Két évig kollégák voltunk A Hétnél. Nem sokszor találkoztunk, szemmel láthatóan nem kedvelte a „bucuresti trágár cigarettákat”. Tiszteltük, szerettük, elsősorban természetesen a költői munkássága miatt. Őelőtte nagy költő munkatársunk Adonyi Nagy Mária volt. Szerencsések voltunk – ebből a szempontból.
A (régi, bukaresti) Hét nevében és az Új Hét nevében sok boldog születésnapot, versekben gazdag éveket kívánunk és várunk el Balla Zsófitól,
szeretettel a szerkesztő. (áh)
Képeslap Dubrovnikból
Tolnai Ottónak
A Raguzai Lepke denevérekkel párban,
kifeszítve repül a lábasház alatt.
Nyikorog a lepke-ácsolat,
szépiaszín zsírpapírsuhogás.
Fekete vashernyókkal teli
a nagy, a zártszárnyú vasútállomás.
Nincs ismerős a téren, csak
a Kokas-, meg a Fejedelmi ház.
A lovasszobor mögött fakó, lihegő zászlók.
A lebetonozott Malomárok hídja
lesz a Tolnai-víziösvény, a gázló.
A Raguzai Lepke egy üvegszekrényben
ott repül, fekete pernye.
Levél egy kisfiúnak,
szárny rajza kézírással.
Szétrágott almadarabok,
egy ország félrenyelve.
Vetődik faruhában
a Részek közti árnyék.
Vonalakkal beírva,
kezedbe tenyerelne.
A Raguzai Lepke
áttelel Kolozsváron.
A díszletarcú
mást se tud,
csak azt, mit szó visz el.
Amennyit összehúz a víz,
szorítja össze ököl életét.
Vizes ökörből szárad rajta.
Ő adja bérletét.
Időt mutatna, nyálzó kagylót.
Semmije van: az arca.
A Szaturnusz tíz holdja
most kél a tengeren.
Gólyagálya átevez az áradt
nyáron, fatörzs-lábakon a zápor,
a féket lenyomja tövig, az úr
néha fékez a hátadon, ne bízd
el magad nagyon.
Bucuresti trágár cigaretták.
Lator szavak gépfényben.
Arany arány.
Mély
mályvacsönd.
Megjelent A Hét XXV. évfolyama 3. számában 1994. január 21-én.
Ott él, ahol
Megtanulsz beszélni befelé, telefon,
tele van, valaki válaszol
azok közül, akik hiányzanak.
A lámpa süt rád, mint a Nap.
Hang kéne most, lassan kérdező,
történet, csörgő esőről szavak,
hogy ülsz a pléh zajcölöpök között,
az ég leve rongy gerezdbe szakad.
Mint egy puli, vízszőrön nézel át.
A hang a tért rácsosra zárja,
befogja pofa szobád,
de nem vagy közepe semminek, ne véld,
mert önkörödből nem mozdulhatsz el.
A szemlélet kölcsönveszi a helyi helyzet nevét.
Roppantó csönd játszik dióval és pereccel.
Hja, így
Ami megvan és ami ősszel
markodban összegyömöszölve
Magábaszívott itatás
Ami fahéjszín kéreges
Hogy érte ríva kéregess
Aluvers és még fóliás
Amitől nincs több aluvás
Ami áteszi molyruhád
párnából tapadt tollú rád
Ami egész amit nevess
Ami hiányos lenne vers
Megjelent A Hét XXV. évfolyama 7. számában 1994. február 18-án.
Balla Zsófia életrajzából
1965-ben jelentek meg első versei az Igaz Szó irodalmi folyóiratban, és 1968-ban kiadták első verseskötetét A dolgok emlékezete címmel. 1975-től a Romániai Írószövetség tagja. 1972–1985 között a Kolozsvári Rádióstúdió magyar nyelvű adásának zenei és irodalmi szerkesztője. 1978-1982 között a kolozsvári Gaál Gábor Irodalmi Kör vezetője volt. Désen magyar népzenét és zenei írás-olvasást tanított, 1982-ben kitiltották a városból. 1984-ben és 1991-ben megkapta a Román Írószövetség Költészeti Díját. Amikor 1985-ben minden vidéki rádióstúdiót bezártak, az Előre című központi napilap agrár-ipari tudósítója lett 1990-ig. 1980 és 1990 között nem hagyhatta el Romániát, és részleges publikálási tilalommal sújtották. 1990 és 1994 között a Családi Tükör (1989–1992) és A Hét (1992–1994) irodalmi szerkesztője. 1990-től a Román Írószövetség választmányi tagja, valamint a Magyar Írószövetség tagja. 1992-től a pécsi Jelenkor szerkesztőbizottsági tagja. 1993-tól Budapesten él. 1997-ben a Szépírók Társaságának alapító tagja. 2005–2011 között a Borostyán-estek–A Költő Színháza című sorozat házigazdája a Stúdió K Színházban Báthori Csabával. 2013-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, 2016-tól a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.
(Wikipédia)
