Tavaly, 1973. június 8-án volt 60 éves Jagamas János, a kolozsvári George Dima zeneművészeti főiskola előadótanára. Születésnapja alkalmával ujjongott fel A Hét 1973. június 8-i számában László Ferenc, hogy az egykori zeneszerző-növendék és komponálgató Jagamas János újra zenét szerez. Almási István a folklorista Jagamas János érdemeit méltatva, népzenetudományunk klasszikusai, Vikár, Seprődi, Bartók, Kodály, Lajta és Domokos mellé állítja.
Tudományos pályáján iránytűként vezényelte Kodály intése: «A legragyogóbb elmélet kártyavárként omlik össze egyetlen új adat súlya alatt. Elméletek elavulnak, hibátlanul közölt anyag soha.» Ezt az elvet követve mindennél előbbre valónak tartotta a megbízható adatok föltárását. Legsürgősebb feladatául a régebbi gyűjtések területi aránytalanságainak a megszüntetését tűzte ki. Páratlan buzgalommal nagyarányú gyűjtéseket végzett a Fekete-Körös völgyében, Kalotaszegen, a Mezőségen, a Nagyszamos és a felső-Maros mentén, a Kisküküllő közén, az udvarhelyi, a gyergyói és a csíki székelyek, valamint a moldvai, a gyimesi és a barcasági csángók körében. Viszonylag rövid idő alatt több mint 6000 népi dallamot gyűjtött össze, nagyrészt fonográffal, illetve magnetofonnal, és jegyzett le. Olyan teljesítmény ez, amihez hasonlót előtte csak Bartók és Brăiloiu, a délkelet-európai folklórkutatás két legkiválóbb képviselője ért el.
Jagamas grandiózus népzenegyűjteménye, amelyet a kolozsvári Folklór-intézet archívuma őriz, magyar népdalokon kívül számos román, sőt néhány bolgár dallamot is tartalmaz. Megjelent népzenei és stíluskutatási munkái a következők: Énekeskönyv, 1949; Öt gyermekkar, 1955; Moldvai csángó népdalok és népballadák, Faragó Józseffel adta ki 1954-ben; Adalékok a romániai magyar népzene dialektusainak kérdéséhez, 1956; Megjegyzések a quart-sext-akkord keletkezésével és szerkezetével kapcsolatban, 1965; A Mikrokozmosz első és második füzetének hangsorai, 1970; A magyar népzene és műzene kapcsolatairól, 1971; Népzenénk kutatásának története, 1973. Megjelenés előtt áll 350 romániai magyar népdal című kötete.
Legújabb munkája iránt érdeklődöm.
– Zenei szótár összeállításával foglalkozom. Zenei elemeknek a szótára volna ez, amely pontosan tájékoztat zenei anyanyelvünknek, a magyar népzene régi és új stílusának formaelemeiről, azoknak a funkciójáról és kapcsolatairól. Zenei nyelvtant is szeretnék hozzácsatolni ehhez a szótárhoz, hogy zenei anyanyelvünket ismerje meg minden zenepedagógus, minden zenetanár, akiknek a fő feladatuk elmélyíteni a fiatalok körében a zenei anyanyelvet, hogy különbséget tudjanak tenni műdal és népdal között.
– Ön hogyan tanult meg különbséget tenni a két stílus között? Melyek első zenei élményei?
– Ahogyan visszaemlékezem, legelső zenei élményemet az orgonával való találkozás jelentette, kora gyermekkoromban, amikor szüleim először vittek el a templomba. Az orgona annyira bűvkörébe vont, továbbá a harangszó és a gregorián dallam, amelyet a szertartások alkalmával hallottam, hogy hatása alól nem szabadultam. Volt egy kis acélzongorám, melyet kineveztem orgonának, a csengőket kineveztem harangnak, haranglábat készítettem és a padlásfeljáróra szereltem. Voltak régebben, még a villanycsengő elődjeként, nagyobb csengők, egy ilyet kaptam a patikustól, az volt a legnagyobb méretű harangom. Mióta visszaemlékezem, a családban a vasárnap délutánok azzal teltek el, hogy jóapám elővette a hegedűjét, naturalista volt, kottát nem ismert, hát a XIX. század műdalait vonultatta fel játékával.
Zongora mindig volt a házunkban. Harmóniákat keresgéltem, ez a legkedvesebb foglalatosságaim közé tartozott. A harmóniák felfedezésében fontosnak tartom, hogy amikor bentlakásba kerültem Kolozsvárra mint első gimnazista, az intézeti énekkar jelentette számomra a zene birodalmába való további behatolást. Ugyanabban az időben nevezetes esemény Kolozsvárt a harangszentelés. Számomra az ünnepély csúcspontja az volt, hogy este toronyzenét hallgathattam. Körülbelül tizenhat éves koromban határoztam el, hogy a zene az, ami a legjobban érdekel, és zongoraismeretemet igyekeztem autodidakta módon kifejleszteni. Bach-invenciókat gyakoroltam, és egyben nagyon kedveltem az akkor divatos operanyitányok négykezes tételeit. Zongoristának készültem, de egy nehéz lefolyású tífusz után, a múlasztottakat pótlandó, a túlzott gyakorlástól súlyos ínhüvelygyulladást kaptam. Hosszú ideig nem zongorázhattam, és elhatároztam, hogy a zeneszerzés szakot fogom elvégezni. Zenei pályám elindításában nagy a szerepe Csíki Endrének, aki annak idején Désen magánzenetanár volt. Sok szeretettel és hálával kell megemlékeznem róla, mert ő alapozta meg zenei ismereteimet, ő első mesterem, talán neki köszönhetek a legtöbbet. Az ő révén ismerkedtem meg a magyar népdallal, Bartók és Kodály művészi és tudományos munkásságával. Kolozsvárt tanárom Negrea, Andreescu és Scheletti. Közben 1940 őszén a változások megakadályoztak abban, hogy az utolsó évet elvégezhessem, teljesen tanácstalanul állottam, aztán falura mentem tanítónak. Egy román községbe Dés mellett, ahol igyekeztem a gyerekekkel megkedveltetni a zenét. Ebben a községben kezdtem meg népzenei tevékenységemet is. Román népzenét gyűjtöttem azzal a célzattal, hogy kórusfeldolgozások formájában fogom énekeltetni a gyerekekkel. Később Budapesten tanultam két évig. Siklós Albert volt a zeneszerzés szak vezető tanára, hozzá kerültem, Kodálynál magyar népzenét tanultam. Azonban ott sem tudtam befejezni a tanulmányaimat, mert katonai behívót kaptam, egy román munkásszázadhoz osztottak be. Falusi emberek körébe, ahol szintén gyűjtöttem – román népzenét. Utána hadifogságba kerültem és csak hazakerülve végeztem be Kolozsvárt zenei tanulmányaimat.
– Nevét elsősorban nem mint zeneszerző tette ennyire ismertté.
– Ennek oka van. Annak idején nagy ügyszeretettel folytattam kompozíciós tevékenységet, de a folklór iránti nagy érdeklődésemet is ki kellett elégítenem. Több alkalommal a nyári szünidőben Székelyföldön gyűjtöttem népzenét. Így 42-ben Kászonokban és Csíkmenaságon, majd 43-ban Kápolnásfaluban. Kompozícióim közül Szabó Géza bemutatott Kolozsvárt egy zongoraszonáta-tételt 1943 tavaszán és egy vonósnégyesem, néhány dalom, néhány kórusművem is elhangzott. 1949-ben, abban az évben, amikor főiskolai tanárrá neveztek ki, megalakult a folklórintézet kolozsvári fiókja, és munkatársa lettem ennek az intézménynek. Legfőbb gondom az volt, hogy a lehető leggazdagabb folklórgyűjteményt létesítsünk.
Az ezzel járó túlzott elfoglaltság és ezzel párhuzamosan főiskolai tanári kötelezettségem annyira lefoglalta minden időmet, hogy nem tudtam komponálásra gondolni. Aztán, mivel hosszú ideig elszakadtam a komponálástól, a későbbiek során ki is maradt a tevékenységemből. Néhány évvel ezelőtt, talán 4-5 éve, újból felmerült bennem ez a vágy, mint belső szükséglet. Olyan dolgot fedeztem fel, amelynek a kikísérletezése rendkívül érdekelt. Nevezetesen az, hogy zenei anyanyelvünk új stílusának kupolás kvintszerkezete és a barokk-fúgaexpozíció felépítése között rendkívül szerves összefüggést láttam, olyan mértékben, hogy megpróbálkoztam ilyen új stílusú dallamokat többszólamú környezettel, tehát ellenpontozó szólamokkal ellátva, fúgává fejleszteni.
Bihari román népdalhoz kapcsolódik a másik felfedezésem: hogy egyik-másik népdal mintegy koncentrált formában rendkívül emlékeztet arra a sajátos barokk, pontosabban bachi formálásra, amellyel a két- és háromszólamú invenciók jó néhányában találkozunk. Az elmúlt esztendőben hazai magyar szerzők estjén Búzás Pál néhány erdélyi városban megszólaltatta két ilyen kísérleti fúgámat, azaz, amit én „népdal-fúgának” nevezek. A szükségszerűség hozta magával, hogy kórusművek írásával is foglalkozom.
– Munkássága a tanításon és a népzenekutatáson kívül a stílustörténeti kutatásra is kiterjed.
– Stílustörténeti kutatásokra elsősorban az késztetett, hogy hiányosnak tartottam azt, amit a főiskola annak idején nyújtott nekem. Főképpen a reneszánsz és a barokk korral foglalkoztam, Palestrina és Bach stílusával. Bach művészete az a vörös fonal, amely 16 éves koromtól végigvonul zenei tanulmányaim, zenei érdeklődésem, egyszóval művészi érdeklődésem területén.
– Stílustörténeti kutatásai közé tartozik a nemrég megjelent Bartók dolgozatok című kötetben közölt tanulmány is.
– Igen, itt a kiegészítése mindannak, amit az előbb már említettem: Palestrina, Bach, Bartók. Bartók a XX. század egyik legnagyobb alkotóművésze; a Mikrokozmoszban a tanuló ifjúság egyik legfontosabb vezérkönyvét találhatja meg.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy más művek kevésbé érdekelnének, de egy rövid emberi élet túl kevés ahhoz, hogy akár egy nagy alkotót is alaposan megismerjünk.
Megjelent A Hét V. évfolyama 24. számában, 1974. június 14-én.
