves-és munkás-társadalom”. A második, hogy elvi alapként határozták meg „a történelmi egymásrautaltságban élő román és magyar nép számára a szabad testvéri együttműködést”.
Miután a Vásárhelyi Találkozót nem sikerült szétrobbantani, a reakció a többé-kevésbé szerves alakot öltő mozgalom megbénítására, a baloldal képviselőinek a választott Állandó Bizottságból való kiszorítására törekedett.
A hitleri Németország agresszív politikájának a kiéleződése és a horthysta revíziós kampány erősödése bomlasztó hatást gyakorolt a fiatal romániai magyar értelmiség ingatag rétegére. A Magyar Párt vezetősége ugyanakkor hevesen ellenezte tagjainak a munkásmozgalommal és a MADOSZ-szal való együttműködését.
A MADOSZ viszont teljes szervezeti erejével lépett fel a Találkozó haladó eszméinek valóra váltásáért. Sok helyen a magyarpárti ifjúsági tagozattal és más ifjúsági szervezetekkel karöltve értekezleteket szervezett, irodalmi esteket kezdeményezett a Vásárhelyi Találkozó demokrata szárnyának eszméi jegyében.
Megjelent A Hét V. évfolyama 6. számában, 1974. február 8-án.